Gaál Péter: Medáliák

Írjam meg, kérte egy nagyon kedves barátnőm, a főpolgármester-választásról szóló véleményemet, mert neki vannak fenntartásai. Megírtam, de egy összefoglalót másnak is megígértem, a Borkai-sztorival egyetemben. Persze nem főpolgármester-választás volt, de ott egye a fene az ilyen apró pontatlanságokat.

Már Puzsér barátunk buddhista show-partnerével és – szándékos, de lehet az más? – provokátortársával volt tegnap egy csörtém Puzsér ebbéli ténykedésével, illetve annak eredményével kapcsolatban. Ő körülbelül azt mondta, hogy megcsókolhatjuk Puzsér fenekét, amiért elvett (sic!) Tarlóstól négy és fél százalékot, én meg azt, hogy nem Tarlóstól vette el, hanem Karácsonytól. Még másnaposan is tartja, írta hozzá ő, én meg másnapra virradó másnap, azaz ma is tartom, hogy kísérletet tegyek a magasabbra kunkorításra, ami egyébként két őt ismerővel (egyiküknél évtizedes történet) nagyjából közös vélekedésünk szerint fő mozgatórugói közé tartozik. Akár elmehetne az Origo munkatársának, üzentem neki, ez sértés, üzente vissza, pedig dehogy sértés.

Olvassák csak el a kormánypárti elemzéseket.

Nos, a Tarlóstól való elvevésről csak annyit, hogy – én egyszer hallottam Puzsért, és most is állítom, hogy semmiféle butaság nem hagyta el ajkait – ugyan bajosan fogja valaki a nyílt kormányellenzéket (és persze ellenzék-ellenzéket, de ez mit se változtat a dolog jellegén, mert mindenki azt hallja ki mindenből, amit kihallani akar)támogatni, aki különben a kormány támogatottjára szavazna. Döntsék el Önök: mit gondolnak, aki Tarlóssal elégedetlen és nem szeretne tartózkodni, ha nincs Puzsér Róbert, kire voksolna nagyobb valószínűséggel, Karácsony Gergelyre, vagy Tarlós Istvánra? (Berki a Fidesz összes erőlködése ellenére sem számít, ezt láttuk.)
De Puzsér az egész jelenlegi uralkodó vagy uralkodóaspiráns régi elitet le akarja cserélni! Így lenne értelme, egyetlen percig sem vitatom. Hogy mondanák ezt jogi nyelven? Életszerűtlen. Utópia. Azért utópia, mert a következő uralkodó elit nem a Galaxis közepén tátongó fekete lyukból fog előpattanni – onnét bajos is lenne, még a Hawking-sugárzás dacára is -, hanem a jelenlegi politikai szereplők közül, akik most lehetnek ugyan fiatalok, de addigra már nem lesznek annyira azok, de még újak sem. Addigra megtanulják, mitől döglik a légy, és bizony alkalmazni is fogják a tanultakat. És hát bizony itt vannak a régiek, például a jó öreg Ferenc, öregecskedő feleségével. Orbán ellenpontja, hogy ne mondjam, tükörszimmetrikus ellenpontja. Erről is megkaptam ma a magamét, esszenciálisan ugyanattól a társaságtól, amitől az Orbán-kritikák után megkapnám, ha azok olvasnának, és ha én egy betűt is írnék oda, amit ők olvasnak. Ugyanattól? Ugyanattól. Attól, hogy egy narancssárga krokodilt más színűre festenek, még krokodil marad. Más az ürügy – “üres ügy” -, a dogma, aminek különben az az egyetlen funkciója, hogy legyen, de eme apróságtól eltekintve minden ugyanaz. Minden és mindenki, csak a másik dogmára igazítva. Hát hiszen a másik Ő is tanul.

A levegőben semmi pára, a csilló könnyűség lebeg.

Én se tartom, hogy úgy mondjam, tökéletesnek az ellenzéket. Távolról sem. Én is úgy gondolom, hogy az egész jelenlegi aktív politikusgárda lecserélendő, Gyurcsánnyal, Orbánnal, a többiekkel. Még csak nem is feltétlenül karakterfigurákra, mint az elébb említettek. Az a jó politikai rendszer, amit közepes – horribile dictu gyenge – képességű emberek is működtetni tudnak. A kulcs ugyanis nem fent vagy lent van, hanem középen. A hivatalnoki kar. A szakembergárda. Akiket, mint a titulusból – szakember – következik, nem a politikának kellene alárendelni, hanem a szakmának. Hogy ne legyen utópia, ebből kellene kiindulni, mielőtt valamiféle kompromisszum köttetik a valósággal. Annak viszont nem a figurák a kulcsai, hanem a rendszer. Nem a lecserélés, hanem az alternatíva.

Valami Amerika, figyelembe véve azt a Nyugat-Európa és – nem, nem Kelet, hanem – a Balkán közé szorult, a keleti patriarchátusokban gyökerező (diszkréten familiárisnak hívott), középre szerencsétlenedett társaságot, ami vagyunk.

Ein bißchen Goethe, ein bißchen Bonaparte.

Egyelőre. És ez egyben a kulcs. Egyelőre. Egyelőre maradjon a Bokros Lajos és Iványi Gyuri barátom által is támogatott egykori gondolat, hogy tűnjön el a csúcsról a Fidesz, sőt, ne is a Fidesz, mert a Fidesz ilyen minőségében csak egy párt a sok közül, hanem a NER, a többit majd utána. És ha ez így egy átmeneti állapot, akkor tökmindegy, hogy ki hozza létre. Tökmindegy, hogy ki van Karácsony mögött, ha nem Orbán. Tökmindegy, hogy Karácsony megfelelő-e. Ami Budapestet illeti, úgyse tud sok vizet zavarni. Nem is ez a primer funkciója, hanem az, hogy ne Tarlós legyen.

Még az is tökmindegy, hogy Gyurcsány ugyanolyan jellem-e, mint a mostani miniszterelnök, mégpedig azért, mert ha NER-kontra rendszert hozna létre, azaz ideológiailag nyugati típusú “demokráciát”, az megbízhatóan ellentmondásba kerülne az említett jellemmel, nem úgy, mint a többé-kevésbé nyíltan vezérelvű jelenlegi rendszer a szintén említett keleti patriarchátusokkal. Annak az lenne a végzete, ahogy ennek meg ez lesz – determinatio negatio est -, csak másképp. Kérdés, hogyan. Mert ahogy ez most kinéz…

Ahogy ez most kinéz, semmi más nem várható, mint a megüresedő helyek újbóli betöltése. A DK lesz az MSZP, a Momentum lesz a Fidesz, azzal a különbséggel, hogy a DK lesz a vezérelvű (már most az), míg a Momentum – eleinte biztosan – inkább a korai Fidesz, bár eleve vegyes profillal.

Elemcsere. Haladék. Haladék arra, hogy hátha kiemelkedik a hiénák és sakálok közül egy oroszlán. Egy teljesen új társaság, ami jelenleg nincs, és ha nincs, talán azért nincs, mert nem jött még el az ideje. Mert még utópia, és lehet, hogy az is marad. Még nincs kire lecserélni az uralkodó elitet, a várakozókat sem. Ez Puzsér egyetlen tévedése. És ezért nem kellett volna indulnia.

Végezetül Borkai. Még mindig tartom, hogy ez fideszes belügy. Begyalogolhatott olyan – fideszes – területre, ahová neki nem volt szabad. Sokat akart a szarka. Feltételes módban lesz, mert van ugyan, amit egészen konkrétan tudok, de azt is csak hallomásból, és rágalmakat nem terjesztünk, mármint én nem szeretnék. Marad Miss Marple, a találgatás és a valószínűségek. Ami azt illeti, nem sokban hibáztam eddig.

Továbbra is úgy gondolom, hogy a Fidesz keze bőven benne volt a kiszivárogtatásban, mégpedig azért, mert a megbuktatása úgy látszott egyszerűbbnek, ha meg se választják. Majd jött az ellenzéki riporter és a rögtönzött közvélemény-kutatás, aminek következményeként változott a forgatókönyv. “Kiálltak” mellette, a támadásokat leállították, miközben fent a bölcs mosoly kétértelműen őrizte titkait (igen, jól tudják, ez kis átalakítással a Penitencia Zorántól), aztán kirúgták… A Fideszből. Lemondatták, lemondott, szeretünk ragozni. Bekészítették neki a revolvert, mint Eicke papa anno szegény Röhmnek.

De marad polgármester, ha ennyire szeretik. Még egyelőre. A nagy buliknak befellegzett, szerintem az eddigi – vélt – gátlástalan harácsolásnak is – vagy egyből tovább kell passzolnia -, azért ne sajnálják, marad neki mit aprítani a whiskybe. Az a notesz mindenesetre fel van ütve a nevénél, és szükség esetén bármikor átvándorolhat Polt Péter asztalára (ha már ott nincs). Hiába “lépett ki”, az utasításokat követnie kell, hatványozottan nagyobb pontossággal – alkalmasint önfeláldozással -, mint egyébként, a visszaszolgáltatásokról nem beszélve. Közben el kell viselnie, hogy ő a felelős mindenért, lázasan keresik az utódját, berkeken belül és kívül pedig ott fogják szapulni, ahol csak szükségesnek ítélik. Majd, amikor eljön az idő, legkésőbb öt év múlva, de inkább előbb, lemond vagy eltűnik a süllyesztőben.

Van abban is valami jó, higgyék el, csak át kell alakítani az értékrendet. Ha valaki, én aztán tudom. Segítség. Minden segítség, ami magunk felé terel.
Lehet majd olvasgatnia. Lesz rá idő. Verseket is lehet olvasgatnia, például József Attilát, az emberi szenvedés nagymesterét, akitől fentebb már idéztem egy sort. Az az Eszmélet volt, a vége legyen a Medáliák, nekem is szól:

Elefánt voltam, jámbor és szegény,
hűvös és bölcs vizeket ittam én,
a dombon álltam s ormányommal ott
megsímogattam a holdat, a napot,

és fölnyujtottam ajkukhoz a fát,
a zöld cincért, a kígyót, a kovát, –
most lelkem: ember – mennyem odavan,
szörnyű fülekkel legyezem magam – –

Árvai Sára Katának