Sas István: Feje tetejére áll a világ

Gyerekkoromban, ha azt halottam, hogy Donald, azonnal elmosolyodtam és rohantam a tévéhez. Ma, ha egy hír címében azt látom, hogy Donald, rögtön aggódni kezdek, pedig még el sem olvastam, miről van szó.

Mindez nemcsak a Facebookon terjesztett ötletes kép miatt jutott most az eszembe. Donald Trump, a világ átalakulásának, a demokrácia alkonyának, az ostobaság uralmának emblematikus alakja most éppen egy újabb közel-keleti háború kirobbantását kockáztatta. Megölette Irán talán második legbefolyásosabb emberét, aki persze tényleg egy terrorista szervezetet irányító gazember volt, megérdemelte a halálát, csak az akciónak nagyon veszélyesek a lehetséges következményei. Nem véletlen, hogy az olaj ára azonnal felszökött. És ne feledjük, a helyzet azzal kezdett romlani, hogy Donald, mármint a Trump felmondta az Iránnal kötött atomalkut.

A világ vezető hatalmának az elnöke nem igazán híve a nemzetközi együttműködésnek, lelkes híve viszont a Brexitnek, kereskedelmi háborúkat kezdeményez és a diplomácia szabályaival sincs tisztában. Ráadásul az amerikai jegybank, a FED szerint protekcionista gazdaságpolitikája, a vámháborúk az amerikai gazdaságnak is sokat ártanak. Legsúlyosabb bűne talán mégis a klímaváltozás tagadása, a kilépés a párizsi klímaegyezményből. Az még érthető, hogy az olajvállalatok lobbistája, na de nem kéne ennyire túltolni. Nem látta, mi történik az amazonasi őserdőben vagy Ausztráliában?

Ezért már két éve úgy döntöttem, segítek Trumpnak. Ez a kép – amit akkor közöltem egy neki címzett cikkben – olyan bizonyítékot tár elé a globális felmelegedésről, amit talán még ő is megért!

Donald Trump persze nem az egyetlen befolyásos politikus, aki az ostobaságra, a gyűlöletre, az összeesküvés elméletekre, a primitív, de hatásos kampányokra alapozva jutott hatalomra, ez sajnos ma már világtendencia. Gondoljuk a Trumpra nem csak a frizurájában hasonlító Boris Johnsonra, no meg Salvinira, Bolsonarora, Kaczynskira és Orbán Viktorra.

Azt se feledjük, hogy a NER szilárd hatalmának kiépítése jóval megelőzte Donald sikerét, akár azt is mondhatjuk, hogy példával szolgált. Hiába no, Magyarország jobban teljesít!