Gaál Péter: Lelkecske, kóborka, dévajka

Lelkecske, kóborka, dévajka
Testem vendége, s társa te,
Mely tartományba utazol?
Dermedtbe, ködösbe, sápadtba,
Kis tréfáidnak vége már.

Animula, vagula, blandula,
Hospes comesque corporis,
Quæ nunc abibis in loca,
Pallidula, rigida, nudula,
Nec, ut soles, dabis jocos.

(Imperator Caesar Traianus Hadrianus Augustus, röviden Hadrianus római császár hagyomány szerint Kr. u. 138. év július 10. napján, a halálos ágyán tollba mondott verse)

Probat regulam in casibus non exceptis, kivételes esetekben a kivétel bizonyítja a szabályt. Rövidítve és helytelenül exceptio probat regulam, a kivétel erősíti – igazolja – a szabályt. Nem szajkózom a Wikipédiát, olvassák el, ha van kedvük. A kivétel kivétel mivoltával igazolja a szabályt. Azzal az állítással, hogy kivétel. De nem igazolja, csak – indirekt módon – meghatározza. Annál pontosabban határozza meg, minél több van belőle. Szűkíti az érvényesség körét. Utal rá. Amiből viszont világosan következik, hogy nem azt a szabályt bizonyítja, amit igazolni akarnak a segítségével, hanem egy másik szabályt, aminek – mint nem kivétel – része. A kivétel azt igazolja, hogy a szabály – így – nem szabály.

Szabály alól nincs kivétel. Dogma.

Minden pontosan ugyanannyira “jó”, mint amennyire “rossz”. Másképpen ugyanannyira van, mint amennyire nincs. Semmi sincs ok nélkül (“véletlenül” – valaki mindig véli, különben nem volna).

A tudat feletti szint a nem birtokolt tudat szintje. A tudat alatti szint – az ember számára – a tudat elvesztése szintje. Tudat felett mindenki szabadon választ. Tudatosan kötötten választ. Tudattalanul nem választ, hanem megtörténnek vele a dolgok. Az ember – tudata lévén – annyiban különbözik a világ többi részétől, hogy – elméletben – képes a tudat teljessége birtoklására. Képes a tudata bővítésére. Ha nem erre törekszik, akkor viszont a tudata szűkülni fog. Mindinkább a tudat nélküliségre korlátozódik. A törekvés a tudat nélküli világ, lassan csak a tudat nélküli világ – az ún. anyagi világ – felé irányul – a megismerés birtokba vétel, a birtokba vétel egyesülés -, és így, bár abban az illúzióban ringatja magát, hogy “fejlődik”, valójában visszafejlődik, egészen a tudat alatti szintig. Jó úton van efelé. Nagyon nem mindegy, hogy én veszek birtokba valamit, vagy engem vesznek birtokba. Ami a tudat szűkülésekor történik, az előbbi tévképzetében az utóbbi megvalósulása.

Csak tudatos birtoklás létezik. Dogma. Sőt, csak tudatos lét. Dogma. A lét és a birtoklás egybeesik. A lét teljessége a birtoklás teljessége. A birtoklás teljessége a lét összesűrűsödése egy pontban: a tudatban, ami én – nem a személyes “én”, hanem az alanyi “én” – vagyok. The Big Bang and the Big Crunch. A Nagy Bumm és a Nagy Reccs, hogy asztrofizikusi kifejezéssel éljek. És ha nincs Nagy Reccs? Akkor is van. Ez benne a szép. Csak akkor nem olyan látványos. Úgy marad minden, történet nélkül. A ponton belülre nem “valami” kerül, hanem maga a történet. Próbálják megemészteni.

Az ember a világ lelke. Homo est anima mundi, amennyiben latinul szeretnék olvasni. Nincs ilyen mondás, ne keressék. A IV. lateráni zsinat szavaival “homo est capax Dei”, vagyis az ember képes istenre. De csak képes. Emberi mivoltában éppen középen van. Mediátor. Olyan, mint a trichotómiában – szellem, lélek, test – a lélek. És a szemünk előtt válik testté. Nem szellemmé, hanem testté. Fogyasztóvá. Szemünk előtt konvergál Istentől a sertés felé.

A felébredettben – a tudat teljességét birtokba vevőben – az egész világ felébred, mondják a buddhisták. Akkor az elalvóban az egész világ elalszik. És amennyiben az alvás a halállal analóg, a haldoklóval az egész világ meghal. Arról pedig, hogy “utána” mi lesz, éppen annyira értelmetlen beszélni, mint hogy mi lesz a halál után. A halál után nem lesz semmi. Az ember ösztönösen térbe és időbe próbálja helyezni a dolgokat. Ami nincs térben és időben, azt nem tudja elképzelni. A “dolgok” és a téridő elválaszthatatlanok. A Világegyetem sem tágul, mert a határain túl nincs tér. Nincs hova tágulnia. A fizikusok csak kínjukban mondják, mert úgy még nehezebben értenék, ha azt mondanák, hogy az égitestek között kvázi “tér termelődik”. A Világegyetem előttről azért értelmetlen beszélni, mert se a Világegyetem “előtt”, se a Világegyetem “után” nincs idő. Ugyanez áll a születésre és a halálra is. Kérdés persze, hogy mi a születés és a halál. Hogy mi van az emlékeken kívül? Respice post te, hominem memento te.

Anima, animula, tu miser. Lélek, lelkecske, te szerencsétlen.

(Kiemelt kép: Hadrianus – Wikipédia)

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!