Gaál Péter: Vigyáztam én már eleget (mégis bekaptam a legyet)

Természetesen Lagzi Lajcsi, még az áldott, kövér időkben, az Elektromos Művekkel való bajusz-összeakasztás előtt. Those were the days, yes. Hogy aztán Galambos (olaszosan Kolumbusz) Lajos (olaszul Luigi) hogy jön a mai témánkhoz, majd kiderül, ha kiderül.

Mindenekelőtt – ez már rég aktuális volt – töredelmesen be kell vallanom, hogy nem vagyok újságíró. Nekem nem lenne türelmem végignyálazni a világ összes forrását, egy hír valódiságát és mögöttes tartalmát ellenőrizendő/kibontandó, mint újságíró barátaim. Mármint, akik újságírók, ne a kormánymédiára gondoljanak. (Némelyikük ott is az, képességei szerint, szíve távolodó mélyén, vagy az volt valaha, de ma más idők járnak, és ők haladnak vele. Kedvenc Capote-könyvcímemből – other voices, other rooms – kiindulva other owner, other pockets.) Nekik a vérükben és a fenekükben van, nekem nincs. Számomra mindig az összkép volt a fontos, amire en bloc juthatunk, a tanulság, amit az egészből levonhatunk, nem az adatok átkonvertálása emészthető információkká. A mindennapok, és egyáltalán, amivel az újságok (is) foglalkoznak, evéstől az ürítésig, pénzkeresettől a házimunkákig nekem a vegetáció különböző fokozatait jelentik, melyek nem kerülhetők ugyan ki, de egyetlen céljuk az idő megteremtése, s hogy mire?

Hát itt van az eb elföldelve. Kinek, mire, a gond ott kezdődik, ha semmire. Ott folytatódik, ha ez a sok „mire” nem fut össze egyetlen csomópontban.

Ám hagyjuk most ezt. Nem-újságírói mivoltomban ezúttal is csak benyomásokat fogok közölni, a saját benyomásaimat, melyek vagy segítenek felismerni kinek-kinek a sajátjait, vagy új szempontot vetnek fel, vagy mehetnek a kukába, ezt én innét meg nem ítélhetem. Azért igyekszem nem lefetyelni annyit, mint egy valaha-volt kolléga a kormányoldalon.

Ja, és remélem, nem tartóztatnak le mint rémhírterjesztőt. Személyes, pillanatnyi tapasztalat és vélemény, mint mindenkitől minden megnyilvánulás (bizony, ezt nem lehet kikerülni: minden megnyilvánulás, mármint az emberé, egyben vélemény is, még az is, ha a törülközőjét a másik ember törülközőjére akasztja – kérdezzenek meg erről egy pszichológust).

Akkor ezt megbeszéltük, ugye, százados úr (magasabb rendfokozatú vizsgálót egyelőre nem nézek ki magamnak)?

Bele a közepébe. A magyarországi koronavírusos új fertőzöttek száma másfél hónapja, 2020. július 28-án nyolc fővel (!) emelkedett. Ma, szeptember 11-én hétszáztizennyolc fővel. Ez majdnem kilencvenszeres növekmény, és feltehetően még távolról sincs vége. Hány felkiáltójelet tegyek utána zárójelben? Meg még, aki nincs szem előtt. Mondjuk, Bükkmogyorósd és Szilvásvárad között lakik az erdőben (tavaly naponta kétszer mentem el mellettük), vagy a Hármashatárhegyen, szintén az erdőben? Ott, ahol senki se látja, nem akarja észrevenni, és akiről ő is azt akarja, hogy ne vegye észre, mert különben ennek is vége.

De az sincs szem előtt, aki másért nem akar szem előtt lenni. Vagy fogalma sincs semmiről. Nem tud róla, hogy fertőzött. Nem szeretne lélegeztetőgépet, akkor se, ha kinéz(ne) neki, mint egy ápolónő ismerősöm, ő súlyos tünetekkel otthon vészelte át, ma, több hónap múltán sincs szaglása-ízlelése, meg túl jól sincs, viszont… él. Nem merem leírni, mit kaptak felszerelés gyanánt, ahogy azt se merem leírni, hogy a …-ban, ahol tegnap jártam a szokásos hipochondriám részleges csillapítása végett a szokásos vérszívásomon, mit kapnak ma. Orvosok, nővérek. Azt se írom le, hogy volt-e műanyagpohár (filléres tétel) a vizeletleadáshoz. Azt se, hogy mi van, ha valaki kevésbé célzóképes, ami a kémcsövet illeti, mint én. Én ügyes vagyok, a szemem is jó, és eddig megmenekültem a Parkinson-kórtól. De mi van akkor, ha valaki nem menekült meg? És a tetejébe fertőzött, akár tudtán kívül. (Még) nem szökött föl a láza, így a kapunál őrködő két (tényleg) nagyon kedves zsákállat se szúrja ki a pisztollyal?

Isten ments, hogy efféléket állítsak, akár csak sugalmazzak. Pont mintha valami hasonlóért vitték volna el a két ellenzéki bácsit tavasszal. Ilyesmi azonban nálunk nem fordulhat elő. Ha kell, meg is esküszöm rá, legfeljebb este az eskümet egy másik esküvel semlegesítem, de azt már csak én fogom hallani. Végtére Faludy is aláírt anno, és megúszta kötél helyett Recskkel.

Klappolt minden, mint az ágybaszarás. Legyen meg a mai képzavar is. Járóbeteg egyébként tényleg nem volt annyi, mint egykor. Vagy a fortélyos félelem igazgat tovább, vagy az igazgat tovább. De ahol voltak, ott aztán, mondaná Matula bácsi, egy nagyobb tetű se fért volna be közébük.

Nos akkor, a lényeg. És ez a lényeg (valóban!!!) nem korlátozódik a magyar járványkezelésre. Általános. Legjobban – hisz csak itt vagyunk, a futballmennyországban, vagy valami hasonlóban – az a rigmus illik rá, amit egy réges-régi bolíviai-magyar meccsen kántáltak a magyar szurkolók: „sárgadinnye bél nélkül, fut a bolív ész nélkül”.


Volt egy farmom Afrikában, pardon, lett egy új járvány egy addig senki által nem látott izétől (hagyjuk a vuhani laboratóriumot). Ezt az izét most se nagyon ismerik, eddig olyasminek tűnik, mint a járművek védelmére kitalált ugrókód, folyamatosan változik. Nem érdeke a gazdaszervezet elpusztítása (nem én találtam ezt se ki, már sokszor leírták a nyugtatni kívánó, nagy jó bácsik), tehát evolúciós szemmel (már, ha ez az evolúciós szem) nézve a kevésbé halálos, mind enyhébb tüneteket okozó variánsoké a jövő, de egyelőre képlékeny. A megbetegedési ráta is képlékeny, a fogékonyság is, a végeredmény dettó.

Minden képlékeny, ami a vírust illeti.

Ami viszont nem a vírust illeti, az a védekezés, a mindenkori ismeretek tükrében. A mindenkori ismeretek tükrében? Hát, nem. I’m so sorry.

Mert hát volt egy farmom Afrikában. Volt egy pánikom, egy első reakcióm, aztán egy második, és így tovább, ameddig be nem szökött a nyár. Akkora pedig elegem lett. De ne szaladjunk ennyire előre, még a tavasznál tartunk. Ötletek tárháza fedte fel belsejét hirtelen, hogy mivel lehet pénzt keresni, miközben mások vesztenek. Hogy lehet ezeket a veszteségeket – lásd az ellenzéki önkormányzatokat – a járványra hivatkozva a működőképtelenség határáig fokozni. Hogy vonható össze – ha már így alakult – kellemes a hasznossal. Faraghatók le a feleslegesnek ítélt kiadások, olyan emberekre, akik leginkább csak terhet jelentenek. Hogy lehet a védekezés farvizén korlátlanhoz tartó jogkörökre szert tenni. Aztán úgy prezentálni a világ dolgait, mintha szinte elmúlt volna veszély, amiről tudni lehet, hogy éppen ezáltal képes hatványozódni, vagyis másutt fokozódik, de mi itt ülünk a Jóisten tenyerén, aki nem más, mint. Egy másik pénzkereset. Nyaralj itthon, egyél Ráhelnál, úszkálj Lőrinc strandján, aludj István szállodáiban. Fogyassz magyar terméket, hogy ezzel is segítsd a magyar ipart és mezőgazdaságot. Hogy ezen belül kit, aki szintén magyar, hisz magyarnak születék, igazán nem fontos.

Egyébként se ő ő, már tulajdonjogilag.

S eljött az ősz, szép mint mindig, énnekem, kivéve a mostanit. Természetesen a kutyát nem érdekli, hogy nekem milyen, ha van valaki, akinek ez is szép lehet. Mert ősszel, ami most van, és amihez képest a tavaszi hullám már eddig is könnyű vasárnapi szórakozás, tehát ősszel mindaz idejét múlta, ami tavasszal látszólag véresen komolyan vétetett. Vigyáztam én már eleget, mondják a szeretett vezérek itt és ott, mostantól vigyázzon a hóhér. Én se vigyázok, látjátok? Én, aki még az óvodába is golyóálló mellényben megyek látogatóba. És a kollégák se vigyáznak, bár a brazil kamerád bekapta. Él, látjátok. Meggyógyult. És ha látjátok, ti is éltek.

Sajnos, a politika nem egészségügy. Az egészségügynek ugyan politikának kellene lennie, de az se az. A politikát – ezt a politikát – két dolog határozza meg: a profit és a befektetés, ami végső kicsengésében szintén profitot céloz. Kezdjük az utóbbival. Befektetés az összes segély, pénzügyi könnyítés, extra juttatás, jövedelem/nyugdíj kiegészítés/növelés. És a közellátás, közcélú építkezés/létesítés/modernizálás? Ahol bármiféle anyag van, ott a suskus is. Ott a deklarált cél nem cél, hanem ürügy. A cél valami egészen más. Ott már a profit a primer.

Ezeket kell a modern pártpolitikának összeegyeztetni. Nálunk elég jól sikerül. Jó hivatkozási alapok. Semmi közük ahhoz, amire hivatkoznak, de jó alapok. Ha konkrétak szeretnénk lenni, valamit a járványon is csökkenthetnek, oltári nagy szerencsével. Talán. A vírus kegyelméből, vagy az evolúcióéból.

Talán így könnyebb lesz a megfelelő szemüvegen keresztül nézni ezt az egész fejetlenséget. S mi volna a megoldás? Ha már ez a világ ilyen, amilyen? Egymást sakkban tartó hiénacsoportok? Akiknek ugyanezek a szempontjaik, de legalább egymásra irigyek, és ezért – hogy a másiknak ártsanak – akár a valósághoz is képesek alkalmazkodni, és ésszerű döntéseket hozni? Kezdetnek még az is megteszi.

Ide jutottunk.

Kislány, vigyázz, el ne hibázd.

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!