Nógrádi Gábor: Program vagy pogrom?

Az emberiség megmentésének használható modelljét szeretném ismertetni az alábbiakban minden ellentételezés nélkül esetleg.


Az emberiség, amint azt egy ideje tudjuk, a gondosan felhalmozott fegyverarzenállal és gyűlölettel olyan tökéletesen kiirthatja saját magát, amihez képest a pusztulásáról szóló disztópikus filmekben kószáló ártatlan vagy ártó figurák meséje csupán egy kiváló adaggal belőtt optimista filmje lehet.




Ezt a TPTW-t (Total Pogrom of The World) azonban meg lehet előzni. Ennek programját kívánom az alábbiakban felvázolni ingyen és bérmentve, miután tudom, hogy úgysem fizetnének érte.

A világbéke még nem biznisz.

A modell:

K. (azaz Krisztina), az egyelőre csak cicának nevezett macskát egy erre a célra kialakított fedeles kosárban szállította addig nyugodt otthonunkba.

K. kinyitotta a kosár ajtaját, hogy az idegen élőlénynek szabad ki-bejárása legyen féltett magánterületünkre.

A macska nevű cica azonban nem jött ki a kosárból, csak fújt és félt.

A lakást öt éve uraló Lili kutya szintén félt. (Félős, utcára kivert, valószínű sok atrocitást megélő menekült eb lehetett lánykorában, míg be nem fogadtuk.)

Tehát kutyánk is félt, és csak messziről kerülgette a kosarat, miközben azt ugatta, hogy azonnal tüntessük el ezt a fenyegetően fújó terrorista migránst, különben feljelent minket állatlélek kínzásáért, zaklatásért, meg sok más egyébért, amiért most bárkit fel lehet jelenteni.

Leszállt az este.

A macska valószínű elhagyta biztonságosnak érzett rejtekhelyét, mert reggel nem találtuk a kosarában. De nem csak ott nem találtuk, hanem sehol sem találtuk, ahol emberi mértékkel mérve egy rettegő élőlény elbújhatott.

A kutyát kértük, hogy legyen olyan jó, mint a lakást alaposan ismerő házigazda, és keresse meg a macskát rágcsa-jutalom ellenében, de kiderült, hogy Lili szaglószervének érzékenysége ellentmond minden kutyás könyvnek, ideértve dr. Csányi ebmemoárját is. Feküdt az ágyon és arról álmodozott, hogy a fújkáló idegen éjszaka át tudott hatolni az ablaküvegen.



Kénytelenek voltunk elhúzni minden tárgyat, bútort és benézni a rejtett szögletekbe, ideértve a mázsás hűtő háta mögötti rést is, ahol macska ugyan nem volt, de az a megdöbbentő tanulság igen, hogy bár K. maga a tisztaság Istenasszonya, ha van olyan a görög-római mitológiában, ám egy lakást tökéletesen csak a cunami tud kitakarítani.

Órákon át kerestük a cicát, válogatott kajákkal csalogattuk, ékes magyar nyelven hívogattuk, de a macskaállat a füle botját sem dugta ki titokzatos rejtekhelyéről. Miután sokat olvastunk a menekültek lélekrajzáról Kakuk György kollégánk El Camino de Balkan című könyvében, tudtuk, hogy ennek csak két oka lehet: vagy nagyon fél a nyomorult állat, vagy nem tud magyarul.

Végül én, aki anyám varázslatosan sikeres keresési módszerét gyerekkoromban Nyíregyházán elsajátíthattam („indulj el a szoba egyik sarkából és mindent, de mindent nézz meg a szemben levő sarokig haladva!”) elhúztam a gardróbban a ruhával megpakolt két és fél méteres óriásszekrényt. Sikertörténet volt. A szekrény zárt lábrészében rejtőzött az idegen.

Nos, nem akarom a kedves olvasó karanténban megviselt idegeit tovább cincálni, úgyhogy röviden szólva: két hét kellett, hogy a cica vagy a kutya ne meneküljön fejvesztve a másik elől, és újabb két hét, hogy békén hagyják egymást, majd újabb egy hónap, hogy ezt a fotót elkészíthessem tegnap.

Komolyra fordítva a szót, kedves emberiség, jó hírt hoztam: van remény, hogy túléljük magunkat.

Ui: A modell elismeréseként felajánlott pénzügyi támogatásokat a Zóna bankszámlájára kérem átutalni, de a Nobel-békedíjat a címemre küldjék: Magyarország…

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!