Gaál Péter: Morbus facebookicus

– Olyan reménytelen minden. Öngyilkos leszek.

– Istenem, ne tedd!

– Jó, jó, nem valóságosan. Virtuálisan.

– Hát azt meg hogy?



– Nézd, én már nyolc éve társasági életem jó részét a Facebookon bonyolítom. Itt ismertem meg a szeretőim, a feleségem, a barátaim felét. A szeretőim is itt ismerték meg a következő szeretőiket, a feleségem az utódom, a barátaim a többi barátjukat. Kezdetben arra gondoltam, egyszerűen kilépek. Megpróbáltam, és rájöttem, nem is olyan egyszerű. A lélegzést se tudom akaratlagosan abbahagyni.

– Nem tűnsz el, hanem parkoltatják a lapodat. De az öngyilkosságból nem lehet visszajönni. Ha igen, akkor nem is akartál komolyan meghalni.

– Látod, ez az. Tenni kell érte. Már ezért is. Nos, terveztem egy Wass Albert-könyvborítót, az Elvásik a veres csillaghoz, és feltettem. Egy veres csillag volt rajta, amint elvásik.

– És?

– Önkényuralmi jelkép, ugye. Kaptam érte egy figyelmeztetést és letörölték. Annyit értem vele, mint amennyit egy letartóztatott, aki Tökölre akar kerülni a börtönkórházba, és befalcol, de nem nagyon. Vagdos egy kicsit. Bekötözik, és nem adják oda a csomagját. A második alkalomra én már nyeltem. Láttam egy nagyon szép színésznőt, akit hírbe hoztak a miniszterelnökkel, és leírtam, hogy mit csinálnék vele. Na, ekkor huszonnégy órás szilenciumra ítéltek.

– Az se sok.




– Nem. Ezután megírtam, hogy a miniszterelnök ugyanazt teszi az országgal, amit én tennék a szép színésznővel. Kicsit plagizáltam, mert ezt a poént már Woody Allen elsütötte Eisenhower elnökről és Amerikáról. Az eredmény három nap volt.

– Te lettél az összes fizetett és nem fizetett besúgó kedvence. Nem kellett keresgélniük, csak rákattintottak a lapodra, és hozták az eredményt.

– Így valahogy. De még mindig léteztem. Jobbnál jobb ötletek kergették egymás a fejemben, átnyálaztam egy milánói templomokról szóló albumot is, te, hát abban aztán nyüzsögnek a pornográf képek, egy képes Bibliát, el se tudod képzelni, Ádám és Éva anyaszült meztelenül, Szodoma és Gomora, a részeg Lót saját lányaival, Támár az út szélén, amint Júdával alkudozik, Onán, Ruth és Boáz a szántóföldön, a fiatal Dávid Saul királlyal, aztán annak fiával, Jónátánnal, a hitteus Uriás felesége, Betshsabé, ahogy Dávid először megpillantja, majd utána, Salamon Sába királynőjével, Aháb király és Jézabel, akinek a vérét kutyák nyalták fel, egy merő erkölcsi fertő, még az Énekek éneke a legszelídebb, de az se piskóta, ha alaposan megmozgatjuk a képzeletünket. Hiába, egyikkel se jutottam három nap letiltásnál tovább. De aztán…

– Aztán?

– Aztán ma reggel megosztottam Szele Tamás posztját. Még semmi, de…

– Ember, hiszen az a biztos vég!

– Ebben reménykedem én is.