Szele Tamás: A szentendrei randik

Napok óta csak a Bélára gondolok, mindig meg-megállva. Halomnyi irattal ölében ment Moszkvába, ment serényen…

Igen, persze, hogy a KGBéla-ügy nem hagyja nyugodni a fantáziámat, de nem is hagyhatja, ilyen bírósági-nyomozati abszurditás egyszerűen nincs.

Az még hagyján, hogy Kovács Gábor Bélát – ez a teljes neve, nem lehet perelni, ha KGBélának rövidítem – a független magyar bíróság felmentette a kémkedés vádja alól, holott bebizonyosodott, hogy kém volt és ezért kémkedett is. Az lett volna a furcsa, ha spion létére inkább akácligetecskéket ültet városszerte, ugyanis Moszkva nem kertészkedésre képezte ki. Még csak nem is kárhoztatnám magát a bíróságot, elfogultnak sem nevezném, ugyanis bíróság csak bizonyított tények alapján hozhat ítéletet, a legfrissebb hírek szerint pedig – mint a HVG írja  – a vizsgálat nem volt kellőképpen alapos.

Illetve, még pontosabban idézve a lapot:

Idő előtt állíthatták le a Kovács Béla elleni titkosszolgálati műveletet”

Hát, ha nincs bizonyíték, azért tényleg nem a bíró felel, ő hozott anyagból dolgozik, mint az angol úri szabó. De az ítélet szóbeli indoklása világosan kimondta: az elítélt (mert azért csak kapott az Európai Unió ellen elkövetett költségvetési csalásért másfél évet, igaz, három évre felfüggesztve) volt európai parlamenti képviselő az orosz hírszerzés beszervezett és kiképzett embereként tevékenykedett. Ellenben emiatt azért nem lehetett elítélni, mert ügynökként

nem ártott sem Magyarországnak, sem az Uniónak.”

Az megállapítást nyert azonban, miszerint a Jobbik színeiben megválasztott magyar uniós képviselőként különben nem hírszerzés volt a dolga, hanem az, hogy, mint a tárgyaláson elhangzott, „véleményének kifejtésével az orosz érdekeket segítse”. Segítette, de nem ártott, ami úgy elképzelhető, ha kizárólag olyan kérdésekben fejtette ki a véleményét, amelyekhez még érintőleges köze sem volt „sem Magyarországnak, sem az Uniónak”. Nehéz Brüsszelben ilyen témakörre lelni, mondjuk akkor lehetséges ez, ha kizárólag a blinyi pohánki és a kvasz elkészítéséről értekezett képviselőtársaival, mellyel valóban csak orosz érdekeket sérthetett, azokat is csak akkor, ha rosszul tudta a receptet.

Hogy mi történt Brüsszelben, azt tán csak a brüsszeliták tudják, meg a Jóistenke, de mi történt Szentendrén? Ugyanis Bélánk ott találkozgatott tartótisztjeivel, hosszú-hosszú időn keresztül. Magam is szeretem azt a városkát, csak kellemes emlékeket őrzök róla, épp ezért nem értem: egy zsúfolt pesti plázában nem lehetett volna jobban kerülni a feltűnést, a tömegben, két papírpoharas kávé mellett? De ezt már az SZVR, az orosz polgári külső hírszerzés tudja jobban nálam. Az ítélet indoklásában elhangzott az, hogy Kovács Bélát

az oroszok egy pontosan be nem azonosított időpontban beszervezték, egyúttal ki is okosították azokról a szabályokról, amiket a kémeknek a lebukás elkerülése érdekében be kell tartaniuk. „A beszervezés keretében konkretizálták, hogy miként maradhat rejtve, titokban, a nyilvánosság előtt palástolva az együttműködés. Ezeket a szabályokat Kovács Béla éveken át gyakorolta, folytatta” – mondta ki a volt jobbikos politikust a kémkedés vádja alól amúgy felmentő bíró.

Ezek közé a szabályok közé tartozott, hogy az egyes találkozók időpontját mindig személyesen, az utolsó találkozáskor beszélték meg. Ha esetleg Kovács a legközelebbi találkozóra nem tudott valamiért elmenni, akkor nem értesítette erről az orosz tartótisztjét, hanem a rá következő héten ugyanakkor és ugyanott találkoztak megint. Ha oda sem tudott valamiért eljutni Kovács, akkor kizárólag az orosz hírszerző jelentkezhetett be nála, szigorúan csak nyilvános telefonfülkéből hívhatta, és a meglehetősen rövid beszélgetés során nem derülhetett ki, hogy kik miről beszélnek, az pedig pláne nem, hogy mikor lesz a találkozó, amiről virágnyelven beszéltek. Telefonon csak a napot nevezték meg, a helyet és a pontos időpontot már tudták, mert azt korábban, még a beszervezéskor rögzítették. Kovácsnak ezenkívül volt olyan kommunikációs eszköze, amit veszélyhelyzet esetén használni tudott volna, illetve létezett egy e-mail cím, ahol üzenhetett – szintén csak virágnyelven.” (HVG)

Ez a konkrétan be nem azonosított beszervezési időpont – ismervén Bélánk kalandos előéletét, Japánban és Moszkvában töltött éveit, különös házasságát, üzleti bűvészmutatványait – nem mostanság lehetett, sőt, inkább jó régen. De ezt már nem vizsgálták. És ha nem vizsgálták, ítélni sem lehet annak alapján, amit nem tud a bíróság. Aztán meg Bélánk azt is mondta, nem kérdeztek tőle semmit, ami titkos lett volna, csakis nyilvános dolgokat. Ami azért kicsit érthetetlen, mert miért nem töltötték le azt a sok nyilvános ügyet egyszerűen a világhálóról? Olcsóbb is lett volna, egyszerűbb is.

De a védekezés csúcsa még csak most következik.

Kovács az eljárás során azzal védekezett: nem tudta, hogy akikkel találkozik, azok hírszerzők.”

Bocsánat, de ezt már nem bírom nem elképzelni.

– Vádlott, találkozott ön Iksz Ipszilonoviccsal Szentendrén egy étteremben?

– Igen, tisztelt bíróság, találkoztam.

– És En Ennoviccsal?

– Később vele is, ugyanott.

– Milyen körülmények között találkoztak önök? Nevezhetőek ezek konspiráltnak?

– Sajátos körülmények között zajlottak találkozóink, ugyanis otthon kellett hagynom előttük a mobiltelefonomat, cserkészlánynak kellett öltöznöm, kis bokorugró szoknyácskában, átmennem Csepelre, ott innom egy féldecit a „Becsületsüllyesztő” nevű mennyiségi italboltban, majd tömegközlekedési eszközökre szállnom és Óbuda, valamint a Kossuth tér érintésével eljutnom a Margitszigetre. Ott már várt a jajveres és terepszínű vízibicikli, amelynek segítségével eljutottam Szentendrére, a Duna-parton pedig a helyi tűzoltózenekar kíséretében sétáltam el az étteremig, a feltűnés elkerülése végett. Utam során tüzetesen figyelnem kellett, követnek-e, de alkalmi szatíroktól eltekintve senkinek sem keltettem fel a figyelmét. Beszélgetőpartnereim hasonlóképpen hosszas bolyongás után jutottak el a találkozó helyszínére elmondásuk szerint.

– És ez nem keltette önben azt a gyanút, miszerint találkozásuk körülményei konspiráltak?

– Nem volt okom ezt feltételezni, bíró úr.

– De hiszen mégis hírszerző ügynökökkel találkozott, akik a tartótisztjei voltak!

– Tisztelt bíróság, nekem nem volt tudomásom arról, hogy ismerőseim hírszerző ügynökök volnának, ugyanis nem volt okom feltételezni ezt sem.

– Akkor mégis, mit feltételezett velük kapcsolatban?

– Iksz Ipszilonovicsról azt gondoltam, hogy az Éhező Szent Nyikifor hitvallóról elnevezett szerzetesrend kolduló apátja, aki fiatalabb korában elmondása szerint a balti flottánál szolgált, mint vasmacska. Úgy hittem, az a célja rendszeres találkozóinknak, hogy részletesen elemezzük az ószláv vallási himnuszok szövegi világát stiláris szempontból. Az sem keltett gyanút bennem, hogy ez egy alkalommal sem került szóba, úgy hittem, gátlásos emberrel van dolgom.

– És En Ennovicsról mit gondolt?

– Abban a hitben éltem, hogy ő a Lomonoszov Egyetem bélyeggyűjtési tanszékének kandidátusa, akinek szakterülete a sarkkörön túli postaforgalom, különös tekintettel Tádzsikisztán forgalmi viszonyaira.

– De hiszen Tádzsikisztán nem is fekszik a sarkkörön túl!

– Tisztelt bíróság, nekem még erről sem volt tudomásom. Ezt sem volt okom feltételezni.

– Akkor mit volt oka feltételezni?

– Semmit sem volt okom feltételezni, mivel nem kaptam utasítást a Lubjanka térről arra, hogy bármit is feltételezzek.

– Másra kapott utasítást onnan?

– Igen, egy csomó mindenre.

– És mire?

– Arra, hogy áruljam el…

– …Magyarország és az Európai Unió államtitkait?

– Nem, hanem a taskenti nagynénikém titkos fűszerkeverékének receptjét, amivel utánozhatatlan ízt kölcsönöz a borscsnak.

– És semmi egyebet nem mondott el?

– Nem emlékszem arra például, hogy beszéltem volna mondjuk a Gazprommal szembeni uniós eljárásról, a Déli Áramlat kérdéséről, Ukrajna és az EU kapcsolatáról és más egyéb, nagy horderejű politikai kérdésekről. De egy kicsit sem emlékszem, hogy ezekről véleményt nyilvánítottam vagy tényeket árultam volna el. Miért, ők emlékeznek ilyesmire?

– Őket nem áll módunkban kihallgatni.

– Akkor nem is emlékezhetnek és így én sem.

– Vádlott, fel kell mentenem bizonyítékok hiányában a kémkedés vádja alól, de egyet áruljon el nekem így, a végén.

– Éspedig?

– Azt állítja, hogy nem kémkedett és semmi fontosról nem beszélt ezekkel az emberekkel, sőt, azt sem tudta róluk, hogy ügynökök, és nem kapott anyagi ellenszolgáltatást sem. Mi a csodáért randevúzgatott velük abban a szentendrei étteremben?

– Bíró úr, megsért az anyagiak emlegetésével, nem hallott még őszinte, tiszta érzelmekről? Én nem vagyok olyan! Kizárólag személyiségük megnyerő, kedves volta miatt találkozgattunk, meg azért, hogy az élet apró szépségeiről cseréljünk eszmét. Ráadásul mindig hoztak virágot is.

– Milyen virágot?

– Liliomot, kérem, mert ártatlan vagyok.



Így lehetett, kérem, sehogy másként.

Ahol nincs bizonyíték, ott nincs ítélet.

Ahol nincs vizsgálat, ott nincs bizonyíték sem.

És ott nincs vizsgálat, ahol abbahagyják.

Ez ilyen egyszerű.

Béla ártatlan, küldjünk neki sok-sok liliomot, hogy ne sírjon és ne duzzogjon.


 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!