Szele Tamás: A lájk halála

Kérem, úgy tűnik, a Facebook készül megtenni az első valóban komoly lépést afelé, hogy elviselhető hely legyen és tényleg közösségi oldal, ne a politikai propaganda, a reklám és a szociopaták találkahelye, egy virtuális Hieronymus Bosch-kép, amin tölcsérrel töltik egymás fejét a sarlatánok, hanem emberek és közösségek érintkezési felülete.

Meg ne is a nárcizmus időmérő edzéseinek pályája. Szóval, lehet, hogy javára változik majd – de minek köszönhetően?

Sosem találnák ki. Én is az Index hírét idézem:

„A Facebook egy olyan szoftver fejlesztésén dolgozik, ami eltüntetné az egyes posztok alatt a like-ok számát, vagyis a felhasználók nem látnák, hogy melyik posztot mennyire kedvelte a többi felhasználó. Mindezt egy elismert és hiteles alkalmazásfejlesző, Jane Machune Wong alapján írja a The Telegraph, aki felfedezte a Facebookban ugyanazt a kódot, amit az Instagramban már tesztel a like-szám elrejtésére a techóriás. Wong egyébként az Instagramnál is hetekkel az éles tesztelés előtt szúrta ki a hasonló kódsort.

A Facebook 2009-ben vezette be a like gombot, hogy iránymutatást adjon az embereknek, melyik poszt mennyire érdekes, kedvelhető vagy éppen virális. Azóta a like kvázi összenőtt a Facebookkal, miközben az interakció további funkciókkal bővült.” (Index)

Na bumm, és akkor mi van?

Ha a ciculikról és kutyulikról szólna az egész világméretű gumiszoba, nem lenne semmi, legfeljebb nem tudnám, hogy az én Spárga macskám tíz embernek tetszik-e vagy száznak. Ennek az adatnak amúgy sincs semmi fontossága sem a Spárga számára, sem számomra, nem azért osztom meg a fényképét, hogy népszerűsítsem, hanem azért, mert nevetséges, mikor a kézmosóban alszik, és azt szeretném, hogy más is röhögjön.

A politikusok és a reklámszakemberek viszont a falnak fognak menni ettől, hiszen nekik, akik statisztikák alapján dolgoznak (az is az érzésem, hogy a legfőbb termékük a statisztikai adat), megszűnik az egyik legfontosabb visszajelzési mutatójuk. És nem, nem csak a nyílt kampányokat teszi ez lehetetlenné, hanem a burkoltakat is: mondjuk, ha egy politikus idegengyűlölettel akarja eladni magát és ilyen értelmű híreket oszt meg, most már nem fogja tudni felmérni, hányan lennének vevők az árujára.

De érvényes ez minden politikára és az összes hasonló terményekre is. Persze maga a Facebook látja majd a lájkok számát és ők tudják is használni az adatokat a hirdetési üzletágukban, de mások nem fogják látni, és ez a nagyon nagy eredmény. Egyszerűen nem lehet majd lájkszám alapján kampányt tervezni, legyen szó politikáról vagy érett túróról.

És ami ennél is fontosabb: megszűnik az oldalon a „nagyobb igazság” fogalma.

Az embernek ugye vagy igaza van, vagy nem, mondanánk alapesetben, csakhogy az alapeset a legritkább ezen a kerek világon. A tapasztalat épp azt mutatja, hogy a tetszetős hazugságot többen és sokkal szívesebben hiszik el, mint a kellemetlen valóságot – ha valaki megkérdi a kocsmában, hogy mitől van infláció, mondhatom neki, hogy a kínai jüan várható leértékelése okozza, és lesz ez még rosszabb is, főleg, ha ez a leértékelés elér egy kritikus határt, ami inflációs spirálba dönti az összes valutakibocsátó államot – és mondhatom azt is, hogy mindenről azok a kurva pomogácsok tehetnek.

A pomogácsokat könnyebb elhinni is, hibáztatni is, mert a valódi okok felismeréséhez kéne tudni például azt, hogy mi a csoda az a jüan? Úgyhogy a legtöbben maradnak a pomogács-verziónál. Ha vannak pomogácsok, ha nincsenek.

Az ám, csakhogy mivel többen hiszik vétkesnek a pomogácsokat, a politika is pomogácsellenes irányzatot vesz, megkérdik majd, ki engedné el a lányát egy pomogáccsal szombat este egy death-metal koncertre, plakátok szólítják fel a pomogácsokat, hogy ne vegyék el a munkahelyeinket és a miniszterelnök – aki az egész pomogácsozást elkezdte hinteni – választási ciklusok sorát nyeri a pomogácsellenes programjával, sőt, európai méreteket tölt az antipomogács mozgalom.

Ezt hívjuk populizmusnak.

Amikor azt mondja valaki:

– Higgy nekem, egyedül én mondok igazat!
– Miért higgyek?
– Hát nem látod, hányan hisznek? Milliók!

És ilyenkor magyarázza hiába az ember, hogy hárommilliárd légy is tévedhet és a lócitrom nem emberi táplálék. Hogy nem minden dönthető el szó- és szavazattöbbséggel, például az egyszeregy különösen makacs valami. Arról szavazhatunk akárhogy, kétszer kettő akkor is négy lesz. A lájkolók, egyetértők nagy számától még nem lesz lapos a Föld, nem zuhog chemtrail az égből és nem vacsorázik kisgyermekeket Hillary Clinton.

Szóval, ez a tömegnyomás tűnik majd el az állítások mögül. A nyájszellem, ami akkor is csatlakozásra ingerel, ha az állítás csak kicsit szimpatikus. Nem lesz érv, hogy „az én posztom, doktrínám százezer lájkot kapott, a tiéd csak tízet, nekem van igazam!”

Attól ugyanis, hogy valami sokaknak tetszik, még nem lesz kötelezően igaz. Nem tűnnek majd fel önjelölt celebek, tudományosan meghatározott marketing útján meghatározott programmal, akik aztán oda vezetik a nyájat, ahová akarják (rendszerint a vágóhídra vagy a szegényházba).

Tessék elképzelni, hogy egy politikus csak a rádióban szónokol. Nincs előtte az ordító tömeg, nem áll mellette a gyűlés hangulata, a közösségi összetartozás élménye, ő csak a stúdióban mondhatja a magáét, és a választói majd annak alapján döntik el: rászavaznak-e, amit megértettek a mondókájából. Nincs összeborulós egyazország-egyazászló. Semmi ilyesmi nincs.

Sok népvezérről döntenének úgy ilyen feltételek mellett, hogy bölcsebb lenne számára más foglalkozást választani, teszem azt a kisipari cipőkészítés terén. Sokakat küldenének vissza a kaptafához, ha nem állnának mögöttük tömegek.

Olyan tömegek, akik azért álltak mögéjük, mert egyenként minden tagjuk azt hitte, hogy a többiek már ott állnak. Pedig nem volt ott senki. De azt hitték: van és győzött a közösségi szellem.

Hát ez fog eltűnni legalább a Facebookról, és legalábbis a felhasználók számára.

A többségi igazság. Ami azért lenne igaz, mert látszólag többen hiszik.

Ezentúl – ha bevezetik az újítást – minden állítás annyit ér, amennyi az igazságtartalma, nem annyit, amennyi embernek tetszik.

Fura világ lesz.

Az lesz benne a fura, hogy kellemes lesz. Kicsit kényelmetlen, de kellemes.

És ez még csak az első komoly lépés.

De már ez rengeteget fog ártani a populizmusnak.

Szele Tamás

Kapcsolódó: Szele Tamás: A Facebook ellopása