Ellenállás és a szobrok

A szobroknak sokszor politikai mondanivalója van, és mint ilyenek néha rögvest, néha csak évek múltán vagy az „ellenpolitika” vagy egyszerűen a nép haragját váltják ki. Népakaratból, népharagból ritkán készültek szobrok, inkább ezek dacára.


Sorsuk emiatt megpecsételődhet. Így járt nem rég Bristol közepén a város egyik látványosságaként is elkönyvelt alkotás, amelyen a rabszolgatörvény során a 17. század végén elhíresült képviselő, bizonyos Edward Colston alakja volt látható.




A Feketék élete is számít néven ismertté lett újkori mozgalom hívei ugyanis a szobrát ledöntötték, és hogy ne is kerülhessen vissza(?) a várost határoló tenger vízébe hajították.

Valószínű, hogy nem csupán a műalkotások egyes védelmezői, hanem a nem színes bőrű lakosságban keletkezett ellenérzések miatt is többen a „húzást” nem tartották szerencsésnek, illetve korrektnek.

Az ezzel kapcsolatos vita elharapózását megelőzendő az utcai művészet legnagyobbjának mondott Banksy nevű grafikus és politikai aktivista előállt egy kicsit humorosnak tetsző ötlettel: tegyék vissza új szoborként, amely nem csupán a politikust, hanem a szobrát éppen ledöntő embereket is ábrázolja.

Az ötletet a brit sajtó, amely széles körben tette hírré, kedvezően fogadta. Ez érthető, hiszen feloldja az ellentétet, ami műalkotások radikális megsemmisítése és egy gyilkosság miatt kialakult világméretű és jogos felháborodás, illetve ennek részeként végbement tiltakozó akciózás között van.

A hallgattassék meg a másik fél is filozófiája sokaknak lehet szimpatikus, az egyoldalú cselekvés viszont sokaknak lehet ellenszenves. Sajnos az előbbi nem olyan sokszor érvényesül, megfelelő gondolatiság kell hozzá. Ez pedig az erőpolitikákból hiányzik.

Szerencsére a történelem korrigál, korrigálja az erőpolitikát is. Mondhatni előbb vagy utóbb igazolást nyerhet, hogy ez a politika téves, eleve felesleges. Lehet, hogy bizonyítását egyebek között szobrokon kellene minél hamarabb jelezni…

(Kiemelt kép: Banksy javaslata)