Szele Tamás: Boris Johnson és a Loch Ness

Kérem, elég nagy a baj Britanniában, sűrű, sötét fellegek tornyosulnak a szigetek egén – azért nem mondok szigetországot, mert távolról sem bizonyos, hogy az Egyesült Királyság mai területe a közeljövőben is egy ország marad. De ne szaladjunk előre, pillanatnyilag rossz hírnek annyi is elég, hogy mától Boris Johnson a brit miniszterelnök.

A helyzetet fokozza, miszerint meg akarják rohanni a Loch Ness-t.

A két hírnek látszólag nincs sok köze egymáshoz.

Akkor vegyük először Johnsont.

Nagy ínséget szenvedhet mostanában a szerencsétlen Anglia tehetséges emberek terén, ha már Boris is kormányfő lehet: bár azt sem tartom kizártnak, hogy még a királyi hintó lovai is visszautasították volna a kinevezést jelen helyzetben, amikor a miniszterelnöknek, ha tory, az lenne a feladata, hogy levezényelje a Brexitnek nevezett történelmi tévedést. Johnson azt is ígéri, hogy az Egyesült Királyság október 31-ig mindenképpen kilép az Európai Unióból, ha kell, megegyezés nélkül is, történjen bármi.

Egy no deal Brexit esetében pedig elég kellemetlen bármik fognak történni, kezdve az angol ipar teljes csődjétől, ideértve az élelmiszer-, energetikai- és gyógyszeripart is egészen az utcai zavargásokig. Mondjuk, ha legalább nem az angol költészet egyik büszkesége, John Donne írta volna, miszerint:

„Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens egy része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb”

még érteném, hogy el tudják képzelni az életüket a „splendid isolation” zárt keretei között, de hát ezt a Donne-idézetet minden angol középiskolában tanítják. Nem lesz könnyű dolog a kilépés, főleg, mivel a hard Brexit esetében Anglia épp úgy külföldnek számít majd az Unió szempontjából, mint Uganda vagy Argentína, tehát a külkereskedelmet vámok fogják sújtani. Magas vámok. Ami azt jelenti, hogy mindennek felmegy az ára minimum a másfél-kétszeresére. Áruhiány alakul ki, de műszaki gondok is jelentkeznek: az elavuló angol atomerőművekhez már nem lehet vámmentesen alkatrészeket behozni, tehát vagy nem lesz energia, vagy visszatérnek a széntüzelésű erőművek üzemeltetéséhez, ami azért jelen környezeti viszonyok között ökológiai bűncselekménnyel érne fel. Várható még élelmiszer-jegyrendszer, munkaerő-hiány és nyomor, úgy általában.

Johnsonnak már csak azért sem lesz egyszerű levezényelnie egy akármilyen Brexitet, amiért Theresa May bicskája is beletörött: nem áll mögötte valódi parlamenti többség. A legutóbbi választások után csak úgy lett kormányképes a Konzervatív (tory) Párt, hogy melléjük állt a legnagyobb ulsteri protestáns erő, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) tízfős frakciója, csakhogy koalícióra nem léptek velük: kívülről támogatják őket. A DUP részéről érthető is az óvatosság: a hard vagy no deal Brexit esetén ugyanis az ulsteri-ír határ egyszer csak fiktív vonalból éles vámhatárrá változik, határőrökkel és fináncokkal, márpedig nincs ír ember, légyen akár katolikus, akár protestáns, akár zoroasztriánus, aki ennek örülne. Tehát ezt a DUP semmiképpen sem szavazná meg, Johnson viszont épp tárgyalni nem szeretne az Unióval, így tehát érdekes helyzetek alakulhatnak ki. Fognak is.

Johnson különben eléggé sajátos figurája az angol közéletnek.

Etonban majd Oxfordban tanult, utána újságíró lett, méghozzá nem is akárhol, hanem a Timesnál, ahonnét azért bocsátották el, mert kitalált egy idézetet, abban bízva, hogy senki sem néz utána az eredetinek. Peche volt, így került a Telegraph-hoz, ahol már kimutatta formálódó képességeit, ugyanis olyan álhír is kikerült a keze alól, ami szerint Brüsszel bekérette az óvszerek méretét egész Európából, hogy megtudja, hol mekkora az átlagos péniszméret. Brüsszel tényleg végeztetett egy felmérést az óvszerekkel kapcsolatban akkortájt, 1991-ben, csak épp nem a méretüket nézték, hanem az, mennyire biztonságosak. De ő írta azt a legendás mondatot is, ami azt állítja:

„Ha a konzervatívokra szavazol, a feleséged melle megnő, ahogy annak az esélye is, hogy egy BMW M3-as tulajdonosa légy.”

Ezzel nem túl nehéz vitatkozni, ugyanis a tételből az következik, hogy a már eleve dúskeblű hölgyek férjei nincs miért a konzervatívokra szavazzanak, és a Brexit valószínűleg feleslegessé tesz minden vágyakozást bármiféle BMW-gyártmányú gépjármű iránt.

De hát ki választotta meg ezt az embert miniszterelnöknek? Anglia népe?

Nem. A választási rendszer. Ugyanis mivel a toryk voltak képesek – némi támogatással – kormányt alakítani, ámde miniszterelnökük, Theresa May feladta a reménytelen küzdelmet a tényekkel és az Alsóházzal, ezért most a tory párt kell adja az új miniszterelnököt is. Annak dacára, hogy a párt tagsága csak százhatvanezer fő, és a kormányfő politikai lépései azok életét is befolyásolni fogják, akik nem tagjai ennek a pártnak. Tehát az ország hatvanöt millió lakosát százhatvanezer ember miniszterelnöke fogja irányítani. Vannak még problémái a képviseleti demokráciának, mint rendszernek, úgy látom.

Ami szintén könnyen buktatója lehet Johnsonnak, az Skócia kérdése

Skócia egyre hangosabban követeli függetlenségét az Egyesült Királyságtól, és szemben a 2014-es helyzettel, mikor 55,3%-os aránnyal döntöttek tagságuk fenntartása mellett az Egyesült Királyságban (tehát már akkor sem volt túl nagy a többsége a maradni kívánóknak), most nagyot fordult a kocka. Ők 2014-ben egy uniós tagállam Egyesült Királyságban maradtak, ha kilépnek, az Unióból is kiléptek volna (vagy újra kellett volna tárgyalni a tagságukat), ezzel szemben egy Brexit utáni, nyomorgó, Unión kívüli államszövetséggel vállalt sorsközösség már nem olyan vonzó gondolat. Arról nem is szólva, hogy nem túl régen hatalmas kőolaj- és földgázmezőket fedeztek fel a skót felségvizeken, és ezt már semmi kedvük odaadni az angoloknak. Nem véletlen, hogy Nicola Sturgeon skót miniszterelnök minden adandó alkalommal megüzeni Londonnak: közeleg az új skót népszavazás, mely dönteni fog a függetlenségről, ezúttal végleg.

Mondjuk a skótok hagyományosan sem kedvelik az angolokat, amire szintén elég sok, megalapozott okuk van, de a mostani helyzet csak ront a viszonyon.

Rohanjuk le a Loch Ness-t jelszóval indult népmozgalom

Anglia szellemi állapotára pedig Boris Johnson megválasztásán kívül mi sem jellemzőbb, mint hogy a „rohanjuk le az 51-es körzetet” mintájára „Storm Loch Ness”, vagyis „Rohanjuk le (ostromoljuk meg) a Loch Ness-t” jelszóval indult népmozgalom, 19 ezer taggal és legalább negyvenezer szimpatizánssal, amiben csak az a hiba, hogy a Loch Ness egy igen nagy és 230 méter mély, hideg vizű tó Skóciában, így annak megrohanása nem bizonyos, hogy nagy eredményt hozna vagy előkerítené Nessie-t. Esetleg, ha kiisszák a tavat, talán – de a brit életmentők egyesülete, a The Royal National Lifeboat Institution (RNLI) figyelmeztetést tett közzé az akcióval kapcsolatban. Éspedig azt jelzik, hogy a tavon használt mentőhajójuk ugyan igen nagy kapacitású, de az esemény résztvevőinek elméleti létszámát azért messze alulmúlja, ezért biztosan nem tudnák kezelni, ha több száz vagy ezer ember kezdene a szörny után kutatni a tóban.

Ehhez még annyit tehetünk, hogy ha hirtelen több tízezer angol rohanná meg ezt a tavat, nem lenne skót ember, ki elébük állna.

Valóságos második stirlingi csata lenne, csak most skótok sem kellenének a hatalmas angol veszteséghez. Elintéznék az angolok saját magukat.

Reméljük, ez az esemény elmarad.

Az igazi az lenne, ha a Brexit is elmaradna.

Johnsonnal együtt.

Szele Tamás

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!