Gaál Péter: Volt egy pártom Afrikában 2. (rémálom az Apáczai Csere János utcában)

Az ellenségeimnek nem kívánom, hogy az Állami Számvevőszékkel bármi dolga akadjon, És nem a munkatársak miatt. Eggyel beszéltem eddig – tegnap –, ő rendkívül korrekt volt és udvarias, a levél is az volt, amit előtte kaptam. Innét kezdődik a kálvária.

A kálvária egyik részéről senki nem tehet. Az a bazi nagy központosítás, kelet-európai módra, legfeljebb az. Illetve, de mindjárt.

Aki nem olvas rendszeresen, vagy régebbről, vagy nem ismer, lehet válogatni, tehát az ő kedvükért: egészen két évvel ezelőttig egy politikai párt alapító-vezetője voltam. Nemigen kavart sok vizet, én saját személyemben sokkal többet, csak máig úgy tesznek, mintha nem, és én is úgy tennék. Amióta elsősorban a politikát messze elkerülni igyekvő könyveim befejezésével foglalkozom, különösen úgy tennék.

Hogy hátha. Vannak még csodák.

A csodák azonban az ÁSZ elektronikus felületeire nem terjednek ki. Oda se. Más ugyanis a hivatalnok, vagyis a nem hatalomgyakorló, azt nem felsőfokon kiszolgáló ember, és mások a főnökei, a főnökei főnökei, akikkel egyáltalán nincs szándékomban megismerkedni. Más a Legfőbb Főnök is, akit viszont áttételesen és hozzá viszonylag közel állók révén úgy harminc éve ismerni vélek. Mások a hozzá viszonylag közel állók is. Mármost az efféle elektronikus felületeket ők generáltatják, ha nem is maguk hozzák létre.

Az ő összes paranoiájukat tükrözik.

Vannak ezeknek a rendszereknek teljesen érthető és millió szabályt kiszolgálni akaró feltételei is. A millió szabály se magától lett millió, egyik jön a másikból, és ez a társadalmi/politikai élet egészére vonatkozik. Szabál, szabál, embert zabál, bár ez csak a lánc vége.

Ott, ahol a kisember találkozik a nagyok üldöztetési mániájával, kényszerességével, kombinálva a szabályok generálta szabályokkal.

2010-ben tehát néhányan alapítottunk egy pártot, amit 2018-ban megszűntnek nyilvánított a Fővárosi Törvényszék, mert két egymás utáni országgyűlési képviselőválasztáson nem állított elfogadott képviselőjelöltet. Ez eddig rendben is volna. Mármost ezt a pártot – és egy pártot sem – nem törlik a nyilvántartásból mindaddig, ameddig el nem számol viselt – elsősorban pénzügyi – dolgaival. Ez is rendben lenne. Egyesületként folytathatja, ha akarja a tagság (amennyiben van még tagság), ezért se törlik, gondolom. Így lenne logikus.

Ha él előbbi jogával, mint jogutód folytathatja tehát. Ez se annyira egyszerű, mert vannak némi stációi, például új alapszabály, ami ezzel jár, más név, et cetera, et cetera. Más bankszámla, más minden, hiszen ez már – noha jogutód – egy másik szervezet attól fogva. Más a kézben, más a másban. Csakhogy adódik, amikor…

… ez a szervezet még nincs, mi több, nem is szeretne lenni, a régi pedig már nincs, mert megszüntették. Na, ez a gordiuszi csomó, hogy ilyenkor mi van. Ilyenkor jön elő a villoni kérdés, hogy ki vagyok én? Mert egy nemlétező szervezetnek már nem lehetek a képviselője, egy még nem létezőnek úgyszintén nem. Ki szüntet meg és kit, akit (amit) már meg is szüntettek?

Na de nem erről akarok én írni.

Tudni kell még rólam, hogy a számítógép-kezeléshez félanalfabéta vagyok. Nem teljesen, mert azt, amire nekem szükségem van, meg tudom csinálni, de a kedves Vezető üldöztetési mániája nem tartozik bele ezekbe. És itt jön az ÁSZ elektronikus ügyintéző felülete. Hát kérem, mondta az igen kedves fiú a telefonba, akivel beszéltem, ha nincs szkennere, nem tud szkennelni, behozhatja a cumót, egy teljességi és hitelességi nyilatkozattal. Ó, azt mindjárt gondoltam, így én, megcsinálom. Nem addig van az, mosolyog a fiúból a Hivatal. Az ÁSZ csak a saját nyomtatványát fogadja el. Akármi van akármiben. Legalább annyit tegyek meg, hogy letöltöm és kitöltöm azt.

Ezen tényleg nem múlik, gondolta a naiv én. Erre talán képes vagyok.

Nem vagyok képes rá. Ez a keserű igazság.

Aki lépett már be hasonló oldalakra, talán ismerősnek fogja találni: a bonyodalmak a jelszavakkal kezdődnek. Ez itt úgy néz ki, hogy kap a polgár öt (!) napot, amit a felületen egy számláló mér visszafelé, mint az izgalmasabb filmekben a robbanószerkezeteknél, csak ez nem annyira izgalmas. Kap egy felhasználónevet, hozzá egy ideiglenes jelszót, amivel megkaphatja e-mailben az egyszeri belépőkódot, minden egyes belépésnél újra meg újra. Szeretnék szántani, hat ökröt hajtani, minden barázdában egyet csókoltatni.

Hát itt elmarad a csók.

Nem untatom az Olvasót a jelszót illető kívánalmakkal, hogy elfogadja, nem fogadja, ha igen, akkor miért nem, hogy ki az ördög tudja megjegyezni, ha nem kezdi mindig elölről. Kint is vagyok, bent is vagyok, jaj, de nagyon boldog vagyok (ma is nótanap van), mondjuk, végre bent van a delikvens. Nekem huszonnégy órán belül az ezerből már háromszor sikerült: nem lehetetlen ez.

De mit is akarok? Hát letölteni egy üres formanyomtatványt. Nem titkos anyagokat küldeni, se a személyiségi jogaim/adataim védelmét élvezni, hanem letölteni egy kurva formanyomtatványt, amit kitölthetek, és bevihetem a Hivatalba. Vagy feladhatom postán, mert erre vonatkozóan ez a kívánalom az elektronikus kitöltésen kívül. Minden más mehet szkennelve, a legtitkosabb eltitkolnivalóm is, a leghamisíthatóbb bármim is, ha nyilatkozom, hogy nem hamis, de ez nem. Mert hátha ez a hamis? Quis custodiet ipsos custodes? Ki őrzi az őrzőket?

Ez itt a nagy kérdés.

A felület többi részéről, beleértve a letöltés menetét, inkább nem beszélek. János bácsi ne alapítson parasztpártot, vagy tartsa fent örökre. Van hozzá persze Útmutató, mert pont az miért ne lenne? Egy olyan számítógépes bikkfanyelven íródott, amit akkor se értenék meg, ha meg akarnám érteni. És ha mégis, azonnal elfelejteném, mert nem használom naponta.

Az olyan rémségekről, hogy valaki véletlenül elüt valamit, aztán még egyszer, hogy harmadszorra mi történik, ne is képzelegjünk. Túl szörnyű ez. Még ügyvezető koromban mondtam, hogy ha az államon múlna, az ember a napjából nyolc órán keresztül szabályzatokat gyártana, nyolc órán keresztül adminisztrálna, nyolc órán keresztül sorban állna, hogy utalhasson neki, a többire nem maradna ideje.

De legalább tudom, mi lesz az egész vége.

Nem fogadnak el tőlem semmit, majd úgy veszik, hogy azok nincsenek. Életfogytiglan közmunkában törleszthetem a bírságokat. Már addig, ameddig tudom.

Ami kevéske nekem még hátra van.

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!