Konok Péter: Gulyás Gergely és a hirdetés

Ma, így rögtön évkezdetre a képen látható a hirdetést dobta fel nekem a Facebook, és először nem értettem, hogy mi alapján döntött így az algoritmus (lehetne ilyen modern babona arról, hogy az első hirdetés, amit újév napján meglátsz a Facebookon, az egész évedet meghatározza, de örülök, hogy nincs). Aztán rájöttem az okára. Elolvastam egy Gulyás Gergellyel készült interjút, nyilván ahhoz passzol a kép.

Gulyás Gergely arról panaszkodik abban az interjúban, hogy ő már öreg, ha máshoz nem is, az újévi fogadalmakhoz. Gulyás Gergely 38 éves.

Erről persze eszembe jutott egy másik 38 éves, aki nemigen tehetett már újévi fogadalmakat 1943. január elsején, mert meghalt egy úgynevezett “munkásszázadban”, egy mozgó kivégzőhelyen. Ezeket az a rendszer találta ki a neki nem tetsző emberek elrekkentésére, amit a gulyásgergelyek amolyan tiszteletreméltó példának, történelmi előképüknek tekintenek. Ezt a 38 évest, és még rengeteg embert a gulyásgergelyek példaképei gyilkolták meg, és erről nem kellene megfeledkezni.

De egyetértek: Gulyás Gergely öreg. Sosem volt ugyanis fiatal. Öreg volt már abban az életkorban is, mikor mások még fiatalok. Kepesztett, taposott, hazudozott, hajbókolt – élte a mindigis-politikusok korhadt életét. Rejtő Jenő pedig sosem tudott megöregedni, és nem csak azért, mert a gulyásgergelyek példaképei nem hagyták neki: fiatal maradt mindig, alkotó, izgalmas, csélcsap ember. Ez nem életkor kérdése.

Itt van két figura, biológiai életkoruk azonos, mégis elképesztően távol állnak egymástól. Egy örököreg és egy mindigfiatal. És ezt a távolságot valahogy tovább növeli, mikor jönnek a gulyásgergelyek tehetségtelen nímandjai, és “Előretolt Helyőrségnek” nevezik el úgy elnevezett “írói akadémiájukat”, ahol a gimnáziumi önképzőkörökben is kiröhögött tehetségtelen, de magukról baromi sokat képzelő görcsös nímandok igyekeznek bosszút állni az irodalmon, amiből kívül rekedtek. Ezek a kormányirodalmi ifjútörökök úgy írnak, ahogy a Felcsúti Puskás Fociakadémia focizik. Gyengén és drágán. Pont fordítva, mint ahogy Rejtő írt, aki bizonyos szempontból (már ha a lefordíthatóságát, illetve -hatatlanságát nézzük) az egyik legmagyarabb író volt – persze az ő esetében a “magyar” jelző nem kirekesztő, gyilkossá aljasodó frázispufogtatás, homlokegyenest mást jelent, mint a gulyásgergelyi példaképek, vagy a mimagyar betűipari önjelöltek ricsajos nemzetieskedése. És Rejtőnek sokszor át kellett gondolnia, hogy futja-e még a következő feketére (még ha nem is minden igaz a Rejtő-legendáriumból). Nem szophatott dús állami csecseket.

Rejtőtől lopni, a gulyásgergelyek propagandáját irodalomnak álcázni akaró lojálpatrióták sufnituning véd- és dacszövetségének, valamint kifizetőhelyének nevét tőle lenyúlni nagyjából akkora ízléstelenség, mint egy Wass Albert-est a Radnóti Művelődési Házban (volt már ilyen is, nem omlott rájuk a tető; persze, az a tető csak tető, vasbeton födém, kátránypapír, ilyesmi – miért is omlott volna?).

Szóval, megláttam ezt a furcsa képet egy fingós nadrágról. Erről eszembe jutott az örököreg Gulyás Gergely és a gulyásgergelyek rendszere, majd a mindigifjú Rejtő korai halála, arról meg a demeterszilárdok gondolatsivatagi helyőrségeinek sivító, rikoltozó, száraz üressége – így tulajdonképpen visszajutottam a fingós nadrághoz, a kígyó saját farkába harap. Azért, remélem, kicsit fáj neki, de sajnos tudom, hogy ez hiú remény.

Élvezi.