Szele Tamás: Levegőkereskedelem

Ma kicsit könnyedebb témáról lesz szó, nem váltjuk meg a világot, vagy ki tudja azt így előre… kiderült ugyanis, hogy Nagyváradon levegővel kereskedik egy cég, és mivel magam is váradi volnék, ott születtem, nevelkedtem, utánajártam, miről van szó.

Elsőként azt szeretném jelezni, hogy ez érdekes módon a szó klasszikus értelmében véve nem csalás. Ugyanis egy pillanatig nem állítja a forgalmazó cég (levegő esetében „gyártót” mégsem írhatok), hogy bármi egyéb volna a flakonban, mint sűrített levegő, legfeljebb némi illó olajokkal dúsítva. Az benne a pláne, hogy a friss, hegyi levegőt Biharfüred környékén gyűjtik be, ahol tényleg mentes mindenféle ipari szennyezéstől, szóval ha azt mondják, hogy ez jó levegő, nem hazudnak.

Az azért enyhe túlzás, amit az Apuseni Mountains Research Co. reklámja állít, miszerint a „termék”:

megkönnyíti a tanulást, fokozza a kreativitást, csökkenti a stresszérzetet, gyógyítja a másnaposságot és segít leszokni a káros szenvedélyekről

ugyanakkor tagadhatatlan, hogy mindezek a dolgok levegő nélkül megoldhatatlanok, levegő kell a tanuláshoz is, minden egyébhez is, és ha csak levegővel megy minden, bizonyára levegővel jobban megy (de kár, hogy e szerint a logika szerint nem írták rá, hogy fokozza a férfierőt is).

Azonban akkor is levegő ez. Nem is mondják másnak.

Forrásom, a Maszol.ro kiváló tudósítása szerint a vállalkozók ugyan nem gyakorlott levegőkereskedők, nem is aviátorok vagy meteorológusok, sőt, szakmájuk szerint környezetvédelmi mérnökök sem, ellenben egyikük bankigazgató, másikuk építési vállalkozó, harmadikuk fogász, név szerint Ciprian Cândea, Virgil Sorin Pojoca és Petru Antonescu, de hát a levegőhöz mindenkinek van köze, azzal kereskedni meg még csak nem is üzlet, hanem igazi művészet, mármint, ha azt akarjuk, hogy pénzt is adjanak érte.

Kár, hogy az ötlet, mint majd be fogom mutatni, sem nem új, sem nem nagyváradi, szóval kár a váradiakat levegőkereskedőnek nevezni ennek alapján. De egyelőre lássuk a terméket.

A terméket, melynek neve „Friss levegő a vámpírok földjéről” (Fresh air from the land of vampires). A marketinges megérdemelne egy térképet ajándékba, ugyanis Törcs vára, amit Drakula kastélyának tekintenek, egészen máshol van, Brassó környékén, köze nincs az Erdélyi Szigethegységhez, bár a nyugati vevő így jobban megveszi, neki hegy, az hegy, és ha Kárpátok, akkor vámpírok.

Van, ugye, a natúr levegő, kiszerelés szerint:

az 5 literes flakon tartalma állítólag 130, a 7 literes pedig 160 belégzéshez elegendő. Előbbit 14,99, utóbbit 16,99 dollárért forgalmazzák, közvetlenül megrendelhetők a cég honlapjáról. Aki szeretne bespájzolni biharfüredi levegőből, az vásárolhat 12 darab 7 literes palackot potom 152,9 dollárért.” (Maszol.ro)

Ellenben a cég honlapján árulnak kicsit fantáziadúsabb ájereket is, például az „Érzékenység Ködét”, a „Keleti Fűszerek Ködét”, a „Zenezd meg magadat” márkanevűt és az „Exotikus Citruskeveréket”, ezek mind öt literes kiszerelésűek, és 16 dollár 99 centbe kerülnek.

Ha úgy veszem, Magyarországon az egyszerű kútvizet (és még jó, amikor nem a csapvizet) árulják palackozva, ízlés szerint aromásítva és szénsavval dúsítva vagy anélkül ásványvíz néven (tulajdonképpen az is, mert minden víz kapcsolatba kerül ásványokkal így vagy úgy valamikor a körforgás során), ez a cég a levegővel teszi ugyanezt, csak jóval drágábban. Különben a vízzel is művelik: árul olyan kozmetikumokat az Apuseni Mountains Research Co. a honlapján, amiknek az alapja a Félix-fürdő gyógyvize.

De nincsenek egyedül a piacon!


Mint a Bihoreanul nagyváradi napilap megjegyzi, még Románián belül is van elődjük, Mihai Arsene, egy Ilfov megyei vállalkozó korábban is árult palackozott kárpáti levegőt, csak az ő flakonja nagyobb volt, minimum 190 belégzésre elegendő, de körülbelül ugyanannyit kóstált hiszen nyolcvan lejbe került. Azért az is olyan 5600 forint. Egy kanadai cég meg a Sziklás-hegység levegőjét palackozza a Nagy Vízen túl, csak ők Kínának szállítják, ahol köztudottan bajok vannak a környezetszennyezéssel.

Azonban az ötlet nem ered sem Nagyváradról, sem Ilfov megyéből, sem a Sziklás-hegységből, ugyanis Budapestről ered. Itt kereskedtek először levegővel, saját magam tanúsítom, éspedig a rendszerváltás idején, a termék célközönsége viszont szintén nyugati volt. Konkrétan: a turisták.


1988-89-90 körül néhány ismerősöm könyvárus volt a Váci utcában, ami azért nem egészen az a környék, ahol a magyar anyanyelvű közönség életében töltöttek volna be kultúrmissziót, hiszen jó, ha minden nyolcadik-tizedik járókelő volt magyar. Ellenben haszna mégis volt ott a könyves pultoknak: Budapest-térképeket árultak, angol nyelvű magyaros szakácskönyveket, fotóalbumokat a városról, képeslapokat, szóval éppenséggel megéltek a dologból. Náluk bukkant fel először magyar, majd angol nyelvű felirattal a

Kommunizmus utolsó lehelete”

nevű konzerv, ami egészen pontosan levegőt tartalmazott, semmi mást. Valakinek volt némi konzervgyári kapcsolata, legyártatott pár vagon üres májkonzervet és felcímkéztette így.

A turisták vitték, mint a cukrot, a befektetés minimális volt, a profit hatalmas, csak egy idő után aktualitását vesztette a termék. No, ez volt az első levegőkereskedés, nem a mostani.

Pesti az ötlet, le sem tagadhatnánk. De fotók is bizonyítják.

A mostani levegőkereskedelem már nem ilyen szezonáru, nem fut ki pár éven belül: a Maszol megtudta, hogy a cég egy forgalmazón keresztül jelen van az Egyesült Arab Emírségekben, Indiában, Vietnamban, Thaiföldön, Sri Lankán és Indonéziában. Szóval ott, ahol fizetőképes a piac és szennyezett a légkör, mert komoly ipar működik. A cég üzleti mérlege sem mondható rossznak: tavaly már 27,7 ezer eurós árbevétele volt, nyeresége pedig 8267 euróra (több mint 3 millió forint) rúgott.


Úgy látszik, nem is olyan rossz üzlet a levegőkereskedelem. Meg igazából nem is csalás, amennyiben ráírjuk a flakonra, hogy levegő.

Újdelhiben van oxigénbár is, ott a tiszta levegő belélegzése negyedórán keresztül 299 rúpia, vagyis napi árfolyamon 1258 forint. Amíg van vendég, azt mondanám, jó is ez az intézmény, hasznos, hiszen Újdelhiben a szabad ég alatt eltölteni egy napot olyan megterhelés a tüdőnek, mintha az illető két doboz cigarettát szívott volna el ezalatt az idő alatt.

Egyszóval, furán hangzik, hogy a levegőkereskedelem tisztességes bolt, de míg van rá kereslet, akad kínálat és nem hazudik az eladó, valamint befizetik az adókat, addig rendben van.

Az igazi az volna, ha kereslet nem lenne rá, mert mindenhol jó lenne a levegő, de ez egyelőre nincs így.

Száz szónak is egy a vége: kereskedjen levegővel Nagyváradtól Kanadáig bárki, nem baj az.

Baj akkor lesz, ha ez az ötlet eljut Mészáros Lőrinchez.

Akkor ugyanis mindenkit kiszorít a piacról, felveri az árakat és hatóságilag kötelező lesz mindenkinek a Mészáros-féle ájert szívni.

Na, akkor tényleg baj lesz.

Addig nincs.

(Címlapfotó: Biharfüred)


 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!