Szele Tamás: A pacalpörkölt és a janicsárok

Esik az eső, ázik a mező, haragszik az Európai Bizottság, nincsen már a világhálón igazság – mondhatnánk némi gúnnyal.





Ugyanis az Európai Bizottság tényleg haragszik az online terjedő álhírek miatt. Joggal teszi: hosszú távon ez a legnagyobb veszély – vagyis az információs manipuláció – ami Európára és általában véve minden demokráciára leselkedik.

Na, de hát nincs hét, hogy a techóriások fel ne lépnének nyilvánosan az álhírek ellen!

Hát, az igaz. Csak mintha szándékosan lőnének mellé azokkal a ménkű nagy ágyúikkal… olyan sok fronton harcolnak, hogy leginkább sehogy sem teszik, de közleményt mindenről ki szoktak adni. Kérem, ezek többnyire pótcselekvések, álcsaták, a komoly eredményeket akkor szokták elérni, ha valamelyik állam gumitalpú legényei megharagszanak és odavágnak pár álhír-terjesztő központnak, de az is igaz, hogy aztán ott többet fű sem nő. A techóriások, mint a Facebook, a Google és a Twitter elég lagymatagon babrálgatnak a téma körül, ami nem véletlen – és ennek kapcsán jelentette be elégedetlenségét az EB.

Senki sem tagadja, hogy elértek bizonyos részeredményeket, de:

A kiterjedt, automatizált propaganda és dezinformáció továbbra is jelen van. Többet kell tenni ez ellen, nem fogadhatjuk el ezt új normaként – közölte Vera Jourová igazságügyért, Marija Gabriel digitális társadalomért és Julian King biztonsági unióért felelős EU-biztos.” (444)

Hát nem is. Lássuk, mit műveltek eddig a nagyfiúk?



Egyrészt a GDPR-t általánosan elfogadták és kötelezővé tették, ami tényleg fontos. Másrészt a Facebook például arról számolt be, hogy 2019 első negyedévében kb. 2,2 milliárd hamis profilt távolított el, csaknem kétszer annyit, mint egy évvel korábban. Azt viszont nem tudni, hogy ezek közül hányat regisztráltak az EU-ban.

De a hamis profil csak egy eleme a dezinformációnak, nem is mindig a legfontosabb! Az álhírgyárakat úgy lehetne megsemmisíteni, ha maguk a szolgáltatók szűrnék az ügyfeleik által megosztott tartalmakat, ami mondjuk a dolgok mostani állapotában lehetetlen – ha robotokkal szűrik, mint a Facebook teszi időnként, pornográfiának minősül a milói Vénusz is, ember meg nincs elég erre a feladatra az aktuális rendszer szerint. Ilyenkor lenne szükség a szabályozás változtatására. Ez folyamatos, állandóan változnak a rendszerek, rosszról rosszabbra, szóval nem mondhatjuk, hogy semmi sem történik – csak semmi jó nem lesz a dologból.

A brüsszeli testület tavaly egyfajta önkéntes magatartási kódexet állított össze a közösségi média szereplőire vonatkozóan, ami az aláíróknak, köztük a Facebooknak, a Google-nek, a Microsoftnak, a Mozillának és a Twitternek határozottabb fellépést írt elő az álhírek terjedése ellen.

Korábban arra figyelmeztetett a bizottság, hogy ha ez az önkéntes megközelítés kudarcot vall, akkor törvényileg szabályozhatják a területet. A hamarosan hivatalba lépő új testület leendő vezetője, Ursula von der Leyen is ígéretet tett a digitális platformok működésének szigorítására 2020 végéig. Szakemberek szerint ez nagy küzdelemnek ígérkezik az ellenérdekelt felek között.” (444, MTI)

Ez idáig rendben is volna, bár a törvényi szabályozás maga lenne a rémálom, ugyanis

  1. a jogászok nem informatikusok
  2. az informatikusok nem jogászok
  3. hosszú távon maguk az óriáscégek is ellenérdekeltek a törvény betartásában, hiszen a folyamatosan emelkedő forgalom biztosítja a bevételeik növekedését, márpedig az álhírek forgalmat generálnak
  4. mi több, nincs a világnak az a szerve, ami képes lenne gondoskodni egy ilyen törvény betartásáról.




Szóval már magát a törvényt meghozni is lehetetlen feladat volna, ugyanis rengeteg, eddig a jogban nem szereplő fogalmat kéne hozzá definiálni, beemelni a jogrendszerekbe, például a propaganda útján történő károkozást, a közvetett információforrások hitelességének mértékét, egyáltalán, a források hitelességi rangsorát és annak feltételeit – ha mondjuk én a Times egyik információja alapján írok valamit, akkor most körülbelül 95%-os esély van arra, hogy a hír igaz. De ha holnap megveszi a Timesot Li Kuj vagy Borisz Nyikolajevics Kazacsok, átszervezi a szerkesztőséget és a saját embereivel íratja a lapot, ez az esély jelentősen csökken – ám mégsem mondható ki törvény útján, hogy minden orosz vagy kínai tulajdonú sajtótermék hazudik, ráadásul igaz sem volna. Sok esetben igaz, más esetekben nem.

Ha pusztán az álhíreket tekintjük, a Facebook módszere – mely szerint az összes sajtóhírt bevágták a „hírfül” („Facebook News”) alá, egyelőre csak az Egyesült Államokban, de közeledik ez az egész világon, nos, az hatékony eszköz. Csak nem az álhírek, hanem maga a sajtó ellen – a módszert Szlovéniában próbálták ki először, ott az online sajtó olvasottsága felére zuhant tőle, ami világszinten azt jelentené, hogy csak a legnagyobb lapok lesznek képesek fennmaradni, ők is állandó anyagi csődben.

A véleményszabadság kérdése is bonyolult, de az az emberi természet miatt: ugyanis ha nekem az a véleményem, hogy a pacalpörkölt finom, másnak még lehet ezzel ellentétes a nézete. Hiszen a pacalpörkölt megítélése szubjektív. Azonban, ha nekem az a véleményem, hogy déli határainkon egész pontosan hárommillió janicsár állomásozik borotvaélesre fent jatagánnal és csak az a három szál drót tartja vissza őket, akkor ez már ténykérdés – vagy ott vannak a janicsárok, vagy nincsenek, a „vélemény” kifejezés már csak annyiban helytálló itt, hogy elfogadtam hitelesnek azt a hírforrást, amiben olvastam, az véleményem szerint igazat írt. Ahhoz, hogy állíthassam, le kéne utaznom a határra, és megnéznem a dolgok állását, azonban ha hiszek a janicsárokban, és mégsem látok egyet sem, azt fogom mondani, hogy ezek az átkozottak ügyesen elbújtak, mint piros szemű elefánt a cseresznyefán. És továbbra is hitelt adok az álhíreknek.

Amelyek viszont nem szűnő buzgalommal fognak terjedni a továbbiakban is, tényállításként.



Épp ezért azt javaslom, hogy ha lesz valaha ilyen európai törvény (pontosabban ajánlás), akkor abba foglalják bele, miszerint a híreket és tényállításokat jól láthatóan, jelzéssel legyen köteles mindenki megkülönböztetni a véleményektől, így aztán ha valaki álhírt hazudik ténynek, könnyen lebuktatható és bűnismétlés esetén kivágható az online felületekről.

A felhasználók meg tanulják meg végre a tényállítás és a vélemény közötti különbséget. A pacalpörkölt kedvelése lehet vélemény kérdése: az azonban, hogy nekem most van vagy nincs pacalpörköltem, tény, amit semmiféle hit vagy vélekedés el nem dönthet.

Ne hinni tessék a neten.

Tudni vagy nem tudni.

De hinni ne.

Hinni a templomban kell.

Már, akinek kell.