Szele Tamás: A lengyel labirintus

Új fejezet nyílt a lengyel–magyar konfliktusban, minek következtében minden teljesen összekavarodott és a lengyel lapok részben magyarul jelennek meg, ellenben a magyar lapok nem jelennek meg részben lengyelül, mindazonáltal az a dologban a korszakalkotó, hogy a frontvonalak nem a két ország, hanem két politikai álláspont között húzódnak.

Miáltal a magyar jobboldal ellenségének a lengyel nem-jobboldalt tekinti és a magyar nem-jobboldal ezzel szemben a lengyel jobboldalt figyeli ellenszenvvel, tehát nagy, nemzetek fölötti, ám mégis nacionalista konszenzusok kezdenek kialakulni az óvodás szintű „Pisti hüje”, „nemis, mert Jancsika hüje” szintű, idióta vitából. Próbálom röviden ismertetni az előzményeket, hogy aztán a fejleményekre térhessek, de nagyon tessenek odafigyelni, mert csak kicsit kezd bonyolultabb lenni a történet, mint a Mongolok Titkos Krónikája, pedig az sem egy Grimm-mese zanzásítása az elemi iskolák számára.

Szóval, az egész azzal kezdődött, hogy Donald Tusk egy, a Spiegelnek adott interjúban finoman Carl Schmitt tanítványának nevezte Orbán Viktort, márpedig Carl Schmitt lehetett akármekkora jogtudor és filozófus, náci volt, mégpedig a rosszabb, fanatikus fajtából. Erre fel a magyar kormánymédia egységesen elkezdte híresztelni azt a már sokszor és alaposan cáfolt pletykát, miszerint Tusk nagyapja a Harmadik Birodalom katonája lett volna – tíz napig volt kényszersorozott baka, utána ő már csak a Harmadik Birodalom katonaszökevénye volt, ugyanis lelépett az első adódó pillanatban. Nem volt náci, ezt már 2005-ben is bírósági határozat mondta ki, de a Habony-médiagépezet ennek fittyet hányt és folytatta a Tusk-ellenes kampányt.

Azonban tegnap reggel a hatalmas példányszámú Fakt című lengyel napilap címlapján kétnyelvű – magyar és lengyel – írásban szólította fel a magyar kormánysajtót, hogy vessenek véget a rágalomáriának, és kérjenek bocsánatot, de üstöllést. Ezt egyenesen a főszerkesztő szignálta, ami azért nem hétköznapi esemény egy orgánum életében sem. Erről lapunk is beszámolt tegnap, én akkor azt jósoltam, hogy a dolgoknak két folytatása lehet:

Amint azonban az inkriminált írásokat elnézem, sem az Origo, sem a Pesti Srácok nem vett le semmit, bocsánatot sem kértek, tehát vagy úgy tesznek majd, mintha semmi sem történt volna, vagy erősködni fognak, hogy de igenis nekik van igazuk és mindenki más hazudik.”

Én lottózni fogok, kérem, ugyanis bejött – mármint a második verzió. Képtelenek voltak elengedni a témát, de fortélyos támadással válaszoltak, a szélsőjobb lengyel hátországából, mely távolról sem olyan erős, mint azt Magyarországon hinni szokás, de akkora azért van, hogy hallhatót pukkanjon, ha elsütik (meg ha valaki tudja, hogy mikor sütik el, és pont akkor fülel). De menjünk szépen sorban, mert most következnek a fejlemények.

Először is, tegnap délután a Fidesz nyílt levelet adott ki, angol nyelvű honlapjukon, melyben felszólítják Donald Tuskot, hogy még ő kérjen bocsánatot. Idézzük, legalábbis részben:

Megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy Ön nemrégiben egy, a Spiegelnek adott interjúban gyakorlatilag nácinak nevezte a magyar miniszterelnököt. Ez a kijelentése mélységesen felháborító, és kategorikusan visszautasítjuk. Orbán Viktor soha semmi olyat nem tett vagy mondott, ami a párhuzamot indokolná. (…) Bármily rendkívüliek is ezek az idők, a politikai vezetőknek méltónak kell maradniuk az általuk betöltött pozícióra. Az említett kijelentések messze túlmennek minden határon, és bocsánatkérést követelnek.

Budapest, 2020. április 22.”

Tehát az Orbánt Carl Schmitthez hasonlító, de a „náci” szót nem használó Tusk kérjen bocsánatot, ellenben a nagyapját nyíltan nácinak nevező magyar kormánymédiáról szó sem esik. Ezt hívják szemtelenségnek, uraim. Kik is szignálták a nyílt levelet? Deutsch Tamás, Hölvényi György és Hidvéghi Balázs EP-képviselők.

Azonban ennyivel nem érték be, a manipuláció kezei messzire elérnek, egészen a wPolityce.pl című lengyel hírportálig. Ha tegnap a Fakt jelent meg magyar címlappal az ügy miatt, jelenjen meg más is magyarul Lengyelországban (illetve két nyelven, mert csak magyarul a kutya sem értette volna). Vannak nagyságrendi különbségek, például a Fakt naponta 336 ezer példányban fogy el, hetente több, mint két és fél millióban, ezt a wPolityce című hírportált meg aránytalanul kevesebben, a SimilarWeb elemzése szerint ez Lengyelország 134-ik legolvasottabb portálja.

Csak ez a pesti közönség számára nem látható, ahogy a Fakt példányszáma sem, messziről jött oldal azt mond, amit akar. Akkor lássuk, mit ír ma reggel a wPolityce, a Fakt tegnapi írásához képest, ám szintén két nyelven? 

A Lengyelországban megjelenő „Fakt” c. bulvárlap felszólította a magyar újságírókat, hogy kérjenek bocsánatot az Európai Néppárt elnöke, Donald Tusk családi múltjával kapcsolatos információk megosztása miatt. Katarzyna Kozłowska, a „Fakt” főszerkesztője szerint „több meghatározó sajtótermék hazugságokat és manipulált fotókat próbált tényként bemutatni”. A pontosság kedvéért le kell szögeznünk, hogy Donald Tusk nagyapja bizonyítottan és vitathatatlanul a Wermachtban szolgált, bár természetesen – a lengyel–német határrégió jellege miatt – ezt különféleképpen értelmezhetjük.”

Szolgált: tíz napig, aztán megszökött. Ha volt gyermekkorában bárányhimlője, az is tovább tartott a tényleges szolgálati idejénél, mégsem nevezgetik „himlősnek”.

Ezért a wPolityce.pl portál szerkesztői szolidaritásukat fejezik ki magyarországi Barátaikkal. Felhívjuk a figyelmet, hogy a németek által alapított bulvárlap leplezni próbálja a botrányos ügyet, vagyis Donald Tusk kijelentéseit, aki habár közvetetten, de mégis egyértelműen párhuzamot von a jelenlegi magyar kormányzat és a Harmadik Birodalom között.”

Uraim, azzal tartanak össze, akivel akarnak, annak fejezik ki szolidaritásukat, akit szeretnek.

Hangsúlyozzuk, hogy álláspontjával Donald Tusk egyedül van. A lengyel patrióták teljes mértékben értik Orbán Viktor miniszterelnök politikájának lényegét, és tudják, milyen nehéz feladat a kommunizmus, majd a posztkommunizmus és a gyermekded liberalizmus okozta károk után az ország újjáépítése. Orbán miniszterelnök ezen a területen elért sikerei fontos inspirációt jelentettek a lengyelek számára a szmolenszki tragédia utáni nehéz időszakban.”

Mindig mondtam, hogy sokat tud ez a liberalizmus, de hogy gyermekded volna, és ráadásul ebből kifolyólag légibaleseteket okozna, először hallom.

Ugyanakkor felhívjuk a figyelmet, hogy a művelet célja az őszinte és erős baráti kötelékekkel egymáshoz kapcsolódó lengyelek és a magyarok összeugrasztása. Donald Tusk brutális vádakat fogalmaz meg a magyar kormánnyal szemben, s jellemző módon mindezt a német sajtóban teszi. Ez azt a benyomást kelti, hogy a volt lengyel miniszterelnök az Európai Unió főbb politikai döntéshozóinak, köztük Berlinnek, az igényeit elégíti ki, akik botrányos vádjaik megfogalmazását a kontinens keleti részéről származó személyekre hárítják.”

Magyarok! Férfiak és asszonyok! Emelje fel a kezét, aki a Fakt írása miatt bárki lengyellel összeugrott!

Senki? Ha senki, akkor senki.

Úgy gondoljuk, hogy Donald Tusknak bocsánatot kell kérnie magyar Barátainktól az 1930-as évek Németországával kapcsolatos elfogadhatatlan összehasonlításokért. Kelet-Közép-Európa érdekeivel összhangban nem álló tevékenységével pedig egyértelműen fel kell hagynia.”

Aláírás: Jacek Karnowski, wPolityce.pl, „Sieci”

Hát, újat ebből sem tudtunk meg, a korábbi mondókát ismétlik, csak most már két nyelven. Az a kellemetlen helyzet, hogy mindkét ország helyi Európa-párti és euroszkeptikus erőinek összecsapásának a harctere lett a lengyel és magyar sajtó, a konfliktus kiváltó oka már mellékes is, és hiába próbálják „nemzeti alapúnak” feltüntetni az összecsapást, igazából a frontvonal nem a két országot, hanem a kétfajta gondolkodást választja el.

De tovább is van, mondjam még? Mondom.

A magyar kormány kezében lévő MTI tegnap természetesen egy szóval sem számolt be a Fakt vezércikkéről, mert minek, ma azonban a válasz kapcsán megemlítette (különben érthetetlen lett volna, mire reagált a wPolityce), sőt magát a választ szinte teljes terjedelmében idézi, a Faktról viszont csak annyit ír, miszerint:

Csütörtökön címoldalán magyar nyelven bocsánatkérésre szólította fel azokat a magyar újságírókat, akik Tusk nagyapjának második világháborús szerepéről cikkeztek, és ezt egy lengyel forrásból átvett hiteltelen fotóval támasztották alá.”

Nem az első eset, hogy az MTI valaminek csak a cáfolatát hozza le, ebben nagy elődök nyomdokain járnak, olyanokén, mint a TASzSz vagy az Új Kína (mostanság Xinhua). Aki nem figyelte az eseményeket, és előbb olvasta a cáfolatot, mint az előzményeket, mostanra már semmit sem ért a dologból.

De hát minek is értene? Ahogy a Pesti Srácok vagy az Origo rágalmazó írása sem Varsónak szólt igazából, hanem Budapestnek, úgy a Fakt sem, a wPolityce sem Budapestnek üzent valójában, hanem Varsónak. Egyszerűen meg kell értenünk: ezek a politikai konfliktusok már nem a nemzetállamok, hanem az Unió szintjén zajlanak. Még ha nemzetinek is hazudják őket, ettől olyan értelmezhetetlen a kialakult helyzet.

A két ország magukat nemzetinek mondó erői nemzetek fölötti szövetséget építenek ki egymással, míg a velük szemben állók lokálisan, nemzetállami szinten, egyéni módon reagálnak, hiszen ők nem alkotnak hálózatot. Íme, hölgyeim és uraim, kedves barátaim – ahogy Orbán Viktor mondaná – a nacionalizmus internacionalizmusa, a fából vaskarika, idei bagolynak tavalyi tojása!

Hogy az ügy miképp folytatódik majd, megsaccolni sem merem.

Annyi eddig a tanulsága, hogy nagyobb a különbség egy euroszkeptikus és egy Európa-párti között, mint általában egy lengyel és egy magyar között.

Várjuk a további fejleményeket.