Gaál Péter: Még egyszer hadd muzsikáljak (szívemből, úgy igazán)

Én, amint látják, mostanában nem szoktam reagálni azokra a válogatott, cinikus (ha legalább szellemesen cinikus lenne, de vénából az) és nyakatekert baromságokra, melyeket a kormánysajtóban olvasok, de kivételesen megengedem magamnak ezt a luxust.

Fogjam fel pihenőnek.

Most az ország első hegedűsének, latinosan prímásának olvastam pár megnyilvánulását. Nem is prímás, hanem príma donna, kis í-vel. Az ellenzék hazugságai, mondja ez a jóasszony, akinek minden bizonnyal öröm lesz a kezébe kerülni, legalább akkora, mint a két rémhírterjesztő nyugdíjasnak volt majdnem, ha a Nemzet Újdonsült Kórházfőigazgató-várományosa, szeretett örökzöld belügyminiszterünk más utasítást nem kap. Szerencsére olajozottan, flottul ment minden.

Ne punnyadjon el senki fia, hisz hatkor szinte már a hasára süt a nap. Fél hatkor meg javában felkelőben. Látják, ez se volna címnek utolsó: a felkelő nap háza. Sőt, “felkelő nap, haza!”. Jó, kicsit erőltetett, de még mindig sokkal kevésbé, mint egy nő szájából a nők becsmérlésének a védelme. Hát hiszen mindent meg lehet tekerni. “Maga piszkos gazember!” “Ne sértegessen!” “Dehogy sértegetem! Épp, hogy olyan végtelenül sokra tartom. Nem akarom annak a piszkos gazembernek látni, mint ami.”




Valahogy így. Nem is valahogy, mert én szeretek szó szerint idézni, korrespondeálva a tartalommal.

Megengedhetik maguknak, ez szintén a prímásasszony kijelentése, csak egyes szám harmadik személyben, de majd erre is rátérünk. Tudom, hogy furdalja az Önök oldalát a kíváncsiság, hogy vajon kicsoda engedheti meg magának? Mindenekelőtt Ő, aztán ő, meg ő, ők meg azt hiszik.

Szomszédasszony azt hiszi, hogy a lányát elveszi egyvalaki. Szegény megboldogult Aradszky László énekelte, ne keresgéljék.

Hinni persze sok mindent lehet. Megnyitották a templomokat is. Azt is megnyitották, amiben Őt megkereszteltette a nagymamája. Képzelem, mit kapott otthon a közismert szelídségű, akkoriban még dialektikusan gondolkodó papától. A nagymamát legalább annyira végtelenül sokra tarthatta, mint Varga Judit szerint a…. Khmmm, minden nőt. Ő is sokra tartja a nőket. A kézcsókot is szereti, oda-vissza. Abban a családban – egészen biztos vagyok benne – a nők tisztelete hagyományos, és eztán átment a pártjukra is, némi kis késéssel. Ne röhögjenek, nem gúnyolódtam. Kézcsók, viszlát, visszhall. Pont ez utóbbi, pont így, dupla mássalhangzóval.

Tehát hinni sok mindent lehet. Aztán majd egyszer elválik, hogy mennyire volt megalapozott az a hit. A Jóistent nem lehet átverni, csak az embereket, ideig-óráig. Aztán megfordul a szél, és jön az ellenoldali átverés, és így tovább, de ez már a saját cinizmusom. Ne jöjjön.

Látják, tudok én még reménykedni, csak Önöknek és csak ma.

Nos hát, a mai penzum az ellenzék hazugságai, Petőfivel kombinálva. “Az idő igaz, s eldönti, ami nem az.” Írt persze Petőfi mást is, bizonyos királyokról, gályákról, nyakakról, arról, hogy a száj mozog, a kéz pihen, nem volt konzervatív alkat, kifejezetten izgulékony volt, a liberális Kossuth híve, a papokat pedig, ha már a templomok szóba kerültek, no…

“Higyétek el, hogy rókafészek az,
Hová beléptetek,
Ha rá más bizonyság nem volna is,
Elég az, hogy papok tanyáznak köztetek.

Pap és ravaszság, pap és árulás,
Pap és minden rosz… egy!
Ott a gonoszság, ott van a pokol,
A kárhozat, hová ily férfi-szoknya megy.” (A gyüldei ifjakhoz)

És még van előtte is két versszak, meg utána még öt, nem is akármilyen. Ő is nagyra tartotta a papokat, na. Értsék helyesen. Úgy, ahogy kell. Ha ma élne, az összes végtagjával tapsikolna, és tapsikolna, mint például Gáspár, ha elolvasná ezt a versét.




Szóval, az idő vén fája. Ez már Arany, ami fénylik, mint… ha csak egyvalamiért lennék kormánypárti újságíró, hát ez az a valami. Nem volnék vele egyedül, gyanítom, bár – a mai nagyképűség-adagomat letudva – talán kicsit jobb, mint a mostaniak.

“Volt itt minden: diktatúra, az Országgyűlés bezárása, újságírók bebörtönzése.” Ezek az ominózus hazugságok, melyek miatt bocsánatot kellene kérni az ellenzéknek, a’la Varga Judit. Nézzük sorban. Már a kettőspont utáni első szó hazugság, ezzel az előfélmodattal. Diktatúra ugyanis nem volt, hanem van. Amolyan burkolt-féle, nem echte, nem olyan, mint amit anno megszokott a magyar, hanem olyan… pragmatikus. Lényegre törő. Gyakorlatias. Nem mi vagyunk bezárva, hanem az ajtó.

Az Országgyűlést valóban nem zárták be. Minek is tették volna? Ha valaki ellenzéki ezt vizionálta, ostobaságot vizionált. Az Országgyűlés e pillanatban nem az ország képviselői gyűlése, hanem egy kibővített fideszes pártgyűlés, meghívottakkal, a pulpituson – na most elárulom – a nőtisztelő, régi vágású úriemberrel. Hogy a nép, az istenadta nép emelte be őket oda? Nem, kérem. Egy istenadta szavazatbeszámítási mód, amit ugyanez a fideszes pártgyűlés fogadott el, és emelt törvényerőre. Minden szentnek, nem folytatom. Ők meg még nem is szentek, de mennyire nem.

Én csak azt nem értem, hogy minek oda az ellenzék. Az ellenzék szemével nézve nem értem, a kormányéval nagyon is. Sőt, még mielőtt engem is hülyének néznek Önök, az ellenzéki képviselők szemével nézve is értem. Mármint a többségével, tisztelet a kivételnek, például a Házelnök által olyannyira tisztelt Szél Bernadettnek.

Végül az újságírók bebörtönzése. Hát kérem, lehetséges. Nem történt még meg, de lehetséges. Az a fránya felhatalmazás, amit most valamiért vissza fognak ugyan adni, ettől még a katonák maradnak, a meghozott rendeleteket meghozták, a császár elvette, ami nem a császáré, de most már igen, a vírus köszöni szépen, a betegek is köszönik szépen, a Parlament bármikor, és akkor jöhet megint a rendelet, mert a vírus tényleg köszöni szépen. Majd amikor tőlem megkérdezik egy hajnalban, hogy hogy értettem, én is ezt fogom mondani. A diktátorra meg azt, hogy akkora demokratának tartom, hogy ezzel csak nagyrabecsülésemet fejeztem ki, a magam bicebóca módján.

Addig is maradnak a feljelentések, ami nálunk megszokott jelenség. És a bírságok, jó nagyok, amit, ha nem tud kipengetni… nem folytatom, mert a végén rémhír lesz ez is, és mehetek hegedülni.

Ami igen keserves macskanyávogás lesz az én kezeimből.

(Kiemelt kép: Varga Judit, a príma donna – Facebook)