Gaál Péter: Noli tangere circulos meos

Évekkel – pontosan tizenegy évvel – ezelőtt beszélgettem egy orvosnő ismerősöm idős férjével.


A férj – mindenféle értelemben – klasszikus kozmopolita – világpolgár – volt, aki nem csak Soros Györgyöt ismerte személyesen, hanem az Amerikai Egyesült Államok több elnökét is, iparmágnásokat, a bankszektor sok vezetőjét, művészeket, mindazok tetemes részét, akikre ma háttérhatalomként gondolnak, és amikor erre gondolnak, egyből az összeesküvéselméletet is gyakorolják. Ha hülyeség, ha nem, feltettem ennek az embernek azt a naiv és ostoba kérdést, amit bármely „nemzeti érzelmű”, százas intelligencia-kvóciens alatti honfitársam is feltehetett volna (vannak abszolúte százas IQ feletti nemzeti érzelmű honfitársaim is), pontosan úgy, ahogy említettek feltették volna, vagyis létezik-e kozmopolita (lásd most is annak mindenféle értelmét) világirányítás

Sajnos létezik, válaszolta.

A szám is tátva maradt.

Én hozzátehetem, de azt csak innét a forgószékből teszem hozzá, hogy ezek soha nem azonos összetevőjű csoportok (nem is lehetnek azok), ergo soha nem ugyanazok, és mivel soha nem ugyanazok, ezért csak úgy tekinthetők ugyanannak a „világkormánynak”, ahogy mondjuk Kádár János kormányai ugyanannak tekinthetők az Antall József, Gyurcsány Ferenc, vagy Orbán Viktor vezette kormányokkal. Hogy még pontosabb legyen, a résztvevőknek még csak találkozniuk sem kell, nemhogy megszerveződni. Az azonos pozíció és ebből adódó azonos predesztináció olyanná teszi őket, mintha konspirált helyeken szerveződtek volna meg.

Semmi különbség nem lesz a végeredményt tekintve. És a látszatot tekintve sem lesz.

Kollégák.

Kedvenc példám – ez is lassan tíz esztendős – a juhászok esete. Képzeljék el, hogy egy szűz, fás-bokros vidékre állattartók érkeznek. Nem csoportosan, szépen egyenként. Egymástól abszolúte függetlenül ugyanazt fogják csinálni: irtják a fákat és a bokrokat (építőanyagnak, tüzelőnek, és ezzel is nagyobb lesz a legelő), irtják a vadállatokat, védik az állataikat, néha huzakodnak egymással, de mivel hosszú távon ez egyiküknek se jó, előbb-utóbb szépen elosztják egymás között a területet. Mintha összebeszéltek volna előtte.

Pedig nem. És ha mégis? És ha mégis, akkor is ugyanaz történik.

Szintén ősrégen leírtam: az emberi társadalom lehetséges rendszere nem önkényes. Nem lehet azt csinálni, amit az ember szeretne. Azt lehet csinálni, amit ez az istenadta rendszer megenged. Az istenadta rendszer pedig, ami Ádámtól és Évától, sőt, már egyedül Ádámtól előre determinált. Szerkezetileg csak egyféle lehet. Fundamentális tévedés, hogy sokféle. Nem sokféle. Nem a szerkezet más, hanem a szerkezet feltöltése. A forma. Mindig valaki áll a csúcson, ha bevallják, ha nem, és mindig állnak valakik az alján is, ha bevallják, ha nem. Hogy aztán a csúcson levőt királynak, cárnak, császárnak, szultánnak vagy elnöknek (miniszterelnöknek) nevezik, az aljat lumpenroletariátusnak, bárminek, mellékes. Nem számít. Mások a módszerek, mások a nevek, de a törekvés és a végeredmény ugyanaz. (Természetesen ez ne tévessze meg Önöket: lehet, sőt kell változtatni, csak ez a változtatás nem a szerkezetre kell, hogy vonatkozzon, hanem például az egyes pozíciókra való kiválasztásra, az egyes pozíciók ellensúlyozására, ellenőrzésére, a megfelelő működtetésnek és az egész céljának a kitalálására, és így tovább. Igen, kitalálására: mind a jogrendnek, mind a politikának nem az a feladata, hogy Campanella Napvárosát hozza létre, hanem az, hogy rájöjjön, Isten – a természet – mit akar, és ehhez a lehető legpontosabban alkalmazkodjon.)

És ha mégis? Ha mégis megpróbálunk ellenszegülni? Akkor az fog történni, ami az összes utópiával. Mint a klasszikus – elméleti – kommunizmus gyakorlatával.

Az emberi társadalom nem „csak úgy” hierarchikus. Nagy vonalakban, más-más módon, de ugyanaz történik benne: ami történhet. William Golding is pedzette A legyek urá-ban. A klasszikus négyes kasztfelosztás (pap, harcos nemes, polgár, paraszt) mindenütt jelen volt valamiképp, a kaszt alattiakkal együtt. Most is jelen van. Amerikában is jelen van, itt is jelen van, Keleten is jelen van.

Kérdés, ki kicsoda.

És ez valóban nagy kérdés. Egyrészt mert – dogma – vannak eltévedt lelkek. Rossz bőrbe (családba) születettek. A társadalom alsó perifériáira (sőt azok alá) született nemesek, és fordítva. (A „dogma” nálam azt jelenti, hogy csak igen jelentős indokok hatására gondolom át újra.) Másrészt, mert ma már semmiféle klasszikus (konzervatív) iránytű nem érvényes, és nem is lesz érvényes mindaddig, ameddig egy általános konszenzussal – nem önmegállapítással – egy új iránytű nem születik meg és válik elfogadottá. Egy gróf ma már nem attól gróf, hogy az ősei grófi címet kaptak, hanem attól, hogy gróf, ha gróf. A cím simán hanyagolható. Történelmi érdekesség – ha ez érdekes valakinek –, de semmi több. Pro és kontra: Esterházy Péter gróf maradt, bármit is írt vagy mondott, Wass Albert már nem ennyire egyértelműen (de még nála sincs elvetve – ezek csak megérzések).


Nos, a mai Magyarországon a „nemesség” (inkább „felső klub”) nem az a kör, amit a jelenleg hatalmon levő, felkapaszkodott senkik (ind terminológiával maximum súdrák) jelentenek, nem is a régi arisztokrácia kései leszármazottai (vegyes felvágott, ezért maguk a címek figyelmen kívül hagyandók), hanem a liberálisnak nevezett értelmiség egy része. Tetszik, nem tetszik, Színművészetitől az irodalomig. Nem a származás mián, hanem a stílus mián. Spiró György például nem befogadott, Esterházy az volt, Nádas Péter az. Nem a tehetség a döntő, nem a puszta világnézet, bár az is, hanem a sznobizmusba hajló szellemiség. A befogadottság. Mint amikor valakit lovaggá ütöttek, vagy kései giccses reliktumként vitézzé avatnak. Nem a szabadkőművesség, nem a „faji” hovatartozás (utóbbi maximum úgy játszik, mint pásztor-példánkban a pásztorság), hanem az annak való elfogadottság. A beillesztés-beilleszkedés és átvétel.

És ezek nagyon zárt körök. Tökéletesen igaza volt – ebben – Vidnyánszkynak. Ellenzéki oldalon nem publikus, nem szalonképes, de ki nem szarja le: ebben igaza volt. Ez is egyike ama részigazságoknak, melyek azon az oldalon is léteznek. (Emezen az oldalon más részigazságok léteznek.)

És ez nem jó és nem rossz: egyszerűen a csoportos lét ilyen. Meg lehet próbálni megváltoztatni, csak felesleges erőfeszítés. Mesterségesen nem lehet szabályozni. Már Vlagyimir Iljics is megpróbálta a munkásosztály öntudatos élcsapatával, volt Kádár-elit („az öcsém is elvtárs, kérem” – Bereményi), káderdűlő (a Rózsadomb), most is vannak erre tett kísérletek, persze a niemandok ködös vágyakozása alapján a nem-niemand létre, hogy ők is nemesek lesznek egyszer, a nemes pedig az, akinek az ősei azok, s ha ilyenek nincsenek, akit azzá avatnak – „vitézek” – vagy akivel a régi nemesi sarjak barátkoznak, de hasztalan.

Nem fog menni.

A többi pedig a pszichológia kompetenciája. A római katona dühe, akinek Arkhimédész azt találta mondani, ami ennek az írásnak a címe. „Ne zavard köreimet.” De nem egészen pontos fordítás ez. Nem „ne zavard”, hanem…

Ne érintsd.

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!