Gaál Péter: Tévedések vígjátéka

Akár Shakespeare is lehetne, ha ma élne, de sajnos – neki szerencséjére – nem ma él, és már megírta másképp. Eddig kétszer elmélkedtünk a legutóbbi iráni-amerikai (…) konfliktus felett, örültem, hogy egy kis időre (mert egészen biztos voltam benne, hogy csak kis időre) foglalkozhatok mással is, de nem foglalkozhatok, mert ez még az ujjam begyében van. Oda került, aztán most megpróbálom kirázni belőle.

Ahogy a dolog szerdán (2020. 01. 08-án) kinézett, átmenetileg mindenki mintha beérte volna azzal a pusztítással, amit eddig művelt. Szulejmáni halott, amerikai támaszpontok megtámadva, bár előbbiről bajosan lehet azt állítani, hogy kevés kárt okoztak benne, mint utóbbiakról. (Azért meg lehet próbálni. Egy nagyon régi barátnőm, akivel nyolc évig laktam egy meglehetősen bogaras lakásban, mondta a halott csótányról: elég rossz állapotban van, egy másik barátnőm pedig egy általunk véletlenül elgázolt verébről, ami ottmaradt az út közepén, hogy “talán csak lepihent kicsit”. Talán az elég rossz állapotban levő Szulejmáni is csak lepihent kicsit Bagdadban.)

Nem nem nem, az nem lehet, gondoltam, és bevallom, gondolom most is. Ha dominó, akkor dőljön, mint minden böcsületesen egymás mögé felrakott dominó. Ha csak ennyi volt, akkor minek volt? Belső konfliktusok elrendezésére kevés, pláne, hogy mindenki rögtön deklarálja békés szándékait. Külső konfliktus meg nincs, bár igény volna rá. Tömegigény, ha lehet ezt mondani. Tudják: Vlagyimir, Bibi…

Még nincs. Ez még csak csetepaté.

Az ilyesmi – mellékszál, de valaki le találta írni – nem arról szól, hogy elpufogtatják az elfekvő, lejáró szavatosságú és/vagy kifutó fegyverzetet. Ha legalább az egyik résztvevő nagyhatalom, akkor számára a fejlesztések alatt álló fegyverrendszerek tesztelése a legfontosabb. A jelenlegi helyzet viszont – fogadásom volna rá – nem erről szól, még csak mellékesen sem. És a világon semmi értelme összehasonlítani a számokban mért potenciálokat. Hiába van Iránnak mindössze x repülőgépe, helikoptere, rakétája, hajója, harckocsija, az Egyesült Államoknak pedig akár x valamelyik hatványa. Ha már számolgatunk, adják Irán fegyverzetéhez Oroszország és Kína fegyverzetét is. És ha Oroszország és Kína teljesen távol marad? Kötve hiszem, de tegyük fel. Akkor jön az, amit a sakkot elemi szinten ismerők is tudnak: nem az erő az elsődleges, hanem a pozíció. Minden annyit ér, amennyit a képességeiből ki lehet hozni. (Ez az emberekre is vonatkozik.) Fényesen megmutatkozott a kizárólag technikára és eszközök bőségére épített háború csődje Vietnamtól Afganisztánig. De tekinthetnek távolabbra is a múltban, például az első világháború nagy anyagcsatáira (Verdun, Somme, stb.), vagy a második világháború bombázó légihadviselésére a német ipar ellen. És akkor még a logisztika-utánpótlás nehézségeiről és egyebekről (senki nem gondolhatja komolyan, hogy Amerika az összes fegyverét odaszállítja és beveti Irán ellen, míg Irán akár az összeset is bevetheti, amije csak van) egy árva szót se szóltunk.

A Fall Barbarossa megindítását követő nagy német győzelmek másfél évében Berlinben kiraktak egy hatalmas Szovjetunió-térképet, és e térképen mindig bejelölték, “hol állunk”. Mi most hol állunk? Kezdjük a lényegtelennek tűnővel, az ukrán gép katasztrófájával. Vígjátékba illő lehetne, mármint a körülötte zajló mismásolás, ha nem haltak volna meg benne annyian. “Motorhiba.” “Tévedésből lelőttük.” “Mégse lőttük le.” “Kigyulladt, a pilóták már a levegőben észlelték, de nem tehettek semmit.” Und so weiter. “Fájdalom, a fekete dobozban tároltak egy része odaveszett, de tulajdonképpen mindegy, mert nem adjuk.” Úgysem érnétek vele semmit, gondoskodtunk róla. Ez utóbbi már csak az én cinizmusom. Tévedésből, mormogja az Olvasó. Orosz légvédelmi rakétával, ez csak hab a tortán. Még ha berepült volna az ország légterébe, azonban éppen ki akart repülni. És nem máshonnan szállt fel, mint… Teheránból.

Nem ismerhet szegény iráni légvédelem se mindent. Azt se tudják most, hol áll a fejük, nem érnek rá olyan titkosított alkalmazásokra figyelni, mint például a Flightradar.

És akkor most hogy állunk? Ettől eltekintve, bár lehet, hogy éppen ettől nem kellene eltekinteni. Hát, kérem, Moszkva nem akar háborút. Moszkva jelen esetben konstans, behelyettesíthető úgy Washingtonnal, mint Teheránnal (Jeruzsálemmel? persze maradhat Moszkva is). Azért egy kis ungabunga… ami semmiképp sem háború, csak egy kis ungabunga. Irán egyelőre nem lő ki több rakétát. Amerika se lő ki egyelőre több tábornokot. Nehogy már szép csendesen kimúljon ez a pompás konfliktus! Mi kovácsolja akkor egységbe a népet (tetszőlegesen elé írható az “amerikai” vagy az “iráni”, sőt-)?

Ne aggódjanak, ez a pompás konfliktus nem múlik ki szép csendesen. Hullámzik még egy kicsit, mert az ilyesmi nem megy máról holnapra, ehhez még Ferenc Ferdinánd meggyilkolása se volt elég, aztán valamiképp valamilyen más folytatásba torkollik. Nem ül el, mert nem tud elülni.

Nem azért gerjesztették.

Japán a harmincas évek legelejétől (konkrétan 1931-től) kezdte kínai ámokfutását, amit később a csendes-óceáni ámokfutás szándékát felvető grandiózus flottafejlesztés követett. Abban a térségben Japán legnagyobb riválisa az Amerikai Egyesült Államok volt. A – valóban bestiális – kínai terjeszkedésre hivatkozva utóbbi először a színesfémekre, majd a vasra vezetett be Japánnal szemben embargót, végül az olajra is, s ezek együttesen (különösen az utóbbi) a nyersanyagokban szegény szigetország számára gazdasági katasztrófát jelentettek. Japán, ami már hódításainál is a nyersanyaghiányra hivatkozott, nem tehetett egyebet, mint amit tett:

Megtámadta az Egyesült Államokat, remélve, hogy egy éven belül akkora katonai-stratégiai előnyre tesz szert, hogy valamiféle békével és a status quo elismertetésével lezárhatja az egészet. Ha a háborút nem sikerül ez alatt az idő alatt befejezni, s ezt már a Pearl Harbor-i támadás főtervezője, Jamamoto Iszoroku admirális mondta, akkor Japánnak semmi reménye nincs a győzelemre. Jamamoto Pearl Harbor után egy év, négy hónap és két hét múlva halott volt. Az amerikai felderítés megtudta, hova tart, és a Salamon-szigetek magasságában lelőtték a repülőgépét.

Nem írom le megint azt a kérdést, hogy “ismerős?”.

Donald Trump amerikai elnök – az eddigiek megerősítése mellett – azonnali hatállyal új szankciókat léptetett életbe Iránnal szemben. Amúgy “hajlik a gyanakvásra” az ukrán utasszállító lelövésével kapcsolatban. És eszében nincs semmiféle fegyveres akciót indítani.

Hápperszehogynincs. Szerva ott.

(Kiemelt kép: usatoday.com)