Szele Tamás: Thürmer a porcelánboltban

Méghozzá a kínaiban. De hogy kerül oda a Magyar Munkáspárt elnöke? Úgy, hogy bement, és most forgolódik, elefánt módjára, minden csupa cserép, de ő nagyon elégedett magával. Pedig senki sem hívta, magától döntött úgy, hogy megtámadja az Amerikai Egyesült Államokat.

Történelmünk más fordulópontjain más magyar politikusok is döntöttek így, és annak sem lett jó vége, de ez a mostani eset szerencsére nem tragikus, jó esetben nem fogják megszállni Thürmer Gyula viselt dolgai miatt Magyarországot a tengerészgyalogosok, bár nem kizárt, hogy a termésnek és ingadozó gazdaságunknak ez jót tenne, azonban mégsem látszik túl esélyesnek egy ilyen fordulat. Thürmer mostani szerepe nem tragikus tehát, hanem annál sokkal szomorúbb: valójában komikus. Amint Magyarországé is, és az azért már fontosabb, mint ennek a nehezen behatárolható világnézetű politikusnak a botladozásai a diplomácia síkos parkettjén.

Egyáltalán, miről van szó? Nagy annak a sora.

Az egész „ügy” azzal kezdődött, hogy David B. Cornstein, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete interjút adott az M1-nek. Annyit érdemes tudnunk, hogy Cornstein úr nem igazán diplomáciai múlttal a háta mögött érkezett hazánkba, ő alapvetően egy sikeres üzletember, aki támogatta Trump elnököt és az hálából nevezte ki egy – hogyan is fogalmazzak – az amerikai külpolitika számára erősen harmadlagos fontosságú államba nagykövetnek. Itt sokat ártani nem tud, használni sem, és amíg nincs kőolajunk, az a veszély nem fenyeget, hogy Washington különösebben érdeklődni kezdene irántunk és politikai rendszerünk iránt. Körülbelül olyan fontossága van az USA budapesti nagykövetének a nemzetközi diplomáciában, mint Magyarország mongóliai konzuljának, legalábbis jelen pillanatban, mert nem volt ez mindig így és talán nem is lesz. Mármost ebben az interjúban Cornstein úr mondott sok szépet, de becsúszott egy olyan gondolat is, miszerint a koronavírus-járványért Kína is felelős, mert nem lépett fel megfelelően a vírus elszabadulásakor.

Ami ugyan igaz, de nem kellett volna mondania. Látszik, hogy nincs gyakorlata a diplomáciában: ha lenne, tudta volna, hogy a Kínai Népköztársaság egyes témákra – és ezekből egyre több van – fokozott érzékenységgel reagál. Sőt, mivel nagyon kényes a lien-jére, a tekintélyére, méltóságára (szó szerint: arcára), megköveteli, hogy reakciója legalább ugyanolyan jelentős fórumon jelenjen meg, mint az, amire válaszol. Itt kezdődött a baj és a magyar szerepvállalás: ugyanis valamiért Duan Jielong, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete nem az M1-en nyilatkozott az ügyben, hanem a Magyar Nemzetbe írt hosszú és bizony kíméletlen hangvételű cikket, melyben kifejtette hivatalos véleményét. Jobbfajta mandarinok már a címétől is rosszul lettek volna, annyira direkt és durva:

Az amerikai nagykövet hazugságai

ORSZÁGOM NEVÉBEN VISSZAUTASÍTOM A ROSSZINDULATÚ RÁGALMAKAT ÉS A FOLYAMATOS PROVOKÁCIÓT”

No, ez magasan kezdi, az is biztos. Szemezgessünk belőle.

Július 22-én David B. Cornstein budapesti amerikai nagykövet – miközben az M1-nek adott interjújában az amerikai járványügyi intézkedések „eredményeivel” hencegett – a kínai kormány és nép ellen alaptalan támadást intézett, a téma örvén pedig olyan hazugságot terjesztett, amely önmagában is abszurd. Nem érdekel, és nem is akarom kommentálni, hogy Cornstein nagykövet úr mennyire mámorosodott meg az amerikai kormány járvány elleni „világrekordja” felett érzett örömtől. De mindenképpen reagálnom kell a Kínát lejárató és provokáló szavaira. (…) A védekezés legnehezebb, legkritikusabb szakaszában számos ország és nép – köztük Magyarország is – azonnal segítő kezet nyújtott nekünk, és nemcsak a védőfelszereléseket biztosította haladéktalanul számunkra, de helyeselte és bátorította is Kínát a határozott intézkedések meghozatalára.

A kínai kormány és nép nagyra értékeli, örökre az emlékezetébe vési, és hálás ezért a nagylelkű segítségért és őszinte támogatásért. Mindeközben az amerikai kormány és egyes politikusok mivel voltak elfoglalva? Azzal, hogy tudományt és professzionalizmust sutba vágva, rasszizmussal manipulálva az új koronavírust szándékosan egy nemzettel társítsák, a járványt átpolitizálják, minden tudományos és erkölcsi alap nélkül folyamatosan támadják Kínát, illetve a vírusra a „kínai” címkét aggassák.”

Azért ebből az írásból látszik, hogy Duan Jielong úr Cornsteinnel ellentétben tapasztalt diplomata. Ugyanis levezeti a mondatait, egyik alátámasztja a másikat. A vírus valóban nem lehet „kínai”, hiszen egy vírusnak nincs nemzetisége, azonban ne feledjük azért azt a hosszas késlekedést sem, ami Vuhanban végül is a járvány elharapózását eredményezte. Bár az nem Kína vétke volt, úgy általában, hanem – a megyei pártvezetésé. Azonban a cikk később veszélyes vizekre evez.

Kínának nem érdeke és nem is vágya, hogy az Egyesült Államok által betöltött nemzetközi státust és szerepet átvegye. Az Egyesült Államok szempontjából egy nagyon egyszerű és fontos eldöntendő kérdés, hogy kész-e, hajlandó-e békében élni egy eltérő kulturális hátterű, politikai és gazdasági rendszerű országgal, és vele együttműködésben fellépni az egyre növekvő globális kihívásokkal szemben. (…) Végezetül felhívnám a figyelmet arra, hogy a hazugság nem lehet igazsággá, a csalás pedig nem lehet diplomácia.”

Ez viszont már világpolitika: mi tűrés-tagadás, ez a két nagyhatalom valóban nem rajong egymásért. Oda vannak már azok a szép napok, amikor a japánokkal küzdő kínaiakat az Egyesült Államok Burmából felszálló nem hivatalos légiereje támogatta, elszálltak már a Repülő Tigrisek. Ez az ellentét főként gazdasági, és egyszerre köszönhető Kína terjeszkedésének, valamint Donald Trump azon téveszméjének, miszerint ő politikus volna. Nem az, hogy ezzel szemben micsoda, azt valamelyik nap feladjuk rejtvényben, hátha az olvasók rájönnek, több szem többet lát alapon. De azért ezek a fenti mondatok jól érzékeltetik Kína készenlétét és elszántságát akár egy világméretű fegyveres konfliktusra is.

Hogy ez miért pont a Magyar Nemzetben jelent meg? A kínai követség talán abból indulhatott ki, hogy amit a magyar kormány televíziója vétett, azt a magyar kormány lapjában igazítsák ki. Az biztos, hogy mi, mármint Magyarország, ebben a vitában a csatatér vagyunk, és mindig az jár a legrosszabbul.

Ellenben Cornstennek sem volt galambepéje, fluorsavba mártotta a tollát és válaszolt, de olyant, hogy a Nagy Fal adta a másikat. Idézzünk az ő viszontválaszából is.

A kínai nagykövet „hazugságokként” aposztrofálta azokat a kőkemény tényeket, amelyeket a múlt héten az M1-nek adott interjúmban soroltam fel. Túlságosan is tisztelem ahhoz a magyar embereket, hogy kételkedjem benne, a józan eszükre hallgatva pontosan értik, mit képvisel az egyik oldalon egy kommunista diktatúra, és mit a szabadság és a demokrácia a másik oldalon. Kristálytisztán állnak előttünk a kínai kommunista párt törekvései. Gondoljunk csak a keresztények, a muszlimok és mások tömeges üldözésére. Arra, hogyan üresítették ki a közelmúltban Hong Kong önállóságát. Arra, mit tesznek a Kelet- és a Dél-kelet kínai tengeren, és persze ne feledjük, hogyan reagáltak a Covid-19-re. Ahogyan Pompeo külügyminiszter fogalmazott nemrégen:

Kína ma egyre növekvő mértékben autoriter rezsim otthon, és egyre inkább ellenséges a szabadsággal szemben mindenhol máshol.”

A magyar emberek nagyon is jól tudják saját történelmük révén, hogy a kommunista diktatúrák nemcsak belföldön, de külföldön is elnyomásra törekszenek, és létfontosságú információkat hallgatnak el a saját népük és a világ többi része elől. (…) Biztosan tudom, hogy Magyarország és csodálatos, szabadságszerető népe melyiket választja majd.”

Húha. Ha nekem volna közöm a magyar diplomácia alakításához, ahogy szerencsére nincs, most idézném fel magamban a régi szuahéli közmondást, miszerint

Ahol elefántok harcolnak, ott nem jó fűnek lenni. Ahol elefántok szeretkeznek, ott ugyanúgy nem jó fűnek lenni.”

Ebbe most beletenyereltünk, a két nagyhatalom presztízskérdést csinál abból, melyiküket fogjuk támogatni, és ebben a vitában bármelyikük is győz, bárhogy alakul a nemzetközi helyzet, mi csak veszíthetünk. Ezt a szellemet most kéne valahogy visszadumálni a palackba, de félő, hogy tán még egy Kissinger is kevés volna hozzá.

Lehet még rontani a helyzetünkön? Lehetett, ugyanis tegnap megszólalt Thürmer Gyula, pártja nevében és hosszú közleményben állt ki a Kínai Népköztársaság mellett. Idézzünk ebből is.

David Cornstein Úrnak,
az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövetének

Tisztelt Nagykövet Úr!

Ön mintegy négy hónap elteltével érkezett vissza állomáshelyére, Budapestre. Rögtön több interjút adott a magyar médiának. Ön nagy nyilvánosság előtt minősítette Magyarország kormányát, praktikus tanácsokkal látta el a magyar népet arról, hogy hogyan éljünk. Július 31-i nyilatkozatában pedig azt is elmagyarázta nekünk, hogy kit tekintsünk barátunknak.

Nagykövet Úr! Ön megszólalási lehetőséget kapott a magyarországi médiától. Olyan mértékű lehetőséget, amelyet Magyarország washingtoni nagykövete sohasem kapna meg. Ön ezt a lehetőséget arra használta, hogy nyíltan beavatkozzon Magyarország belügyeibe. Ha Magyarország washingtoni nagykövete ugyanezt tenné az Önök országában, nagyon gyorsan útilaput kötnének a talpára.

Magyar emberként visszautasítom az Ön beavatkozását a magyar ügyekbe. Magyar emberként sért, ha külföldiek, idegenek akarnak nekünk diktálni. Ezt nem fogadnám el egyetlen külföldi ország diplomatájától sem, így Öntől sem. Ön nagykövet egy független és függetlenségére büszke országban és nem helytartó egy banánköztársaságban.

Ön a magyar médiát arra használta, hogy egy harmadik országgal, a Kínai Népköztársasággal kapcsolatos véleményét elmondja és a magyar politikai életet, sőt a magyar közvéleményt a Kínai Népköztársaság ellen hangolja.

Az Egyesült Államokat nyilván zavarja, hogy a Magyarország kormánya nem csatlakozott a Kínai Kommunista Párt elleni uszításhoz, és a Kínai Népköztársaság politikájával kapcsolatos kritikai észrevételei nem lépnek túl az Európai Unió állásfoglalásain.

Magyarország a NATO tagja és az Egyesült Államok szövetségese. Önök ezt a szövetséget úgy értelmezik, hogy úgy kellene táncolnunk, ahogyan Önök fütyülnek. És a magyar népi bölcsességeknél maradva, nem kapunk rétest estére, ha nem lépünk Önökkel egyszerre. Nagyjából ez derül ki az Ön nyilatkozataiból.”

Hát, Thürmer sem az a kifejezett diplomata… A világon semmi szükség nem volt pont az ő megszólalására, de ez a közlemény kiváló lehetőségeket nyit meg a vitázó felek számára, úgymint:

  1. Ha Cornstein nagykövet meg kíván sértődni, akkor a Magyar Munkáspártot legitim politikai erőnek tekinti, melynek működése számottevő, megsértődik és számon kéri a dolgot a magyar kormánytól, amely így kénytelen lesz kiállni ezek után az amerikai álláspont mellett.
  2. Azonban ezt nem teheti meg a Budapest-Belgrád vasútvonal miatt, ellenben az amerikai álláspont ellen kiállni szintén őrültség volna, többek között NATO-tagságunk okából is.
  3. Kína is eldöntheti ebben a helyzetben, hogy komolyan veszi-e Thürmert, és ez esetben egy, a mostani kormánnyal hivatalosan „szemben álló” (valójában azt kívülről támogató) politikai erőtől fogadja el a baráti szövetséget, vagy nem veszik komolyan és ez esetben Thürmer elesik pár millió jüantól.
  4. A legjobban akkor járnánk, ha egyik követ sem venné komolyan ezt a fontoskodó bohóctréfát, és a vita megmaradna egy, sajnos a magyar politikai térben zajló, de mégis alapvetően amerikai–kínai ellentétnek. Ekkor sem járunk jól, mint már vázoltam, de egy kikényszerített elköteleződés mindennél rosszabb lenne, és ennek az erőltetésére adhat ürügyet Thürmer közleménye.

Szóval, ez az egész történet arról szól, mi mindent nem kellett volna mondani: Cornstein nagykövetnek nem kellett volna emlegetni a járványügyi álláspontot, Duan Jielong nagykövetnek nem kellett volna hazugsággal vádolnia az Egyesült Államokat, Thürmer Gyulának meg úgy általában nem kellett volna megszólalnia.

Így most mindenki lehetetlen, de legalábbis kínos helyzetbe került, Thürmert kivéve, azonban a legkínosabb a magyar diplomácia helyzete. Nem jó az, amikor választási kényszerbe kerül az ember, ráadásul két ekkora hatalmasság között kell választania.

Mondom én: ahol elefántok harcolnak vagy szeretkeznek, ott nem jó fűnek lenni.

De a fene gondolta volna, hogy Thürmer akár csak pár percre is, de világpolitikai tényező lesz.

Na, kérem: ez benne a tragikomikus.

Az meg a szomorú, hogy diplomáciai szempontból ebben a nézeteltérésben kicsit sem számít, kinek van igaza: mindenképpen mi vesztünk.

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!