Konok Péter: Feltámad a Vadkelet

– Eastern-szinopszis Káel Csabának –

Puszta. Szél. Vasútállomás. Szél nyikorgó táblát lökdös: „Vécékulcs az állomásfőnöknél, vagy a kipcsákrekettyei üzemigazgatóságon”.

Állomás peronján bandita. Armani, rikító nyakkendő, aranykeretes szemüveg. Zsebében arany Parker töltőtoll. Fekete lován, a büszke Audin Gucci nyeregtáska. Vár. Várja a vonatot. Vonat késik. Be se mondják. Minek?

Csend. Szél zúg csak, tábla nyikorog, a távoli iskolából közös éneklés hallik. A Barackfa-dal. Az égen keselyűk köröznek norvég terroristákat. Nagy sokára vonat jön. Megáll. Elmegy. Rajta idegen telepesek, kiabálnak, „Nach Berlin, nach Berlin!”. A vonaton tábla: „Bicske”.

Senki sem száll le. Bandita vár. Homlokán veríték. Csöpög, mint elzárt közkútból a magánvíz.

Tárogatószó csendül fel, a porból kibontakozik Győző, a hős. A főfőhős.

Csíkos, pocakos ing, kőmosott farmer, stoplis cipő. Szotyolát köp a szélbe. Szél a szotyolát elviszi, a bokorban ropogtatja.

Üres világ. A hős és a bandita. Csak ketten, mégis mindkettő egyedül.

Néznek. Szemek szűkülnek. Bandita izzad, Győző a szája szélét nyalogatja.

Feszültség feszül.

Bandita nem bírja tovább, a derekán fityegő ormótlan kancelláriához kap. Győző, mint a villám: máris kezében dörögnek a hatlövetű átszervezések. A környék összes banditája holtan rogy össze. Százával rogynak.

Győző áll. Egyedül. Hidegen mosolyog. A keselyűk vijjogva menekülni kezdenek, ijedtében arrébb gurul az ördögszekér. Aztán a keselyűk visszajönnek, szárnyukkal halkan tapsolnak. A keselyűk mindig visszajönnek. Övék a világ.

– Na, hát ki itt a Jani? – kérdezi Győző.
– Itt vagyok, Jefe! – szól az egyik halott bandita.
– Kelj fel, El Lazarro, és járj, mi amigo! Nem kell mindent olyan komolyan venni.
– És velem mi lesz, Főnök? – nyújtja kezét egy másik halott bandita. Mögötte legelészik harminchét lova.
– Kapsz egy kocsmát, El Rogan, barátom. Kuplerájnak is használhatod. A háttérben élvetegen nyögdécselni kezd El Borkai, a parázna bandita, hosszú szatírkabátjának szárnyait lengeti.
– Kellene egy istálló is, az ötvennégy lovamnak! – rikolt El Rogan, a piperkőc bandita. Megpödri kackiás bajuszát, kackiás bajusza leesik. Igazi álbajusz, még a kackia is hamis rajta. A háttérben gúnyosan felröhög Zsírro, a kövér házmesterbandita.
– Lesz istállód, a kirielejzumát! Csak győzd majd számolni hetvenhét lovadat – bólint oda Győző, a főfőhős.

A banditák sorra feltápászkodnak. Hejehuja, vigalom. Győző kockacukrot osztogat nekik, a nyergükbe pattan, és belegaloppírozik a pirkadó alkonyat nyugati fényébe. Elemészti a sötétség.

Utánuk felsóhajt és lassan összeomlik a gajra ment, lelakott, bezárt, céltalan vasútállomás.

De vége nincs: a függönyt is ellopták.