Gaál Péter: Nyúlbárányvírus

Lemondtam az értésről. Úgy án blokk. Orbán Viktortól Karácsony Gergelyig, akit egyébként eszem leghátulsó zugában se fordul meg támadni, épp elegen támadják nélkülem is. Nem nagyon hálás dolog ellenzéki főpolgármesternek lenni.

Én még a Városligetből emlékszem rá, pár évvel ezelőttről, ahogy mellettem üldögélt a feleségével az aszfalton, és mosolygott. Olyan szépen mosolygott rááááám, nem rám, de ha egyszer Mecky így énekelte… hány éve is? Már majdnem ötven. B.ssza meg, múlik az idő.

Mindazonáltal nem értem. Nem értek én semmit. Bár, ha a húsvéti bárány, aki Krisztus, nyuszi is, és tojást tojik, jó, ott kint valahol, ahová most elvben nem szabadna menni, inkább a Monty Python opusaiban kellene keresgélnem.

(Krisztus) feltámadt, valóban feltámadt, köszönti a kedves híveket – akik nem ő – szeretett miniszterelnökünk. Surrexit Christus, spes mea, feltámadt Krisztus, az én reményem, így mondják a húsvéti (katolikus) miseliturgia szekvenciájában. Hogy az Ő – névlegesen református – reménye micsoda, még találgatni sincs kedvem. A köszöntés persze a reformátusoktól sem idegen, az ő szájából viszont elég anakronisztikusan hangzik. Na mindegy, ez legyen a legkisebb gondunk.

Maradjunk kedves vírusunknál. Igyekszem nem álhírt koholni, sem áltájékoztatást, amit írok, szokás szerint az én pillanatnyi, személyes véleményem, nem több. És a pillanatok változnak, tehát a véleményem is változhat.

Most viszont ez.

Micsoda? néz rám a kedves Olvasó kérdően. Hát… szinte le se merem írni. Nem mai gyerek, mármint vélemény, hanem akkortájt keletkezett, amikortól ez az egész vírusmizéria, a Vuhan utcáján elvágódó szerencsétlennel, a csodaszerek tömkelegével, a készülő csodaszerek tömkelegével, az összeesküvés-elméletek tömkelegével (jól emlékeznek, nekem is megvolt a magamé, és még teljesen le se mondtam róla), az ellenmérgek váltakozó datálásával, nunc et usque in aeternum, most és mindörökké. A vírus élt, a vírus él, a vírus élni fog.

Pardon, hogy tetszettem írni???? Élt????

Hát, kérem, ez az egyik fixa ideám. Egyes orvosokéval, ha jól olvastam. De őket hagyjuk, lehetnek hírlapi kacsák is, fehér köpenybe burkolva. Az enyém. Mea culpa, mea maxima culpa.

Hát, én most eléggé el nem ítélhetően úgy gondolom, hogy ez az izé nem mai gyerek, de még csak tavalyi hó sem. Semmi köze se a denevérhez, se a tobzoskához, noha utóbbival – némi átmenetiséggel – kifejezetten jót tett. Ettől még ott lehet bennük, már ha a tobzoska szereti a denevérszart, ha meg nem szereti, jöhet a kígyó, aki a denevért sem veti meg, a tobzoskát sem, a bendője pedig valóságos vírustermelő boszorkánykonyha. Mármint elvben, ugyanolyan találgatás szintjén, mit ahogy én most találgatok.

Itt azért torpanjunk meg egy szösszenetre.

A hírek. A “tudás”. A tudás, kérem, nem tudás, hanem visszaböfögése különböző szakácsok különböző főzeteinek. A különböző szakácsok pedig különböző mesterszakácsokat koppintanak, ugyanolyan hitelességgel. Hitel az, amiről elhiszik, hogy valódi. Már ez a szó is elég nevetséges, de a mai ember szereti. Tudják, mi a valódi? Az a friss, véres tampon például az volt, ami a tegnapi túrámon hevert a sétaút közepén, szinte még gőzölgött, megkoronázva az egész úgynevezett kijárási korlátozást. Így, szó szerint, ahogy írtam.

Már, ha eddig nem koronázódtunk volna meg, jóval a vircsaft előtti daliás időkben. De gyanakszom, hogy… nem merem leírni, mert még bezsuppolnak érte, pedig.

Rá fognak jönni, ott fent, hogy ez a micsodácska sokkal inkább áldás, mint átok. Nekik. Rá is jöttek. Mostantól ez itt marad, hallom innét is, onnét is. Márpedig ha itt marad, akkor mindent meg kell tenni, hogy kordában tartsák. Nem a jó Gyuri bácsiban, kerülje el őt nagy ívben, és éljen ő még tízezerszer tízezer évig, Klárikájával az oldalán.

Nos, akkor nem lehet lazítani. Nem viccelek, bespriccelek: mostantól minden ok megvan a mobilok folyamatos követésére, az utcai megfigyelőrendszer totális kiépítésére, minden törvényen felüli intézkedés lebegtetésére, a cenzúra összes lehetséges fokozatára, a választások és mindenféle tüntetések, tömegrendezvények korlátozására egészen a nulláig, et cetera, et cetera. És ez bizony nem csak Magyarországra és Orbán mester kollégáira vonatkozik, de nem ám. Minden despoták paradicsoma készülődik.

Orwell a kezét dörzsölgetné.

Na persze, aki a távoli jövőbe néz, nem aggódik túlzottan. Csak egy krízishelyzet. Tényleg csak egy krízishelyzet, annak persze jó nagy, és jó hosszúra nyúlhat. Nagyon hosszú távon az ilyesmi nem működik. Nagy bukás lehet – lesz – belőle, már amennyiben, ha lesz ilyesmi egyáltalán. De addig… a Belgrád-Budapest vasútvonal nem csak Belgrádig és Budapestig ér majd, hanem körbeéri a Földet. Érheti, így a pontos.

Egy kurva nagy lufi, kurva nagyra fújva.

A legújabb sláger az idősotthonok és a kirándulóhelyek lezárása. Nem tesztelés, ó, dehogy, hiszen a teszt csak a pillanatnyi állapotról tájékoztat úgy-ahogy, ami igaz ugyan, de nem mentesít, tudniillik ha az utcán flangálók létszáma a vírus-negatívokra korlátozódna, vagy azokhoz konvergálna, akkor édes mindegy volna, hogy később mi lesz, mert később nem lehetne semmi. Vagy nem sok. Lényegesen kevesebb, mint emígy.

Nos, az idősotthonok. Nekem is volt szerencsém látni az egyik Korányi felé tartó konvojt. Soha nem felejtem el az egyik busz ablakánál ülő, ősz hajú, maszkos, előregörnyedt öregembert. Ez a cumó valahogyan bekerült oda, efelől kétség sem lehet. Hogyan? Dolgozó vagy látogató. Entweder-oder. Vagy-vagy. Más nincs. Akiket nem szűrtek, mert minek. Már Cecília megmondta. Most persze mást mond, de szócsőnek lenni már csak ilyen. Nos, e dolgozó-látogató(k) egészen biztosan tünetmentes(ek) volt(ak), hiszen különben ugyanolyan pánikban fetrengett/fetrengtek volna otthon, mint amire minden média buzdít, a jó szándékkal takargatva. De ha ezek a – járvány szempontjából találomra – kiválasztott, teljesen hétköznapi emberek fertőztek… tessék szíves kitalálni, hányan fertőződhettek meg. És tessék hozzáképzelni, hogy mióta. Majd azt is tessék hozzáképzelni, hogy honnét lehet tudni, hogy az eddigi (2019 vége előtti) “influenzák” (tesztelték Önöket valaha influenzavírusra?), egyéb légúti-gasztroenteriális-egyéb nyavalyák-halálozások (különös tekintettel az idős korosztályokra) nem… szóval, hogy nem?

Ez természetesen most nem segít rajtunk, de egy kis elmejáték.

Egy megfertőződött hatvanöt év feletti inkább fertőzhet, mint egy fiatalabb? Rajta jobban látszik. Markánsabb tünetei lehetnek. Ez viszont arra készteti azt, aki gondolkodik, hogy általánosan veszélyesebbnek nyilvánítsa őket, szemben a sokkal nagyobb számban teljesen tünetmentes fiatalokkal? Na igen, őt jobban kell védeni, mert lefoglalhatja a drága egészségügyi kapacitást, amit egyébként finanszírozott minimum negyven éven keresztül. Ez az egyetlen épkézláb indok, ami a teszteléssel válhatna okafogyottá.
Tényleg nem kell nekem mindent érteni.

S végül, de csak azért végül, mert így is túl hosszúra sikeredett ez, szeretett Margitszigetünk. Ez már nem Orbán sara, ő bölcsen továbbpasszolt. Öngólpassz, mondaná liblingje, a foci, ha volna benne ilyen kifejezés.

Nos. A Margitszigetet erre a nüansznyi időre reggel nyolctól este tízig lezárták. Hadd zsúfolódjanak a notórius futók-sétálók a sokkal keskenyebb utcákra (és ez minden kirándulóhelyre vonatkozik). De ha én szeretek futni, megszoktam, és most időm is van! Mit fogok akkor csinálni? Munkahely-iskola nélkül úgyis addig alszom, ameddig akarok. Bizony, kedves Olvasó. Megvárom az estét, vagy ha a tyúkokkal kelek, a hajnalt, és kicsattogok a Szigetre.

Ezer meg ezer kis társammal az oldalamon.