Szele Tamás: Naszreddin és a Facebook

Azt szokta hinni a nagyérdemű, hogy az a fontos hír, ami mindenkit érdekel, és hát meghatározás szerint az is: minél többeknek kelti fel a figyelmét, annál fontosabb. Csak megírni, az nem mindig a legkellemesebb, ugyanis mivel sokakat érdekel, mindenkinek van róla véleménye.

És jaj a szerzőnek, ha nem találja el külön-külön mindenki, akár egymásnak ellentmondó nézeteit is, bármiről legyen szó.

Most éppen a Facebookról lesz szó, meg Naszreddin Hodzsáról, a fiáról és a szamarukról. Persze Naszreddin, a török népmesék abszurd humorú hőse nem facebookozott, neki ugyanarra ott volt a bazár, de vele esett meg, hogy a fiával elindultak a vásárba, eladni a szamarukat. Mennek, mendegélnek hárman, a szamár kötőféken, arra jön egy atyafi, odaszól:

– Hej, ti bolondok, szamaratok van, mégsem ültök a hátára?

Igaz, mondja magában Naszreddin, felteszi a gyereket a szamárra. Hanem jön egy másik igazhitű, az azt mondja:

– Ez a mai fiatalság, ő maga szamárháton pöffeszkedik, szegény idős apja meg kutyagoljon a porban!

Ez is igaz, helyet cseréltek. De csak addig, míg nem jött egy vízhordó asszony:

– Nem szégyelled magad, szegény gyerek gyalogol, te meg kényelmesen szamaragolsz?

Hogy kéne, hogy jó legyen? Felülnek mindketten a szamárra, de jön ám egy uléma:

– Állatkínzók vagytok, mindjárt megszakad az a szegény szamár alattatok!

Így se jó. Vágtak egy vastag ágat, hogy összekössék a szamár lábait, aztán a vállukon vigyék tovább a vásárra, de most már a szamárnak volt a legtöbb esze: ahogy elmentek az ágért, eltépte a béklyóit, világgá szaladt, ott is maradt Naszreddin fiastól, de pénz nélkül, hiszen így már eladni sem tudta a jószágot.

Hát a Facebook most pont így áll, akár felül Mark Zuckerberg a szamárra, akár leszáll róla, akár mást ültet reá, akár csak vezeti, sehogyan sem jó mindenkinek, amit csinál, sehogyan sem tud olyant tenni, ami mindenkinek tessék, ellenben a hatalmas elterjedtsége miatt véleménye mindenkinek van a viselt dolgairól. Az igaz ugyan, hogy ezek nem mindig szép dolgok, de az is igaz, hogy legalább annyira ludas bennük a nagyközönség, mint a tulajdonos.

A nagyközönség azért, mert elfelejti vagy nem is tudja, miszerint a hírfolyama az algoritmus szerint éppenséggel az ő igényei szerint alakul. Ha valaki sok horgászbotot nézeget a Google segítségével, sok horgászoknak való reklámot fog kapni minden platformon. Ha valaki sok meztelen személyt, akkor a PornHub és más szakirányú oldalak hirdetései fognak nála megjelenni – és a hozzá kerülő hírek is horgászattal vagy ledér személyekkel fognak foglalkozni, hiszen a közösségi oldal algoritmusa úgy veszi: őt ez érdekli, kapja ezt, hogy több időt töltsön az oldalon, több hirdetést lásson. Akinek meg a politika a szenvedélye – mifelénk egy országnak az – hát olyan világba kerül, amiben csak a kedvencei mutatkoznak, és csak azok ellenlábasait szidják. Könnyű aztán úgy hinni, hogy ez a valóság, de ez csak a neki automatikusan kreált álvalóság, buborék.

Rendben van, ezt az egészet a reklámok személyre szabása kedvéért találták ki, hogy hatékonyabbak legyenek a hirdetések, aztán elkezdték alkalmazni magára az oldalra is, és most mindenki ücsörög a maga buborékjában, ez is a veszélye a dolognak és nem becsülném le ezt a problémát – de mi ebben az aktuális?

Az, hogy a Facebook szamaragolását amerikai elnökválasztásnak hívják. A 2016-os választásban játszott szerepe gyalázatosan sikerült: igaz, hogy csak hiba folytán, melyet kihasznált a Cambridge Analytica, de sikerült Trump stábjának (és olginói segéderőiknek) a Facebook által összegyűjtött felhasználói adatokat célzott politikai hirdetésekre használni, így aztán Donald Trump megválasztása bizony nem kis mértékben köszönhető a közösségi oldalnak. Ami eredetileg csak reklámokra használta volna ezeket az adatokat, egyszerű, mocskos anyagiak megszerzésére, semmiféle politikai céljuk nem volt.

A Facebook elmúlt négy éve gyakorlatilag folyamatos botrányokkal telt, hiszen ha valami ekkora és ilyen általánosan elterjedt, nyugodtan lehet mondani, hogy nem csak a politikai döntéseket befolyásolhatja, de kulcsszerepe van a hírek és az álhírek terjesztésében is. Ezek akkor lettek fontosak, amikor világjárvány lett a koronavírus-fertőzésből, mert az addig bevált álhírterjesztési mechanizmus, vagyis

Álhír a saját felületen –> megosztás a közösségi oldalon –> további megosztások mértani haladvány szerint –> rengeteg kattintás –> rengeteg reklámbevétel –> prosperáló álhírlapok –> újabb álhírek

módszere szó szerint akadályozni kezdte a hatékony védekezést. Az álhírlapnak a kattintásmaximalizálás érdekében mindig a valósággal ellentétes, és alaposan eltúlzott dolgokat kell hazudnia: amikor például még alig volt nálunk fertőzés, februárban azt hazudták, hogy „hullanak az emberek a Keletiben, Nyugatiban”, most meg, mikor sok a fertőzött és bizony sok a halottunk is, azt állítják: „nincs is járvány, ami van, nem súlyos”. Először ugyanis az idegborzongatós rémhír váltott ki nagyobb érdeklődést, arra volt igény, most meg mindenki arra vágyik, hogy megnyugtassák. Egyik is hazugság, másik is, csak mivel a mindenféle államok hivatalos kommunikációja is mondott párszor szamárságot, most a nagy bizonytalanságban mindenki maga próbálja eldönteni, kinek hisz (annak, akinek a véleményét kellemesebbnek találja), azonban a járvány elleni védekezés meg nem kéne hit kérdése legyen.

Ezt az egész álhíres problémát elkerülhette volna a Facebook, ha már a legelején beírja a szerződési feltételeibe, hogy álhíreket és propagandát terjeszteni nem szabad, és aki ezt megsérti, azt kitiltja. Persze, hogy visszajöttek volna, más néven, persze, hogy így is szükség lenne fact-checkingre, tényellenőrzésre, de mégis, legalább nem zajlana nyílt vita arról, hogy szabad-e ezen a közösségi oldalon hazudni.

Ugyanis most vagyunk nem csak a koronavírus-járvány második hullámában, de az amerikai elnökválasztási kampány finisében is. Ezzel az a baj, hogy Mark Zuckerberg alapkoncepciója az lenne, hogy az oldal nem szól bele, mi történik a felületén. Ha elterjed rajta teszem azt a kannibalizmus, legfeljebb elterjed. De emiatt sikerült 2016-ban olyan ügyesen felhasználni a kampányban őket. Aztán az álhírek miatt közölte, hogy azért hazudni viszont mégsem kéne, az tilos. Utána arra az álláspontra helyezkedett, hogy hazudni általában legyen tilos, de a politikusoknak azonban mégis megengedik. Ettől már felkapta a fejét mindenki, ez már az a fázis, mikor az emberek viszik a szamarat, de ezek után, e hónap elején mégis bejelentették, hogy a november 3-i amerikai elnökválasztás előtti héten már nem kerülhetnek ki új politikai hirdetések az oldalra.


Minek következtében rákapcsoltak a választást befolyásolni akaró mindenféle csoportok, nem csak az Egyesült Államokban, de Oroszországban, Kínában, Iránban, Észak-Koreában, egyes források szerint még Vietnamban is, ezeknek aztán hatalmas tömegét törölték (a megélénkülő aktivitás alapján észlelték őket), nincs direkt vonalam Menlo Parkba, de valószínű, hogy ennek eshetett áldozatul pár nagy létszámú magyar csoport is. Akiknek tevékenységét máskor és máshol értékelném. Korábban viszont törölték magának Trumpnak is pár bejegyzését, amikben valótlanságokat állított, szóval zivatar van, mindenhová csapkod a villám, mindenkit ér. Nem használt a közösségi oldalnak az sem, hogy az idei nyár folyamán közel ezer cég jelentette be: amíg a közösségi oldal nem lép fel a gyűlöletbeszéd és az álhírek ellen, addig egyáltalán nem hirdet a Facebookon vagy legalábbis radikálisan csökkenti a hirdetésre költött pénzt.

Így már érthető, hiszen pénz beszél, kutya ugat, hogy ha mennek a hirdetők, inkább jön a tisztogatás és az egy hét politikamentesség.


Ami viszont nem érthető, az a nagyvállalat magabiztossága az európai piacát illetően. Ugyanis pár napja jelezték: ha nem sikerül megegyezésre jutniuk az ír adatvédelmi hatósággal, itt hagyják Európát. Kivonulnak a piacról.

Ennek sok következménye lenne, például az, hogy páran a magyar KESMA szerkesztőségeiből örömükben halálra ünnepelnék magukat (mert nem jönnének rá, hogy a terjesztési felülettel együtt nekik is végük), de miről van itt szó?

Arról, hogy azok a bizonyos felhasználói adatcsomagok, amikről már volt szó, melyek konkrétan a szokásainkat és ízlésünket tartalmazzák, a Facebook esetében mindig is az Egyesült Államokban kerültek tárolásra és feldolgozásra. A feldolgozás itt nem azt jelenti, hogy egy amerikai hivatalnok csorgó nyállal válogat abban, miféle pornófilmeket néztünk meg, hanem azt, hogy ha teszem azt, megkeresi őket egy horgászbotgyár, és megkérdi: „Kikhez lenne érdemes Európában eljuttatni a hirdetéseinket?” akkor a Facebook végigfuttat egy keresést ezeken az adatcsomagokon és átadja a horgászegyleti tagok vagy akár a téma iránt érdeklődők listáját (persze a valóságban a gyár adja át a közösségi oldalnak a hirdetését, és ők juttatják el a potenciális vevőkhöz, de a fentiek alapján). Viszont az Európai Unió szigorúbban szabályozza a személyi adatok kezelését, tessenek csak a GDPR-re gondolni. Erre fel jelentett be az ír hatóság – ott van a Facebook európai központja, Dublinban – adatexportálási tilalmat, ezt támadta meg a világcég, elfogultságra hivatkozva, és ennek kapcsán közölték: vagy megegyezés születik, vagy kivonulnak az Európai Unióból.


Nocsak, ezt lehet?

Nem: ezt csak lehetne: mármint akkor, ha a közösségi oldalhoz és a hozzátartozó cégekhez nem pont tőlünk, vagyis az Unió területéről folyna be az összbevétel több, mint negyede. Ha ezt elveszítenék, az bizony meglátszana a részvénypiacon is, ahol az utolsó hír az volt, hogy a Facebook-papírok értéke az új felület bevezetésének hatására emelkedett: no, ha a bevételük negyedét elveszítenék, bezzeg fejest ugrana az az árfolyam a betonba.

Mindezt azért mondtam el ennyire részletesen, mert – lévén a Zóna online lap – a közösségi oldal elméletéről és gyakorlatáról kivétel nélkül minden olvasónknak volt, van és lesz saját véleménye, méghozzá szubjektív. De körülbelül a fentiek miatt alakulnak a dolgok objektíve úgy, ahogy.

Az elmélet tehát – láthattuk – zavaros, szabad is hazudni, nem is, lehet is, nem is. Ezzel szemben a gyakorlat még zavarosabb: Mark Zuckerberg már régóta bandukol az úton Facebook nevű szamarával, és félő, hogy mivel már majdnem minden lehetőséget, ötletet, ajánlatot és véleményt kipróbált rajta, a szerencsétlen állat rövidesen világgá szalad.

Mi meg futhatunk utána, ha bírunk.

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!