Gaál Péter: Poshadt fazék

Tele vagyok, dallal vagyok tele,
Nem, mint virággal a rét kebele,
Nem mint sugárral, csillaggal az ég:
De tartalmával a „poshadt fazék”,
Vagy mint csatorna, földalatti árok,
Amelybe nem csupán harmat szivárog. –
Tele vagyok. Nincs tűrni mód tovább:
Feszít a kóranyag, a zagyva táp. (Arany János: Vojtina ars poétikája)

Nem tehetek róla, végtelenül idegesít a kormánysajtó. És a nem kormánysajtó nem idegesít? De, van, amikor az is idegesít. Csak hát, pro primo az arányok némileg eltolódtak. Ha kinyitom a csapot, kormánypropaganda jön belőle. A nem kormánypropagandát, különösen a – elfogulatlannak nem nevezném – valamennyire kiegyensúlyozott nem kormánypropagandát nehezebb megtalálni. Egy idő után jól meg lehet különböztetni ott is az adagolás szándékosságát. Az elfogulatlanság látszatára való törekvést, persze nem mindig sikerül, ha rááll a szem, akkor inkább nem sikerül. De ha a szem nem akar ráállni! Hát akkor is rááll.

Szögény, mondaná Matula bácsi.

Pro secundo más a kifejezésmód. Nem akar Wass Albert – finom voltam? végtére is egy híres író – nyelvén beszélni. Nem szalad olyan messzire a ló, mint emitt, eleinte virtuálisan, de aztán… Emlékeznek Pozsonyi Ádám mester néhány évvel ezelőtti buzdítására a Magyar Vitézi Demokratában? Igen, a könyvégetésre. Brigádokra, melyek végigjárják a könyvtárakat, és kigyomlálják onnét az elfajzott irodalmat. Esterházyt, Nádast, Kertészt. Igen, azt a Kertészt (azt a Kertészt is), akit „nem lehet beskatulyázni”. Ha szeretett miniszterelnöke már akkor azt mondta volna, mint amit a minap, Kertész kimarad a listából. Ez a vitézi demokratikus módi. Ó, ő csak képletesen értett mindent, mondták akkor.

Ha anno a nemzetiek tudtak szocialisták lenni, akkor a mai nemzetiek is tudnak, persze kicsiben. Harmincháromban, alig száz nappal Hitler kancellári kinevezése után az elégetendő könyveket szállító teherautók mellett két oldalt nyolc kilométeres (!) sorban vonultak Berlin diákjai, mégpedig a berlini diákok összes szervezetének a képviselői, bölcsészek, párbajszakkörösök (olyanok is voltak), vörös sapkások, zöld sapkások, kék sapkások, és így tovább. Ehhez képest Pozsonyi mester magja igencsak soványka gyermeket nemzett Dúró mesternő méhében.

De hát kicsiben rejlik a nagy.

Végtére a nácik csak a lutheri hagyományokat folytatták, írták mentegetőzve a szimpatizáns külföldi újságok. Nincs abban semmi rossz. „Lobogó fáklyák, lángoló könyvek, jó svádájú diákok”, jegyezte fel egy elbűvölt ausztrál vendéghallgatólány, Dymphna Lodewyckx (a név eredetét nem illik firtatni, majd pár évvel később lesz az ilyesmi aktuális, egyelőre csak a zsidókra járt rá a rúd).

Itt állok, és nem tehetek másként.

Persze a történelemben jártasabbak tudják, hogy nem Luther volt az első könyvégető. A rómaiak és az arabok nem aprózták el, ők en bloc felgyújtották az egész könyvtárat. Az inkvizítorok kedves szokása volt a megégetendők máglyáján műveiket is elhelyezni, sőt nem csak az inkvizítoroké, hanem például a genfi pápáé, Kálviné is, emlékezzenek Szervét Mihály kálváriája végére.

Ma már azonban szerencsére nincsenek inkvizítorok. Vagyis vannak, csak most például emeritusnak hívják őket. A jezsuiták mindig nyitottabbak voltak, már amennyire lehetett, mert azért az ellenoldali égetőket ők is szívesen megégették, szőröstől, bőröstől, könyvestől. Egy könyv azonban következetesen hiányzott, még a berlini máglyáról is, pedig annak igazán ott lett volna a helye, amint egy szemtanú angol diplomata felesége fanyarkásan meg is jegyezte.


A Biblia valahogy kimaradt. Most is kimaradt, noha ha valamiben aztán csucsog a bálványimádás, istentagadás, vérfertőzés, homoszexualitás, pedofília, bigámia, prostitúció, hát a Bibliában csucsog. Ráadásul zsidó.

De elbitangolt a nyáj. Nem erről akartam én írni, kiváltképp nem ilyen sokat. Akinek van szeme, lát, ha csak kevés por fedi, hogy legyen egy kis Hamvas is. Az ő könyveit talán nem égetnék meg, már amiket a háború meghagyott, és amiket utána írt. Miért is tennék? Imádta Nietzschét, és őt is imádják. Mindkettejüket pontosan ugyanannyira értik félre.


Engem mindenekelőtt az átlátszó hazugságok és ferdítések, a tényfélék átlátszóan hazug és nyilvánvalóan hazug csoportosítása idegesít. Költő hazudj, nem folytatom, Arany idevágó mondását mindenki ismeri. Ha nem ismerné, ott van a mottóul választott versben. (Vojtina Mátyás, akiről írta, egy korabeli fűzfapoéta volt. Tekintsenek el tőle, és olvassák szépen el a verset. Higgyék el, érdemes. Van aktualitása.)

A kancellári látogatás a Színművészetin, Apáti Bence tálalásában, hogy csak a mai kínálatból (Origo) tallózzak. Hisz tánc ez is, valaki füttyére, még zenekar is van hozzá. Nem egy Hacki Tamás, de mindegy, fütty az fütty. Hacki Tamás, az egykori füttyművész most éppen fül-orr-gégészkedik, de ezeket a füleket ő is hiába mosná ki. Demeter mester Facebookra kitett hűségnyilatkozata, pardon, illiberálisan polkorrekt véleménye. Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek, legfőképp Neki. Ha a virágnak megtiltani nem lehet, a dúrónőnek sem lehet megtiltani, hogy kifejezze a véleményét. Hogy is mondta Lenin elvtárs az elmenekülő katonákról? A lábukkal szavaztak, de szavaztak. Hát akkor Dóra is szavazott. Végtére is minden a vélemény kifejezése is egyben.

Minden. Ízlelgessék ezt a szót.

Az is, ha most kitekerem valakinek a nyakát. Tudják, hányszor tenném meg szívesen? Isten látja lelkemet.


A nürnbergi vádlottak is kifejezték véleményüket. 1945. február 13. éjjelén Bombázó Harris légimarsall, a drezdai mészárlás angol hőse is kifejezte, hogy ne vádoljanak elfogultsággal. Hideki Tojo japán tábornok is kifejezte, Lavrentyij Berija is kifejezte, ha már a berlini könyvégetés lelkes diákrajongója szóba került, például Katyńban, Kun páter és Pokorni nagypapa is kifejezte a tizenkettedik kerületben, Soós mester, az egykori rendőrgyilkos és Miskei mester, a szintén egykori halászbástyás gyerekgyilkos is kifejezte. Mindenki kifejezi, hogy magamat ismételjem.

Hogy ez milyen mélységesen szemforgató, hánytató és velejéig hamis.

Soha véget nem érhetne ez az írás, ha most belekezdenék olyanokba, hogy a szabadság és a szabadosság messze nem ugyanaz, hogy a „szabadosság” még csak enyhe kifejezés sem erre az egész elfogult förtelemre. Hagyjuk, mert felrobbanok. Elkezdtem, zárjam is akkor Arannyal, gyorsan-gyorsan, hogy tényleg fel ne robbanjak, mert nem veszi be a gyomrom, ahogy az ő gyomra se vett be mindent, le is írta:

A pőre tartalom fejedre lázad;
Vagy, mint midőn az óriás boa
Nagy martalékkal hömpölyög tova,
Gímet rabolván, vagy bölénytinót,
Féltesttel amely még száján kilóg,
Hétszámra hordja az ágbogas fejet,
Vélné az ember, egy erdőt evett,
Hétszámra látni, hogy szerv- és idomra
Különböző táppal vesződik gyomra:
Úgy jár az istenadta költemény
A nyers igazzal, mely dacos, kemény;
Csakhogy sokára sem emészti meg:
Marad nehéz, feloldatlan tömeg.



 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!