Szele Tamás: Farsang és Walpurgis-éj

Mint talán már említettem volt, mostanság Nagyváradon időzöm, mely város elhanyagolható, pár kilométeres távolságban fekszik a magyar határtól, de ez a kis távlat is annyira másképp mutatja Hunniát, hogy alig bírom elmondani.

Csodaországnak: abban az értelemben, hogy mintha az év minden napján Farsang volna.

Vagy nem is Farsang, inkább – legyünk őszinték – Halloween, sőt, Walpurgis-éj. Olyan mirákulumok és spektákulumok híre száll az információs csatornákon, hogy csak kapkodja az ember a fejét.

Rögtön az első inkább farsangra utal, mint boszorkányszombatra, habár nem mindenki fog annak örülni, hogy utcabált terveznek Budaházy mester háza elé. No ja: meleg utcabált. Ebben van is ráció, szeretnék megkímélni az LMBTQ-rendezvények rendszeres látogatóját, lassan mondhatni törzsvendégét a fáradságtól, ne kelljen neki elmennie otthonról, helybe viszik neki a rendezvényt, ő csak kiül az ámbitusra pipával és élvezi a hangulatot.

Már amennyire élvezi – de akkor is kedves figyelmesség ez, bár lehet, épp az ünnepelt fog megpukkadni tőle. Mint a Humen írja:

„Az ember szíve szinte megesik szegény Budaházyn, egymaga több LMBTQ rendezvényt látogatott meg a közelmúltban, mint az átlag melegek többsége egész évben összesen. Sokszínű és befogadó közösség vagyunk, ezért egy kedves gesztussal igazán meglephetnénk őt azért a kitüntetett figyelemért, amivel rendre rávilágít a LMBTQ közösség hazai helyzetére.

A folyamatos tüntetésben és fesztiválban megfáradt Budaházy megérdemel annyit, hogy a háza elé szervezzünk egy meglepetés-utcabált a szivárvány színeivel. Olyan sok energiája fekszik abban, hogy rendre felkeresse a város különböző pontjain zajló LMBTQ rendezvényeket, ezért hát nyújtsuk felé baráti jobbunkat, kíméljük meg őt attól, hogy miattunk át kelljen bumliznia a fél városon, és vigyük házhoz a szivárványt mi magunk! (…) Abban máris bátran bízhatunk, hogy a flashmob queer utcabállal szemben ugyanolyan előzékeny lesz majd a rendőrség, ahogy azt tették Budaházy legutóbbi látogatásakor az Aurórában. Akkori állásfoglalásuk szerint ugyanis egy nyilvános helyről nem fognak senkit elvinni. Márpedig mi is lehetne nyilvánosabb egy utcabálnál, ugye.” (Humen online)

Ez az, kérem, csak a vérnyomáscsökkentőt ne feledje a házigazda: nem kívánhatok egyebet, mint jó szórakozást.

Komorabb hírek érkeznek az önkormányzati választások kampányából: állásfoglalás nélkül is azt kell mondanom, akár Karácsony pokoljárására gondolok, akár Wittinghof Tamás lejáratására, hogy ez bizony már több kettőnél. Ez már a Walpurgis-éj, nem a vidám karnevál.

Mindkét esetben titkosszolgálati eszközök alkalmazását látjuk, a Karácsony-felvételeket egy normális országban jogosan lehetne helyi Watergate-ügynek nevezni, ugyanis – a Fehér Házban készültek, ráadásul még össze is vannak vágva. Mármost az sajtókörökben jól ismert dolog hosszú évek óta, hogy a Fehér Házban (na jó, Képviselői Irodaház) semmi fontosat nem tárgyalunk, de még az interjút is okosabb kint készíteni, a lépcsőn – bár az is igaz, régen jártam én ott utoljára, tán hat-hét éve, de már akkor sem volt ez másként.

Ha a Karácsony-ügy a Watergate, a Wittinghof-ügy viszont klasszikus, oroszos stílben felépített kompromat, annak minden elemével. A Feliksz Edmundovics Dzserzsinszkijről elnevezett moszkvai hírszerző-főiskolán is megérne egy elégséges fölét – azért nem jelest, mert nincs benne brillírozás, ez csak a tanultak alapos bemutatása, nem több. Hogy eredménye lesz-e, abban kételkedem: de hogy valamelyik szolgálat fülig benne kell legyen, az halálbiztos. Amint a Karácsony-ügyben is – bár lehet, hogy nem ugyanazok csinálták a kettőt.

No, de vessünk véget a komor gondolatoknak, bús merengésnek, mert színre lépett tegnap Kásler Miklós, a magyar stand up comedy koronázatlan királya és most sem okozott csalódást. Csak röviden ismertetném az Izsáki Őszi Fesztiválon előadott magánszámát, de ennyi is elég ahhoz, hogy érezzük: kiérdemelte az idei Karinthy-gyűrűt. Azt mondta:

„A lovak tenyésztése nélkül nem alakulhatott volna ki a magyarok életmódja, életformája, nem tudtak volna eljutni a Kárpát-medencébe, és nem tudták volna területüket megtartani évszázadokon keresztül.

Kiemelte: lovak nélkül nem vezethettek volna olyan hadjáratokat a kilencszázas években a világ minden égtája felé, amely megelőzte az ország elleni támadásokat, és biztosította az itt élők nyugalmát.

A magyar nemzet egészét tekintve a ló a magyarok monda- és hitvilágát is összekapcsolja. Elég csak a Fehérlófiára vagy Szent László Szög nevű lovára gondolni, aki mindig győzött a sötét erők ellen.” (Magyar Nemzet)

Már ez is igen szép egy minisztertől, valóságos elemista fogalmazás, piros pont járna érte, de a címe az, ami felülmúlhatatlanná teszi a beszédet. Az a cím!

„A ló szimbolikus szerepet tölt be a magyarság történetében”

Bizony, miniszter uram, így van ez, nem másként: naponta emlegetjük.

Ha nem is a teljes lovat, de az egyik részét, fogalmazzunk úgy, szerszámát mindenképpen.

És ebben az ön becses személyének nem kis szerepe van – ahol elhangzik az ön neve, jó eséllyel egy lapra, mit egy lapra, egy mondatba kerül az említett lószerszámmal. De azért a többi kormánytaggal is kapcsolatba hozza nemzetünk ezt a szimbolikus jelentőségű dolgot.

Folytassam a híreket?

Minek?

Többet mondhatnék, mást nem nagyon: ilyen ez az ország most.

Kívülről úgy látszik, mindennap farsang, belülről inkább Walpurgis-éj kavarog.

Jöhetne már néhány hétköznap is.

Szele Tamás

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!