Szele Tamás: A felesleges diktátor

Folytassuk tehát a végtelen történetet, aminek látszólag vége van – a legendát arról, életben van-e Kim Dzsongun, és ha igen, miért nem? Mert vannak az esetnek tanulságai és nézetem az, hogy lesznek következményei is.

Mégpedig súlyosak. Az eddig történteket csak nagyon röviden ismertetném: valamikor, de mindenképpen ez év április 12-e után Kim Dzsongun eltűnt a világ elől – jellemző a világra, hogy bizonyos késéssel vette észre ezt, szóval nem hiányzott különösebben és sokaknak – amivel kapcsolatban egy észak-koreai emigráns, aki névtelensége biztosítását kérte, azt állította a Délen megjelenő Daily NK hasábjain, miszerint az állami vezetőn szívműtétet hajtottak végre. Méghozzá sikertelenül, és most vagy halott, vagy kómában fekszik élet és halál között. A lap különben nem valami széllelbélelt kacsatenyészde, sőt, elég komoly orgánum: ha hitelt adtak az információnak, olyan személytől származhatott, akinek lehetett is hinni. Ebből nőtt ki aztán az a világméretű legenda, amit sem terjedelmem, sem erőm részletezni, tény, hogy az elmúlt hetekben elég sokat olvastam a kelet-ázsiai sajtót ez ügyben, főként a KCNA észak-koreai hírügynökséget és a Rodong Sinmunt, a központi pártlapot, de más orgánumokat is – odáig jutottam, hogy a South China Morning Post rendszeres olvasói közé sorolt és naponta több e-mailben küld most már értesítést a fontosabb híreiről…



Az nyilvánvaló, hogy az északi sajtó meg sem említette a betegség vagy halál lehetőségét a vezető kapcsán, összesen egy alkalommal beszéltek ilyesmiről: amikor Mun Csung, a dél-koreai államfő külpolitikai tanácsadója az amerikai sajtónak azt mondta, hogy az észak-koreai vezető jól van, és április 13. óta Vonszanban tartózkodik. Hát mármost akár Vonszanban volt, akár a szent Pektu hegyén, akár élt, akár halott volt, azonban feltámadott, de most hivatalosan mindenképpen előkerült ez a korpulens diktátor, és azt mondja, sőt, jelzi, hogy jól van.

Azt, hogy él, fényképek bizonyítják, melyeken épp egy műtrágya-kombinátot avat fel Szuncsonban és szemmel láthatóan jobb húsban van, mint valaha. Hát… tekintve, hogy két napja még komoly szakértők tárgyalták a trónöröklés kérdéseit, ráadásul nem feledve a tényt, miszerint a kombinát avatási beszédét azért nem ő mondta el, hanem Pak Pongju, a Politikai Bizottság tagja, a KNDK Állami Ügyek Bizottságának alelnöke és a Koreai Munkáspárt Központi Bizottságának alelnöke, azért én nem vennék mérget semmire.

Egyrészt, ilyen avatós képek készülhettek korábban is, készülhettek máshol is, nincs rájuk írva – összesen három akad belőlük – hogy ez pont Szuncson és éppen most fotózták őket. Még az sem biztos, hogy nem a vezér valamelyik hasonmását látjuk, akit gyorsan bedobtak egy fotózásra, míg Phenjanban zajlik a palotaforradalom. Vagy nem zajlik, mert nincs kizárva, hogy valóban él a mi kis rakétaemberünk, és az egész cirkuszt csak azért rendezte, hogy árulják el magukat családján belül és talán kívül is a potenciális trónkövetelők, ellenfelek, vele szemben állók. Mivel szokása a családirtás, erre abból fogunk rájönni, ha a potenciális utódként emlegetett húgával, Kim Jodzsonggal „történik valami”, mondjuk egy lovasbaleset során hetvenkétszer hátba lövi saját magát egy légvédelmi gépágyúval.




Egyáltalán, minden lehet, még az is, mondom, hogy mi most egy színielőadást látunk, és Kim Dzsongun egyáltalán nem él, csak ezt még nem kötik az orrunkra. Sőt, a sok latolgatás közepette nekem már az is kétségessé vált, hogy élt-e valaha, de erről majd később.

Egyelőre lássuk a mai híreket, eseményeket. Mint a 444 írja:

Nem esett át semmiféle műtéten az elmúlt hetekben Kim Dzsongun észak-koreai vezető – közölte a dél-koreai elnöki palota egy munkatársa, tagadva az erről szóló sajtóhíreket. „Van okunk azt feltételezni, hogy nem történt műtét, de erről többet nem hozhatunk nyilvánosságra” – mondta a magát megnevezni nem kívánó tisztségviselő, aki szerint sokan Kim megváltozott járására alapozták a műtétről szóló híreket. Eközben a kormányon lévő dél-koreai Demokrata Párt bocsánatkérésre szólította fel azt a két, Észak-Koreából délre szökött ellenzéki képviselőt, akik korábban Kim Dzsongun rossz egészségi állapotáról beszéltek.”

Nos, ez csak annyit jelent, hogy Szöul nem akar nagyobb konfliktust annál, ami már van. A két képviselő szerepe annyi volt, hogy ők már beemelték a hivatalos politikába is a sajtóban keringő hírt: a kulcsszerepet mindenképpen a névtelen eredeti informátor játszotta ebben a darabban, amiről még nem tudjuk, tragédia-e vagy komédia. Róla viszont nem esik szó.

Annál több említés történik a ma hajnali lövöldözésről a két Korea határán: szemmel láthatóan semmi szükség nem volt rá, szimbolikus értelme lehet, ugyanis senki meg nem sebesült, meg nem halt, és mindkét fél gondosan magas szögben lőtte a határ fölött besűrűsödött ködöt. Az incidenst Csoj Kang, az Asan Politikatudományi Intézet független szöuli think tank elemzője úgy értékelte, hogy:

Tegnap Kim meg akarta mutatni, hogy tökéletesen egészséges, ma pedig be akarja bizonyítani, hogy a hadsereg továbbra is teljes mértékben az ő irányítása alatt áll”

amiben igaza lehet, és most értünk el arra a pontra, amiért egyáltalán érdemes volt ezt a témát felvetni.

Nagyon bizonyítani akar Kim Dzsongun, de muszáj is neki. Azt ugyan nem tudjuk, hol volt pár hétig, bíróság előtt arra sem mernék megesküdni, hogy azt tudjuk, most hol van: de ebben a periódusban egyvalami kétséget kizáróan kiderült.

Éspedig, bármilyen abszurd, de az, hogy az ő egyszemélyi diktatúrájában igazából semmi szükség rá, a diktátorra!




Kezdjük azon, hogy a sajtó tökéletesen működött, a KCNA ütemesen adta le a híreket azokról a levelekről, amelyekben Kim Dzsongun üdvözölte volna a különböző baráti népek forradalmi vezetőit, ezek a szokásos közhelyek voltak, ezeket ugyan neki még aláírni sem kellett. Kedden megjelent a szokásos hetiparancs is a Rodong Sinmunban, kicsit rövidebb lett az eddigieknél, meg a stílusa is eltért, de ez is tökéletesen megfelelt a célnak, közölte, hogy tessék folytatni a phenjani központi kórház építését, a munkások és parasztok növeljék aktivitásukat és senki se feledkezzen meg a vetési munkálatokról, mert azoknak itt az ideje. Ehhez sem volt szükség emberünkre, valószínűleg nem is ő írta. A műtrágya-kombinát megnyitásakor sem ő beszélt (vagy a hasonmása), hanem egy fősamesz, szóval igazából mi az, ami nélküle nem működik? Még a nyomor és az éhínség is zavartalanul folyt, fennakadás nélkül.

Hivatalos funkció szempontjából is baj van: a KNDK örökös elnöke ugyanis nem ő. Már az apja, Kim Dzsongil sem volt az, hanem a nagyapja, Kim Ir Szen viseli ezt a címet, haló poraiban is. Egyáltalán: Kim Dzsongunnak igazából csak az a dolga, hogy pezsgőt igyon és Kobe-marhát zabáljon luxusprostituáltak társaságában, minden egyebet más végez. Ez eddig is így volt, ezentúl is így lesz.

De akkor mi szükség erre az emberre? Hiszen nélküle is pont ugyanolyan borzalmas hely Észak-Korea, mint vele. Az apparátus működteti az ipart, a mezőgazdaságot, a tábornokok a hadsereget, a lakosság senyved kitartóan – most derült ki, hogy Kim Dzsongun csak egy dísz a rendszer orrán, egy jelkép, nem több. Semmi szükség rá, pont ugyanígy kormányozna a kedves nagypapája is, a túlvilágról. Vagyis sehogy: hiszen nem kormányoz. Szerepel.

Na, itt a baj, és ezért várható, hogy Észak-Koreában rövidesen minden eddiginél véresebb tisztogatások várhatóak, ha ugyanis életben van Kim Dzsongun, akkor bizonyítani fogja, hogy szükség van rá. Pedig nincs: ha nem lenne, ha halott lenne, a rendszer akkor is üzemszerűen működne és ölné a polgárait.

Ha életben van: mészárolni, tisztogatni fog.

Ha nincs – lehet, hogy akkor is.

Mert arra sincs semmi garancia, hogy valaha élt és nem a rendszer termelt ki egy kirakatbábot.

Ebből, kedves gyerekek, az a tanulság, hogy a diktatúrákban, még ha egyszemélyiek is, nem a diktátor a legfontosabb, sőt, annak a személye lehet akár lényegtelen is.

Hanem a rendszer.

Azt kell megszüntetni.