Van egy olyan kedves magyar jókívánság, miszerint az embert a születésnapján törje ki a rossznyavalya, mely értelemszerűen még a NER-ben is csak az élőkre vonatkozik: a halott magyar írók rossznyavalya helyett be kell érjék azzal, ha ellopják őket a születésnapjuk alkalmából.
Ami azonban szintén nem túl nagy öröm, mármint az olvasóik és kedvelőik számára.
Én magam igen nagy rajongója vagyok Faludy György munkásságának, bármennyi hibát, pontatlanságot is vetnek a Mester szemére – ahogy egy kortársa, szintén nagy idők tanúja mondta róla nem hivatalosan, fehér asztal mellett: „Lehet, hogy nem minden történt pontosan úgy, ahogy a Gyurka írta. De úgy kellett volna történnie!” Csak szeretni tudom ezt a vágáns, gátlástalan, minimum kalandos életű stílusművészt, és azért elég sokan vagyunk ezzel így.
Épp ezért nem feledkeztem meg arról, hogy tegnap, azaz szeptember 22-én lett volna 110 éves, és ezzel a dátummal ízléstelenül, szinte baljósan cseng össze a tény, hogy hétfőn, vagyis szeptember 21-én írás jelent meg róla a Magyar Nemzetben. Az írás egy szóval sem említi ugyan a születésnapját, de a szerző, netán a szerkesztő tudat alatt vagy nagyon is tudatosan mégis pont erre a dátumra időzítette a közlést. No, de ha nem ír a száztizedik születésnapról, akkor ezzel szemben miről ír?
Arról, hogy kié Faludy György. Ami abszurdum, de mindenekelőtt tekintsük vizsgálatunk tárgyát!
„A bal- vagy a jobboldalé-e Faludy György?”
Meg is enné a fene az egész életművet mindenestől, ha valamelyik politikai oldalé lenne, lehetne, amondó vagyok – de olvassunk tovább.
„A bürokrata önkény rendelkezik Brüsszelben, de hol a rend, a törvény / A kultúra, az összhang? Jobb lesz attól az élet, / ha gazdagabb a gazdag, s a szegény még szegényebb? / Vagy higgyem, hogy gyárfüstből s pénzmániából épül fel újjá Európa, de minden lélek nélkül? – veti fel a nem túl költői kérdést Faludy György Egyesült Európa című versében már 1992-ben. Ma alighanem egy harcos konzervatív álláspontnak tűnhet ez a verse…”
Vannak szakmai- és stílusbravúrok, most is ilyent látunk, midőn a szerző Faludy Györgyből próbál euroszkeptikust faragni. Kisbaltával próbálja, és csak messziről, alkonyat idején, félszemmel nézve létszik annak a végeredmény, de könnyen cáfolható a tétel, elég hozzá elolvasni a vers elejét. Mert az is van neki.
„Már nem látom több színben, csak fekete-fehéren.
Ott álltam a malomban ezelőtt hetven évvel
Zsolnán. A liszt mint könnyű porhó, gyengéden szállt rám.
Szemközt molnár nagyapám ezüstben, mint egy császár.
Ő volt a Páneurópa mozgalom vezetője
helyben. Szeliden beszélt. Sohase féltem tőle.
A földrész egyesül majd. Boldog, békés és szép lesz.
Én aligha érem meg. Te biztosan megéred.”
Vagy úgy: Faludy nem az Európai Unió ellen haragszik, hanem pont érte! De hát halból is lehet énekes madarat csinálni, feltéve, hogy a Magyar Nemzet jegyzetrovatában írunk róla. Menjünk tovább.
„A 110 éve született Faludy György mindig is a baloldali körökhöz tartozott, jó pár költeményében Károlyi Mihályt és Jászi Oszkárt ajnározta, 1946-os hazatérése után a Népszava kulturális rovatának lett meghatározó figurája, és írt pár Rákosit dicsőítő verset is (mint később mondta: muszájból, teljes ellehetetlenülése elleni orvosságként). Mindezek után – vagy ellenére – Recsken kötött ki, majd onnan kiszabadulva Nyugaton. A rendszerváltozás környéki második hazatelepülése után az SZDSZ-t támogatta, az 1990-es választáson pártlistás jelöltjükként indult, és még jó ideig rokonszenvezett velük.”
Ami a Rákosit dicsőítő verseket illeti: egyet tessék nekem mutatni. Egyet, én ugyanis nem találok ilyent, akárhogy keresek. Igaz, kipréseltek belőle egy poémát a Rajk-per kapcsán, de azt is annyira szégyellte, hogy semmilyen kötetébe be nem engedte. Ellenben írt ő ódát, ha nem is Rákosihoz, de Sztálin hetvenedik születésnapjára: olyan remekbe sikerült, hogy azt biza Joszif Visszárionovics nem tette az ablakba.
„Homlokod új középkor kapuboltja,
hadaid állnak már e bolt alatt:
nincsen közöttük, csak született szolga,
hírből se tudják, mi a gondolat.Tudósaid: bolondok, szélütött nép,
mely pókhálón leng s piszkál régi port,
gazdászaid rendszered egyszülöttjét
kendőzgetik, az örökös nyomort.Írógárdád: hízelgők, csepűrágók,
barátaid: merev lakájsereg,
s rothadt Bizáncodhoz költőid sárból
s vérből kevernek arany hátteret.”
Hát, izé, ezt ugyan írhatná ma is, máshoz is, sőt, ráillene a leírás a Magyar Nemzet nem egy állandó háziszerzőjére – de azt nem mondanám, hogy ez talpnyalás lenne, ellenkezőleg, bátor szembefordulás. Szociáldemokrata volt? Igen, abba a pártba lépett be, de annyira lehetett neki ez fontos, mint az, hogy van-e nála esernyő. Míg nem esik, kit érdekel? Tehát az, amit a róla szóló írás szerzője bűnlajstromként emleget, voltaképpen lényegtelen. De miért is emlegeti? Hogy megbocsáthassa és Faludyt besorozhassa végül a jobboldali kánonba!
„Faludy György – ha nem nézzük pártpolitikai preferenciáit, amelyeket inkább fiatalkori hóbortjai és emlékei vezéreltek, semmint a hazai belpolitika tisztánlátása – örökérvényűt tudott mondani a magyar nyelvről, a hazáról és a honvágyról, az európai műveltség és hagyomány fontosságáról. Sőt mint az írásom elején jeleztem, egyike volt azoknak, akik a leghamarabb vették észre, hogy egy, a nácizmusnál és a kommunizmusnál is nagyobb veszedelem: a fogyasztói tömegkultúra értékek nélküli kora érkezik el, amely több más mellett a szépet is kipusztítja a világból. (…) Apokaliptikus vízióit a 70-es években vetette papírra, ötven év elmúltával hátborzongató érzés olvasni ezeket a verseket, mert megérkeztünk a bennük meghirdetett új pokol víg napjaiba: a jelenünkről szólnak.
Ezekben a kései verseiben mai szemmel nézve meglehetősen konzervatív, haladásellenes gondolatok vannak, a világ és az élet szépségének, savának-borsának elvesztéséről ír, a kéj- és pénzsóvár, valódi kultúra nélküli társadalom eljövetelét jósolja meg bennük.”
Ennyi erővel a Bibliáról is lehetne állítani, hogy sátánista iromány, hiszen előfordul benne az Ördög, ha nem is sokszor. Elég volna csak azt a pár passzust idézni, hogy kiforgassuk magából.
Faludy, a konzervatív, Faludy, a haladásellenes!
Faludy, aki megveti a pénz- de főként a kéjsóvárságot!
Csak remélni merem, hogy van túlvilág és a Mester most röhögőgörcsökben fetreng, míg ezeket a megállapításokat olvassa.
Faludy a legeurópaibb. legvilágpolgárabb magyar költők egyike, többet élt a mostani Unió nyugati részében és Amerikában, emigrációban, mint Magyarország területén. Faludy sok minden lehet, csak euroszkeptikus nem – az igaz, hogy ennyi évtizedbe belefér sok minden, az is, ha a hasa fáj az embernek Londonban, de hát nem attól fáj neki a hasa, hogy Londonban van, hanem attól függetlenül, fájna az Pesten is. Persze, hogy volt, amikor nem tetszett neki ez vagy az: de épp azért írt róla, hogy javítsák meg.
Ostobaság ez az egész gondolatmenet, bár hajlamos vagyok feltételezni, hogy, ha ügyetlenül is, de a cikk szerzője eljövendő támadásoktól akarta jó előre megvédeni költőnket. Ha így van: jót akart, bár rosszul sikerült. De mi van, ha nincs így?
Mi van, ha ez egy kampány kezdete, ami végül a jobboldali-konzervatív kánonba akarja terelni Faludy életművének arra alkalmas részét? Mondjuk olyan kis része alkalmas erre, hogy a kilencven százalékát el is kéne tüntessék, nagyon nehéz volna bevetni például a nyíltan és vállaltan biszexuális költő írásait bevetni a „genderlobby elleni harcban”.
De hogy röhejes volna, az hétszentség.
Azt kérdi az írás címe, a bal- vagy a jobboldalé-e Faludy György?
Semelyiké sem. Aljas, utolsó, ízléstelen bűn halott költők életművére rátenni a mocskos politikai kezeket, síron túlról besorozni poétákat pártkatonának. Faludy György kizárólag az olvasóié.
El a kezekkel tőle, mindkét oldalról.
Tessék őt békén hagyni – ha élne, tudom, Istenem, farba rugdalná azokat, akik megpróbálják ellopni. Méghozzá szó szerint így cselekedne, olyan ember volt, hogy megtenné.
Nem politikus volt: költő és író. Tessék békében hagyni legalább holtában, ha már életében nem sikerült. Hogy is írta a brabanti borbélyról?
„Korán verték világgá Flandriából
és nem volt több vagyona, az egész,
mint az, mit egy fürdőző lát magából
a víz tükrében, hogyha hátranéz.
Dalolva járt, kalapját félretolva,
amíg csapása hűvös kútra vitt;
zsebében lágy kenyér helyett a bolha
kísérte hosszú vándorútjait”
És most el akarják lopni. Ráadásul a születésnapján.
Valóságos rablóballada ez – ha nem is a vörös coquillardról.
| A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk! |
