Szele Tamás: A Káoszgép és a sajtó

Egyes orosz barátainkról viszonylag sok rosszat lehet mondani, leginkább azokról, akik politikával és hírszerzéssel foglalkoznak, szoktam is, de azt az egyet nem, hogy ne kezelnék fölényes tehetséggel a világhálót.

Most például megoldották minden újságíró rémálmát, az abszolút álhírterjesztést: ez az, amikor magát a lapot lopják el és használják.

Persze, nem az egészet, annak sok értelme nem volna: ha egy sajtótermék stílusa, profilja hirtelen szembefordulna korábbi önmagával, akkor a korábbi olvasók azonnal otthagynák, amint azt az Origo esetében láthattuk is. Nem: a lap nagy részét sértetlenül hagyják, ezzel is növelve a hitelességét, csak éppen belerakosgatnak némi saját terméket is. De lássuk, mi történt?

Az történt, hogy egy orosz hackercsoport többek között lengyel és litván hírportálokat tört fel, de nem azért, mint korábban szokás volt, hogy tönkretegye őket, hanem annak okából, hogy írásokat helyezzenek el rajtuk. Tehát már nem érik be a saját álhír-sajtójukkal, az kevés – mondjuk tény, hogy ha valamit Sputnik Newsnak vagy Russia Todaynek hívnak, az olvasó joggal tételezi fel, miszerint elfogult lehet Moszkva irányában, talán nem is kevéssé.

Ez a következő lépés: a parazita hír, amit különben hiteles és független portálra töltenek fel, és ha a szerkesztő észre nem veszi, gyakorlatilag meglovagolják vele az orgánum olvasottságát, elfogadottságát. A hackercsoportot munkanevén Ghostwriternek hívják, és nem kétséges, kik állnak mögötte. Ráadásul a módszer sem új, csak most vált riasztó tendenciává.

Nagyon riasztóvá. A sajtószakmában napi gond egy-egy hír hitelessége, és ez ügyben nem számít a politikai hovatartozás: tudok olyan magyarországi sajtótermékről, ahol hivatalból káromkodásnak számít mondjuk a Washington Post említése (ha csak nem átkozódás kíséretében teszik), de azért ha az Egyesült Államokban történik valami fontos, ők is ott nézik meg, mi igaz abból, ami hozzánk eljutott. Eddig érvényes volt a „független hírforrások szabálya”, miszerint ha egy hír nagy, lényeges különbségek nélkül jelenik meg három (de legalább két) független és hiteles orgánumban, azt igaznak lehet tekinteni. A Ghostwriter ezt tette viszonylagossá, és ez nagyobb bűn a sajtó ellen, mint az aktuális, politikailag közepes súlyú álhírek elhelyezése.

Mert mit szóljak ahhoz, ha mondjuk arról szól a fáma, hogy Boris Johnson kézen járva ment be az Alsóházba? A hír nyilvánvalóan hülyeség, de másfelől meg Johnsontól sok minden kitelik, gondoljunk csak a Brexitre például. Nézzük meg a BBC-n, a Sky Newson, a Guardianban, egyáltalán, a komolyabb brit sajtótermékekben, ha ők is ezt mondják, csak igaz lesz. De mostantól ez sem jelent semmit: a szerkesztőségi rendszerek között ritka, amit nehéz feltörni, főleg titkosszolgálati eszközök birtokában úgy lehet bennük ki-be járkálni, mint a kertkapun, honnan tudjam, hogy nem Iván rakta fel mindenhová a beszámolót tréfás kedvében?

Sehonnan. Az viszont nem számít a gyakorlatban, hogy én valószínűnek találok-e valamit vagy sem: nem arról szól a sajtó, hogy nekem mi a véleményem, hanem arról, mi történt valójában.

Vagy mostantól kezdve a fene tudja, miről fog szólni.

A módszer tényleg nem új: orosz barátaink már 2017-ben behatoltak Katar állami hírügynökségének rendszerébe, majd ott egy álhírt helyeztek el, melynek célja a Katar és az Egyesült Államok közti indulatok felszítása volt. Ez akkor közepes vihart kavart, de ez lehetett a módszer főpróbája: a további ügyeskedések már Litvániában és Lengyelországban zajlottak. Mint az Index (még) írja:

2018 júniusában például az angol nyelvű The Baltic Course nevű újságban jelent meg egy hír arról, hogy egy amerikai Stryker lövészpáncélos jármű halálra gázolt egy bicikliző litván gyereket, a lap azonban még aznap jelezte, hogy támadás áldozatává váltak;

Pár hónappal később hasonló volt az ügymenet akkor is, amikor a Kas Vyksta Kaune nevű lapban megjelent egy cikk arról, hogy a NATO le akarja rohanni Fehéroroszországot;

Tavaly szeptemberben pedig a hekkerek ismét ezt a lapot használták ki arra, hogy megjelentessenek egy szerkesztett képpel megtámogatott cikket arról, hogy német NATO-katonák meggyaláztak egy zsidó temetőt.

Januárban a Kas Vyksta Kaune és az angol nyelvű Baltic Times is arról számolt be, hogy az első litvániai fertőzött egy amerikai katona volt, aki kórházba kerülése előtt sokat járt emberek között, hamar kiderült azonban, hogy ez nem igaz.”

Lengyelország sem úszta meg: idén több portálon is megjelent az álhír, amelyben egy amerikai tisztviselő szervezetlennek és inkompetensnek nevezte a helyi lengyel erőket. Ez a kampány ráadásul nem is állt meg itt: a Lengyel Katonai Akadémia honlapján megjelent egy hamisított levél, ami arra kérte a lengyel hadsereget, hogy ne gyakorlatozzon többet az amerikaiakkal, ezek ugyanis egyértelműen provokálják az oroszokat. A lengyel kormány erre válaszul hamar kijelentette, hogy a levél nem tőlük származik.

Annyit a Wired nyomán lehet tudni, hogy a koronavírussal kapcsolatos álhírek terjesztése a GRU-hoz tartozik Oroszországban, a Felderítő Főcsoportfőnökséghez, vagyis a katonai hírszerzéshez, náluk is az 54 777-es egységhez, melynek feladata a pszichológiai hadviselés. És ha a járványról hintik az álhírt, másról szólókat is hinthetnek, amennyiben azok orosz állami érdekeket szolgálnak. Szépen összeáll a kép.

GRU vagy nem GRU, nagy baj ez. Ugyanis mostanáig elég volt a lapokat közzététel előtt szerkeszteni, figyelmi, most már utána is kelleni fog, sőt, visszamenőleg sem árt belenézegetni az archívumba, mert mi van, ha beraktak valamit múlt heti dátummal, hogy ne vegyük észre, és most épp osztja a fél világ a hazugságot – egy tisztességes, igazmondó lap nevében?

Mert bizony ez sem lehetetlen, nem is megoldhatatlan.

Amint látom, sikerült a Káoszgépet csúcsra járatni, most már semmi sem biztos, semmi sem igaz, semmi sem hazugság, minden vélemény és hit kérdése lesz: Vlagyiszlav Szurkov, a Kreml gyanús körülmények között eltűnt gonosz szelleme utólag ugyan, de győzött. A Káoszgép-módszer (bár csak én hívom így) a második nagy iskolája a tömegmanipulációnak az utóbbi száz évben, illetve a harmadik: Goebbels a vezérkultusz és a nemzetvesztő veszély hazug sulykolására alapozta a magáét, ahogy Sztálin emberei is, Finkelstein az ellenfél totális megrágalmazására, Szurkov pedig viharos örvényekbe dobja az alanyát, kétségek közé, aztán mentőövet mutat neki, amin Putyin neve áll. Nem dobja oda azt a mentőövet, ugyanis nem a kimentés a cél, hanem az alany benntartása a kavargó árban, de úgy, hogy higgyen benne: egyedül Putyin segíthet rajta, egyedül ő a stabilitás. Más országokban persze más a Nagy Megmentő. Bármilyen nevet fel lehet írni bármilyen mentőövre. Olyanra főleg, ami nincs. Marionett-színház ez, amiben a néző a bábu, őt mozgatják a zsinórokon keresztül.

Tehát itt a lényeg: a bizonytalanságban tartás, a valódi sajtó hiteltelenné tétele, az összes tény relativizálása.

Ez az a zavaros, amiben az orosz szolgálatok úgy szeretnek halászni.

Fogalmam sincs, mit fogunk kitalálni ellene.

De valamit muszáj lesz.

Vagy megszűnik a sajtó mai formájában, illetve minden sajtó lehet, a Grimm-meséktől Lovecraftig, ha annak hívjuk.

Gratulálok, elvtársak.

Ezt megcsináltátok.

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!