Szele Tamás: Andrássy úti fuck

Három napos a hír, vagyis inkább másfél éves, de most kell vele foglalkozni. Nem is azért, hogy bármiféle érzelmet vagy véleményt nyilvánítson az ember, megteszik azt az érintettek, hanem azért, mert látszik a történetből, hogy a milliárdok fölött diszponálók mennyit értenek a számítástechnikához.

Történt pedig, hajdanában-danában, tavaly egy nyári éjszakán, mely Adyval szólva különös nyár-éjszaka lehetett, hogy gyanús zajokra lettek figyelmesek a járókelők az Andrássy út 60. környékén. A YouTube most már levette a felvételt, de pár napja még volt szerencsém hallani – hát, szóval nem is két- hanem teljesen egyértelmű volt a helyzet, ezek egy akkora szeretkezés hangjai voltak, hogy azért pornó-Oscart lehetett volna adni. Mentek a járókelők, keresték, honnan jön a hang – hát, uramfia, a Terror Házának az egyik digitális tájékoztató táblájából. A kép már le volt fagyva (naná, azért ez alaplapi grafikus kártya lehetett, amit nem egészen filmezésre terveztek), de a hang még ment, rendületlenül. Fel is vették – mióta van okostelefon, a pesti ember mindent felvesz vagy lefényképez, de a nem pesti is – próbáltak kopogni, csengetni a portásnak, hogy gond van, de nem válaszolt senki: elrakták a felvételt, csak a minap került elő, feltöltötték a YouTube-ra, ott találkozott aztán vele a sajtó. Megmutatták, mert hát mégiscsak kuriózum.

Aztán jött a reakció.

A Terror Háza Múzeum közleményében azt mondta a történtekről, hogy visszataszító támadás érte intézményüket, szerintük valaki nyilvánvalóan alantas szándékból meghackelte a rendszerüket és pornótartalmat töltött fel rá. Emellett érthetetlennek tartják, hogy a Facebook és YouTube miért nem törölte az erről készült felvételeket; a történtek miatt feljelentést tesznek.” (Index) 

Ejnye-bejnye. Állhatna ugyan így is a helyzet, csak épp – nem így áll. A Terror Háza nem tudja, mije van és az hogyan működik. Én is csak onnan tudom, hogy tíz évig voltam munkanélküli (vagy inkább: alkalmi munkákból éltem), és akkor nagyon sok olyan pesti „okosságot” tanultam meg, amit nem tud mindenki. Nem hackelte meg senki a Terror Házát, nem hatoltak be a rendszerükbe. Nem is lett volna rá szükség. Máshol tessenek a bűnöst keresni, ne arctalan és sosemvolt hackereket kergessenek.

Szóval, ahogy én elnézem ezeket a digitális információs táblákat, eléggé hasonlítanak a budapesti metró régi digitális utastájékoztató rendszerére. Még azt sem mondanám, hogy ez baj, mert nyáron jártam a koppenhágai Hadtörténeti Múzeumban, és ott is hasonló rendszer működött, csak persze, újabb volt jóval. Ezek a Terror Házánál ugyan nem a régi metrós gépek, nagyobb a kijelzőjük jóval, meg már érintőképernyősök, de maga a belső felépítés ugyanaz lehet, mint azokban. És, ami nagyobb baj: a szoftver is.

Nem tudom, mit kerestem már a Moszkva téren úgy 2003-2004 körül, de valami címet, és akkoriban ezeken az utastájékoztató pontokon elég jó várostérképet talált az ember, azt akartam megnézni, mikor láttam, hogy nem tudom, mert le van fagyva a gép. Csakhogy azt is láttam, hogy újra lehet indítani, a legbanálisabb billentyűkombinációval. Nosza hát: újraindult, de nem az utastájékoztató képernyőjét kaptam meg, hanem a Windows XP-t. Mi a csoda… igen, aki a szoftvert írta – és aki átvette – nem gondolt arra, hogy a kedves utasok újra is indíthatják a készüléket. Amiben belül tulajdonképpen pont ugyanaz volt, mint egy akármilyen, olcsó irodai számítógépben, csak volt rajta egy utastájékoztató célprogram is, amit el lehetett indítani. De el lehetett újraindulás után az Internet Explorert is, szóval ha nagyon égető volt a helyzet – az okostelefonok és a mobilnet kora előtt vagyunk még – és ha nem volt annyija sem az embernek, hogy beüljön egy netkávézóba (az is avulófélben lévő fogalom már), akkor így is lehetett netezni egy kicsit.

Kicsit, ugyanis ha tíz-tizenöt percnél hosszabb ideig állt előtte az ember, az azért már feltűnhetett a metróállomás személyzetének. De öt-tíz perc alatt megoldható volt egy újraindítás, egy ránézés arra, amit kerestünk, egy kilépés a keresőből, és az utastájékoztató rendszer elindítása, mert rendes ember nem hagyja úgy, visszaállítja, ahogy találta.

Sőt: e-mailezésre maga a tájékoztató rendszer is alkalmas volt, hogy turistabarát legyen.

Én magam nem nagyon éltem ezzel a lehetőséggel, talán, ha egy alkalommal szorított úgy a cipő, hogy másként nem tudtam megoldani, de ahogy én észrevettem ezt, észrevették mások is. Haragudtam is egy alkalommal: épp megint sietnem kellett volna, történetesen a Duna tévéhez, történetesen pénzért (nem a Duna tévé fizetett, hanem egy másik cég, egy vasúti szaklap, csak a főszerkesztőnek volt épp tárgyalása a náluk, és odarendelt a kijárathoz, hogy kifizessen), csak hát én életemben sem azelőtt, sem azóta nem jártam annak a csatornának a székházában, mert nem volt miért. És negyven percet kaptam, hogy odaérjek. Az világosnak tűnt, hogy Budára megyek, de hova? Sebaj, van a metróban utastájékoztató pont, az még meg is tervezi nekem az útvonalat.

Dehogy tervezi. A terminál előtt fiatal hajléktalan srác állt, és – bőszen Honfoglalót játszott. Nem volt az az Isten, hogy odaengedjen, én meg rosszat nem akartam neki, nem szóltam ugyan az állomás személyzetének (igazából nem a terminál érdekelt, hanem a cím és az útvonal), megkérdeztem tőlük, melyik út vezet itt Budára, Dunára, kikeresték nekem a térképről, gép nélkül. Oda is értem utolsó pillanatban, szóval happy end, viszont morogtam magamban, hogy már mindenki rájön minden trükkre, ma is, lám, a hóhért akasztották…


Nos, száz szónak is egy a vége: ha ezek az információs táblák csak kicsit is hasonlóan működnek a régi utastájékoztató rendszerhez, akkor nem kellett ide semmiféle hackelés. Akkor valaki, akárki, bárki, egy járókelő megállt a tábla előtt, valahogyan vagy újraindította a Windows-alapú rendszert, vagy ha nem, kijutott ilyen-amolyan módon a keresőig, beírta, hogy „Pornhub” és már csak válogatnia kellett a különböző filmek között. Ez ennyire egyszerű.

Amint az is, hogy az intézmény teljes állományából, portástól igazgatónőig senkinek sem jutott eszébe ez a legkézenfekvőbb megoldás, ellenben kiabáltak mindent aljas hackelésről, politikai támadásról, feljelentést tettek, pazarolják a nyomozó szervek idejét is, a bíróságét is, még szerencse lesz, ha a jelenséget felfedezők nem kapnak valami büntetést, mert észre merték venni, meg merték hallani, amit félre nem is lehetett volna érteni.


Száz szónak is egy a vége: látszik az eseten, milyen állapotban van az ország. Az információs rendszer olyan, amilyen, ha kicsit visszaélnek vele, rögtön kiderül, amint kiderül, politika lesz belőle, inkvizíció, nyomozás, holott én éretlen csínyre gyanakodnék inkább, vagy olyan szegény emberre, akinek nem telik saját netre, pornófilmre és így akart segíteni magán (bár, az Andrássy út közepén érdekes lehet pornót nézni…), szóval mintha két szó illene erre az egészre.

Hanyagság és paranoia együtt.


Illetve van egy harmadik is.

Kupleráj.

Ez a pontos szakkifejezés, kérem.

És még csodálkozunk, hogy pornó megy a kijelzőn.


 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!