Gaál Péter: Mert hogy hogyan

Emlékeznek még gyerekkoruk tornaóráiról az úgynevezett repülő gurulóátfordulásra, másképpen tigrisbukfencre?

Nekifutottak, és egyszerre ott volt Önök előtt a három- vagy négyrészes szekrény, amin… amin kinyújtott karral át kellett lendülniük, majd földet érve egy bukfenc után felállniuk. Nem volt szabad se hozzáérniük a szekrényhez, se megtámaszkodniuk rajta. Ha megtorpantak, ott is maradtak, ha megtámaszkodtak, sokkal magasabbról értek földet. Az volt a titok, hogy átlendülnek felette. Ennek pedig az volt az egyetlen titka, hogy nem félnek.



Hát ugyanez van a pártállam lebontásával is. Önök ragaszkodnak egy akadályhoz. Nem tudják elképzelni magukat horda nélkül. És ha magukat tudják is, az országot nem tudják. Mert hogy hogyan. De az ember társas lény! Az, csak nem mindegy, hogy mi a társas viszony alapja. Ráadásul még csak nem is az  Önök társas viszonyáé, hanem az Önök felett uralkodóké. Hogy mondjam tízezredszer… nem mindegy, hogy ők Önöket tekintik-e csapattársaknak, vagy kizárólag saját elvtársaikat. Már, ha lennének elveik. Írhattam volna hitsorsost is, ha ez a kifejezés nem specifikálódott volna, és bármi szó volna hitről. De nincs.

És ők? Dettó. Ők is csak csapatban képesek magukat elképzelni. Mert a csapat véd. De a csapat nem mindig véd. A csapat: egy rendszer. Saját törvényei vannak, és e törvények ellentétesek az alkotóik individualitásával. Önök is gond nélkül feláldozzák néhány sejtjüket, ha kell. Akár valamelyik szervüket vagy végtagjukat is. Hát most Önök a sejtek.

Ez alól akkor se bújhatnak ki, ha Önök történetesen az uralkodó horda tagjai. Annyi a különbség, hogy úgy egy kisebb társaságnak tartoznak elszámolással, plusz a basának, aki szintén nem független e kisebb társaságtól. A társaság tagjaitól viszont független, mert neki az egészre van szüksége. Bárkit szemrebbenés nélkül fel fog áldozni, hogy az egész megmaradjon, tudniillik azt a bizonyos egészet – ameddig basa – ő képviseli. Saját magáért áldoz be bárkit. Kvázi ő a horda. Az “egy mindenkiért, mindenki egyért” csak a három testőrre vonatkozik. Rá a “mindenki egyért”.




Viszont a csapatára szüksége van. Csak a csapatára van szüksége. Hogy e csapat kikből áll, lényegtelen számára. Csapatnak kell lennie. Emlékezzenek bármely totalitárius rendszerre. Sztálin és Hitler is azt csinált a funkcionáriusaival, amit akart (bár e tekintetben Hitler sokkal korrektebb volt), bárkivel azt csinált, amit akart, egyedül a pártjával nem.

És ha basa nincs, csak társaság? Mi van a basa nélküli hordával? Emberre lefordítva a tisztségviselőként viselkedő tisztségviselő vezette hordával? Az még rosszabb. Akkor a hordán belül kis hordák alakulnak, amelyek számára a horda ugyanolyan idegenné válik, mint a szervezet a rákos sejtek számára. Társadalmi szempontból egy újabb akadály, ami végül a horda lezülléséhez vezet, majd ezen keresztül a társadalom lezülléséhez is. Lásd az MSZP “rendszerváltozás” utáni történetét, különös tekintettel a 2002-2010 közötti időszakra.

Tudják, ki és mi mindenkinek/mindennek van alávetve egy fideszes potentát? A párt elnökének. A társaknak. A pártnak. Mindennek, aminek a párt. Lehet, hogy a párt nyer még egy választást, de korántsem biztos, hogy a basa legközelebb is a kondér közelébe engedi. A basának az egésszel kell törődnie, látták. A pozícióba emelt hordatagnak négy év áll rendelkezésére, hogy spájzoljon. Ki is fogja használni. És ha a pártnak megadja, amit kíván, a többi… nem számít. Amennyiben Önök nem potentátok, se haszonélvezők, gondoljanak ilyenkor arra, hogy ezek a “többiek”: Önök. A potentátnak/haszonélvezőnek kétfelé kell megfelelnie: a basának és a pártnak. Ez van belerögzülve. Nem gondolkodik azon, mi volna, ha kikapcsolná ezt a két lépcsőt saját érvényesülése útjából. Nemhogy megtorpan a szekrény előtt, de neki se fut. Annyi mindentől fél, hogy meg se próbálja. Az a kevés pedig, aki mégis nekifut, elakad a szekrényben. A pártrendszert nem meri átugorni. Mert hogy hogyan. A címen kívül most írom le másodszor.




Pedig itt a jövő. Önök lassan nem tudnak másban gondolkodni, mint tömegben. Sok pénzben, sok áruban, sok emberben. A többség. Ha nincs, akkor meg úgy hívjuk. Úgy teszünk, mintha volna. Aztán jön valaki, aki kiemelkedik. Más, mint a többi. Persze nem mindegy, hogyan más, csak Önöknek lesz mindegy, mert nem tanították meg Önöket minőségben gondolkodni. Marad az extremitás és a deviancia. Egy nagyon műveletlen bunkónak legalább akkora rajongótábora lesz, mint egy valóban kvalifikált koponyának. Ha sarkítani szeretnék, akkor azt mondom, hogy utóbbi is csak azért lesz ismert, mert nem olyan, mint a megszokott. A többiről az emberek zömének halvány lila gőze se lesz. Minek gondolkodni. Tudják, miért ismerik – nálunk – Esterházy Pétert annyian? Azért, mert a kormánypropaganda a szájára vette. Csak azért. Nádas Pétert már jóval kevesebben ismerik. És kérdezzenek csak meg egy kicsit műveltebb embert – aki feltehetőleg hallott már róla – mondjuk James Joyce-ról. Kérdezzék meg, mit tud róla. Tízből kilenc azt fogja mondani, hogy írt egy terjedelmes, olvashatatlan botránykönyvet, az Ulyssest.

Nem kell. Nem kell hozzá párt. Nem kell hozzá tömeg. Ahhoz, hogy érvényesülhessenek, egy normálishoz közelítő országban mindenekelőtt tehetség kell. A pártok politikai érdekképviseletek. Nem mások. Nem osztogató fórumok. Elvtársak közösségei. Olyan embereké, akik a saját rögeszméiket próbálják ráerőltetni a többi rögeszmére. Nincs ezzel semmi baj, ha ezen a szinten marad. Baj akkor lesz belőle, ha olyan dolgokkal keveredik, amelyekkel nem szabadna keverednie. Amikor áttéteket képez.

És végezetül még egy konklúzió. A mennyiséggel szemben mindig a minőségnek van előnye. Ha valódi minőség, nem csak extremitás. De kezdetben még az extremitás is sikeres lesz. Figyelték a legutóbbi amerikai elnökválasztást?

Ne váljanak tucatemberekké. Ez nem tehetség- körülményfüggő. Ez szemléletfüggő. Ne úgy tekintsenek magukra, mint bármely csoport tagjára. Hagyják meg ezt Theodor Eicke “papának”, aki nagy betűkkel fel is íratta a Dachau-i láger falára. “Du bist nichts, dein Volk ist alles.” “Te semmi vagy, a néped minden.”

A pártállam ellen így lehet csak eredményesen harcolni. Így lehet kikeveredni az ördögi körből. Így lehet átugrani a négyrészes szekrényt. És ha nem sikerül? Akkor mártírok lesznek. Egy idő után, mert először természetesen démonizálni fogják Önöket. Tornaórán sajnálni, de csak miután lehordta Önöket a tanár. Egyest kapnak. De hát ez az út. Kikerülhetetlen. A keserű pohár. Rám is vonatkozik. Ne legyek próféta.

Lépjenek ki a tömegember szerepéből. Ugorjanak. Önök nem semmik. Önök minden.