Szele Tamás: Kína megtisztelő figyelme (中国光荣的关注)

Tudják maguk, mi történik most Shenzhenben? Azt hiszem, a legtöbben nemmel válaszolnának erre a kérdésre. Ezzel szemben jó esély van arra, hogy Shenzhenben nagyon is jól tudják jelen pillanatban, hogy mi történik Budapesten, sőt, azt is, én mivel foglalkozom éppen.

Nem bolondultam meg, és nem is képzelem magamat különösen fontos valakinek, a hiba a kínai oldalon van… Azt írja ugyanis a magyar Szabad Európa, mely minden balsejtelmünk ellenére kiváló híroldal lett, nem csak méltó régi, nagy híréhez, de szó szerint jobb, mint a rádióadás volt, miszerint:

Soha nem látott méretű adatbázis került elő, ami bizonyítja, hogy Kína az egész világra kiterjedő információgyűjtést és megfigyelést folytat. A 2,4 millió ember adatait tartalmazó anyagban magyarok is szerepelnek.”

Ez így, ebben a formában nem lep meg, hiszen tudom, hogy Kína mindig is jeleskedett az adatok gyűjtésében és rendszerezésében, messze a digitális idők előtt is, sőt, tulajdonképpen ők találták fel a bürokráciát, a nyilvántartásokat, de nem is lehetett volna anélkül irányítani egy ekkora birodalmat. Az írástudókat is alaposan szemmel tartották, illetve az első császár, Csin Si Huang-ti az egyszerűség kedvéért elevenen eltemettett négyszázhatvanat közülük, családostól, biztos, ami biztos, illetve csak azokat, akikkel nem kedvelték egymást, és a Menny Fia keveseket kedvelt… a műveiket pedig természetesen elégették. Akkor veszett el a korai klasszikusok legnagyobb része, i. e. 213-ban. Az akkor ismert 677 fontos könyvből 524 mára ismeretlen. Szóval, hagyomány náluk, hogy a hatalom legalább egyik szemét mindig az írástudókon tartja, csoda lenne, ha nem így cselekednének.

Ami újdonság, hogy a Kínai Népköztársaság határain túl élőket is nyilván tartják, bár ez sem olyan nagyon komoly nóvum. Az ember ritkán utazik Kínába, én ugyan sokszor szeretnék, de ha mindent végigjárhatnék, ami ott érdekel, az legalább tíz évbe telne, nekem viszont nem tíz évet, de még a belépést sem engedélyeznék (akkor sem, ha volna rá pénzem, ahogy nincs), ugyanis én elég sokat szoktam írni erről a hatalmas és csodálatos országról. Kínának, a történelmének, művészetének, kultúrájának és népének nagy barátja vagyok – de aki olvassa az írásaimat, tudja, hogy a kormányuknak viszont nem vagyok kicsit sem barátja, alig pár alkalomra emlékszem, mikor igazat kellett adnom nekik, akkor is többnyire lényegtelen kérdésekről volt szó.

Kínával Magyarországon viszonylag kevesen foglalkoznak, akik mégis, azok vagy szerelemből, mint én, vagy hivatásuk része ez a szakterület, mondjuk sinológusok, diplomaták, katonák, üzletemberek, esetleg IT-szakértők. Nem baj az, hogy nekem ez nem jött össze hivatásszerűen, elvégre Hopp Ferenc, a budapesti Kelet-Ázsiai Múzeum alapítója is optikus volt, nem Kína-kutató – érdeklődni, tanulni, kutatgatni lehet amatőr alapon is, csak ha tudományosan akarjuk csinálni, jó megmutatni a dolgainkat valódi orientalistának is, mert igen nagyokat képes tévedni az ember.

Szóval, mivel én elég sokat írok Kínáról, és a magyar sajtóban nagyon kevesen foglalkozunk ezzel a témával, azt készséggel elhiszem, hogy a kínai követség sajtóosztálya olvassa, amiket elkövetek, sőt: ezt az írást is olvassák. Mivel pedig ritkán hízelgek Pekingnek, bár ellenséges sem vagyok vele, tudom, hogy hiába is folyamodnék kínai vízumért, meg nem kapnám én azt ebben az életemben, de tán még a következőben sem. Hanem mit is ír a Szabad Európa a továbbiakban? A most nyilvánosságra került adatbázis

2,4 millió emberről és 650 ezer szervezetről tartalmaz információkat. Az adatbázist 2,3 milliárd cikk és 2,1 milliárd közösségimédia-poszt alapján állították össze. A szöveges fájlok mérete összesen 1 terabyte. A szakértők szerint a példa nélküli adatbázis valószínűleg csak egy apró részlete annak az egész világra kiterjedő „hibrid hadviselésnek”, amit Kína folyat. Ám ez a kis részlet is fontos összefüggésekre világít rá, és hátborzongató tanulságokkal szolgál.

Az adatgyűjtést 2017-ben kezdte a Shenzhen Zhenhua Data Information Technology nevű cég, és azt folyamatosan frissítették újabb információkkal. Az adatbázis célja egyértelmű a szakértők szerint: a kínai kormány és a hadsereg hírszerzésének segítése. (…) Az adatokat tartalmazó fájlok már sérülten kerültek a kutatókhoz, akik az információnak csak mintegy 10 százalékát tudták visszaállítani. Az így megismert, mintegy 250 ezer személy közül 52 ezer amerikai, 35 ezer ausztrál, 17 ezer spanyol, 10-10 ezer indiai és brit, valamint 5000 kanadai.

A Szabad Európa megkapta az adatbázis azon részét, ami a magyarokra vonatkozó információkat tartalmazza. A listán 710 személy szerepel, köztük élvonalbeli és helyi politikusok, illetve családtagjaik, cégvezetők, katonatisztek, de akad a listán újságíró is. Mivel az adatoknak csak egy kis részét sikerült helyreállítani, valószínűleg több ezer magyarról gyűjtött adatot a Zhenhua. Arról, hogy pontosan kik az adatbázisban szereplő magyarok, hamarosan külön cikkel jelentkezünk.” (Szabad Európa)

Hát itt már nyel egyet az ember, mert ha sajtómunkások is vannak a listán, akkor igen jó az esély arra, hogy én is szerepelek rajta. Sőt: majdnem biztos. Értem is, hogy mivel érdemeltem ki a megtisztelő figyelmet, bár nem érdemlem, nem vagyok én annyira sem fontos, mint szalmaszál a Jangce sodrában. Az ugyanis a helyzet, hogy Magyarországon talán nincs is pár száznál több olyan ember, aki valóban fontos lehetne a Középső Birodalomnak. Azok is inkább politikusok, üzletemberek. A magamfajta szegénylegény firkászokat ugyan összeírhatják, mint a kínai kormány számára nem túl kívánatos elemeket, de az a helyzet, hogy írhat a magyar sajtó, amit épp akar, komoly kárt okozni vagy látható hasznot hajtani nem tud Pekingnek és tulajdonképpen nem is akar. Kritikusan is nézhetjük azt a rendszert, mint én, rajongva is, mint mások: de nem sokat nyomunk mi a latban. Pontosabban szólva semennyit sem.

De akkor mire jó ez az egész? Minek tartanak nyilván embereket?

Tulajdonképpen a világon semmire sem jó, ugyanis még megzsarolni sem tudnák a nyilvántartottak legnagyobb részét, de hát minek is tennék? Nem számítunk mi annyira. Még annyira sem számítunk, jobban mondva. Mi van ezekben a fájlokban?

A begyűjtött információk között vannak személyes adatok (születési dátum, cím, családi állapot), politikai és családi kapcsolatok, közösségimédia-profilok, büntetett előéletre és katonai előmenetelre vonatkozó információk, pénzügyi információk vagy éppen fényképek az adott személyről. Az adatbázisban egyes személyek mellett elemzéseket is találtak, valamint voltak olyanok is akiket „fontosként” jelöltek meg az adatbázis készítői. A begyűjtött adatok mintegy 80 százaléka származik a nyílt internetről, bárki által hozzáférhető cikkekből és közösségimédia-profilokból.” (Szabad Európa)

No, akkor már biztos a helyem a listán, bár az is biztos, hogy fontosnak nem jelöltek meg. Kicsit hideglelős ugyan a gondolat, hogy az ember a nyóckerben nyomkodja a billentyűzetét, és közben Shenzhen messzi városában rakják kartotékba, mentik adatbázisba amit írt, de ha minden igaz, rakják, mentik azt közelebb, Budapesten is, valószínűleg Moszkvában is, tán még máshol is.


Persze, ha big data-szinten készítik az elemzéseket, prognózisokat, minden számít, a legkisebb információmorzsa is, de akkor nem 710 magyar személyt kéne listázzanak, hanem több milliót – habár, lévén, hogy a most megismert adatbázis sérült és töredékes, egyes elemei pedig más adatbázisokra mutatnak (tehát vannak más adatbázisok), lehet, hogy akad olyan listájuk is, amin mindenki szerepel, egytől egyig. Lenyűgöző információhalmaz – csak a valóságban sok mindenre akkor sem jó, messze vagyunk, kicsik vagyunk, akik közelebb vannak Kínához és nagyobbak, fontosabbak, például India, Pakisztán, Vietnam, Japán, azok sokkal népesebbek is, nehezebb lenne az adatkezelés. De ez már csak spekuláció.


Tulajdonképpen az is spekuláció egyelőre, hogy én is szerepelnék a névsorban, adatostól, de még ha így is lenne, ezt a Kínai Népköztársaság hivatalosan soha be nem fogja ismerni. Ilyent ne is várjunk tőlük, odalenne a lienjük, „elveszítenék az arcukat”, ami Kínában gyakran nagyobb baj annál is, mintha meghalna az ember.


Hát, így vagyunk egymással mi, a magyar sajtó és a nagy Kína.

Nincs semmi értelme ugyan, de érezzük a megtisztelő figyelmet.

Érezzük a törődést.

Viszlát, elvtársak, zàijiàn, tóngzhìmen, 再见,同志们!


 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!