Konok Péter: Engedély

NEM ADOK ENGEDÉLYT A FACEBOOKNAK ARRA, hogy reggel kávét főzzön nekem és az ágyba hozza,

közben pedig megkeresse a YouTube-on a White Rabbitot a Jefferson Airplane-től, sőt azt a fura verziót, ahol Grace Slick éneke mögül kiszedték a zenét, és megtudhatjuk, hogy magamagában is milyen csodálatosan énekel, bár azért a szünetekben persze hiányoznak a megszokott hangok, de azokat kitöltjük fejben, szóval NEM ADOK RÁ ENGEDÉLYT A FACEBOOKNAK, hogy ezt tegye, pedig akkor talán jobban indulna a napom, és nem azt dúdolnám estig, hogy “ajajajj kokodzsámbó”, amiről azt sem tudom, hogy mi a f@sz, de az őrületbe kerget;


és NEM ADOK RÁ ENGEDÉLYT A FACEBOOKNAK, hogy megvakargassa a kutyák füle tövét, mikor nem vagyok itthon, és azon aggódom, hogy ki vakarja meg a kutyák füle tövét, mikor vakarást akarnának;

és NEM ADOK RÁ ENGEDÉLYT A FACEBOOKNAK, hogy olyan hentest keressen, ahol árulnak még csirkenyakbőrt, vagy legalább bőrös csirkenyakat, mert ilyen már nincs, és arra KÜLÖNÖSEN NEM ADOK ENGEDÉLYT, hogy ebből a már nem is létező, éterien nosztalgikus csirkenyakbőrből töpörtyűt készítsen, ahogy én szeretem, mert azt csakis én tudom elkészíteni, tulajdonképpen nem is töpörtyű, hiszen csak rövid ideig sütöm saját zsírjukban a bőröket, aztán kapnak hagymát, fűszereket (olyat, amilyen kedvem éppen van, ha pont magyar vagyok, akkor paprikás-borsos alapot, némi csomborral, ha éppen kínai vagyok, akkor ötfűszert és szójaszószt, cseppnyi szezámolajat, ha brit gyarmati tisztviselő vagyok az Indiai Alkirályságban, akkor persze curryt és valami méregerőset, ha pedig salemi puritán vagyok, akkor csak kevés füstízű sót), és néha némi vörösbort is adok hozzá, puhára párolom, aztán a wokégő nagylángján brutálisan zsírjára sütöm, odafigyelve, nehogy szenesedjen, de jókora barnás-rőt foltokat igen, azokat kapjon, és aztán ebből nem adok senkinek, mert bár főzni úgy szeretek, hogy mások véleményén szűrjem át az eredményt, de más a főzés, és más a szerelem, vagy inkább a mánia, márpedig én a csirkebőr-töpörtyűt úgy szeretem, mint a király egyszeri leánya a levesbe a sót;




és NEM ADOK RÁ ENGEDÉLYT, hogy A FACEBOOK bizonyos estéken úgy nézzem rám, hogy attól a szokottnál gondosabban mossak fogat, és ne a legszakadtabb macis pólómat vegyem fel lefekvéshez, mert azt olyan snassz még levenni is;

és NEM ADOK RÁ ENGEDÉLYT A FACEBOOKNAK, hogy majd egyszer a síromra kuporodjon, könnyeivel átitassa a friss rögöket, és kétségbeesve átkozza azt a kegyetlen, üres világot, amiben én már nem vagyok;

szóval, MINDEZT NEM ENGEDEM, NEM JÁRULOK HOZZÁ, de speciel AZ ALGORITMUSOMMAL AZT CSINÁL A FACEBOOK, AMIT AKAR, és ehhez kurvára nem kell neki az engedélyem, mert A FACEBOOK, az nekem nem valaki, hanem egy cég, ami az adataimból él, egy rakás program, amik reklámokat szabnak a testemre (vegyes eredménnyel), egy véleményvezér, aminek szarok a véleményére, egy Nagy Testvér, amit én kapcsolok be szinte minden nap, én teszem a jászolába a rólam szóló megannyi információt is, hogy például szeretem a Jefferson Airplane-t, a curryt, a kutyákat, a szexet, és félek a haláltól (a magamétól is, de még jobban bizonyos másokétól), és nem lepődöm meg rajta, hogy A FACEBOOK az, ami, nem is várok tőle mást;

és így vagyok az államokkal, pártokkal, vállalatokkal, kormányokkal, és más válogatott gazemberekkel és gazintézményekkel is – és ezt egészséges józanságnak hívom, vagy legalábbis ezzel áltatom magam.

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!