Gaál Péter: Kurd a lelke mindennek

Akár vicc is lehetne. Negyvenmillió ember, négy országra elosztva. Most, a legújabb szíriai török invázió idején nem árt tudatosítani, hogy a kurdok összlétszáma a fele Törökország összlakosságának, még a helybélieké is Magyarország lakosságának a kétszerese.

Nem olyan kevés az.

A Törökök Atyja, a Tökéletes (Kemal Atatürk, eredetileg csak Musztafa) öröksége nem utolsósorban az egymillió katona és az a hivatalos nézet, hogy muszlim kisebbség Törökországban nem létezik, ergo kurdok sem léteznek. Nem új dolog ez, már Gárdonyi is írt valami hasonlóról. Egyszer a Jedikulában (az isztambuli Héttoronyban) raboskodó Török Bálintot (a nevekkel is a fátum produkálja az igazi tréfákat) Szulejmán elé vitték, aki megkérdezte tőle, hogy elvállalná-e a budai pasaságot? “Magyar pasa?” – kérdezte csodálkozva a fogoly. “Török pasa”, válaszolta a szultán. “Magyarország nem létezik többé, tehát magyarok sem léteznek.”

Nos, ez idő szerint Kurdisztán se létezik, csak a kurdok nem akarják tudomásul venni.

Geográfiai fogalom, mondja a bédekker, bár nyakamat rá, hogy lesz az még nemzetközi jogi is. Kérdés, mikor, de ezt most mi nem fogjuk megoldani.

És jó az a kurdoknak? Nem ez a kérdés. Ezt a kérdést ugyanis csak úgy értelmes feltenni, hogy “jó-e ez nekünk“? Nekünk, kurdoknak. De mi magyarok vagyunk!

Hát ez az. Vagy törökök, vagy irakiak, vagy szírek, vagy perzsák. Ha nem kurdok, tőlük elmehetünk a véleményünkkel a sóhivatalba.

Csinálhatunk épp mást is, ingatja a fejét az Olvasó. Például azt, amit most a törökök. S hogy ők miért, ráadásul egy idegen ország területén? Amiért mi migránsozunk. Mármint nem mi, hanem – bár áttételesen, de – választott kormányunk. Matteo Salvini most kivételesen jókor kavar. Ha nincs békemenet, lehet helyette háborús menet. Végülis az is az, csak másképp hívják. Hisz megszoktuk, ezerkilencszáz-negyvennyolc óta volt rá elég időnk. Nem szakadt itt meg semmi, legfeljebb álomba szenderült röpke pár esztendőre, mint Csipkerózsika.

Még a békepapság is megmaradt, hasonló tartalommal.

A törökök atyja a szultanátus helyett anno létrehozott egy militáris nacionalista államot. Egy világi nacionalista államot, végtére is az elöl ülnök (ebből lett az “elnök” szó, más nyelveken is) nem szakrális uralkodó. Nem is uralkodó, hanem hatalomgyakorló. A nép kegyelméből, amely részint akar, részint eltűr. Mindkettő kérdéses, hogy meddig.

Nem biztos ám, feleim, hogy egy mai államfő azért hőzöng, mint egy régi király. Ez Putyinra éppúgy vonatkozik, mint szegény megboldogult Szaddámra, ha már Irak is részese a kurd problémának. Putyin is beletenyerelt a szír problémába, bár neki nem jött túl jól a török kolléga húzása, igyekszik is mérsékelni. A kurdok persze a legkevésbé sem érdeklik, annál inkább saját támaszpontjai és szekunder kérdésként az olaj. Személy szerint Bassár el-Aszad is púp a hátán, de hát ez van, ezt kell szeretnie.

A politikában nem az érzelmek dominálnak.

Egy mai államfő/kormányfő – lepődjenek meg – nem hódítani akar. Mindenekelőtt a saját szemétdombján kívánja a hatalmát gyakorolni, ott viszont stabilan. Problémák nélkül és kevés korlátozással. Ebben némileg különböznek. Putyin, Erdogan, Orbán, Lukasenka, Aszad és a klub többi tagja igen kevés korlátozással, hogy ne mondjam, korlátlanul. Csak hát ember tervez, Atyuska végez, és Atyuska, tartsák őt bárkinek, legyen a Sors, az olyan semleges, tehát Atyuska-Sors szeszélyes. Soha nem lehet felőle biztos az ember elöl ülnöke. Néha nem úgy alakulnak a dolgok, hogy a felséges nép emésztés nélkül le tudná nyelni. Idő kell hozzá, ami önmagában nincs.

Ekkor jön a terelés.

Ekkor jönnek a migránsok, először a valóságban, hogy legyen valami alapja a dolognak, táborozzanak csak kicsit a Keletinél, szemeteljenek, torlaszolják el az utakat, törjék át a tyúkhálót a határon. Vonuljanak ide s tova. Ha valamelyik kedves klubtag kolléga – a saját szempontjai szerint – már adta őket, húzzunk mi is belőle valami hasznot.

Legyen ellenség, s lőn.

És ekkor jönnek a kurdok, akik az istennek se akarnak nyugton maradni. Az egyetlen probléma az időzítés, mert hátha most igen, de ezt a mindenkori propaganda megoldja, segítenek a kedves kollégák is, például az USA elnöke. Ő tiszteletbeli klubtag, aki még mindig a belépőt törleszti, törleszteni is fogja, de legyen hálás, hogy elnök lehet. Jobb időkben ez egyáltalán nem volna lehetséges, de most véletlenül így fordult a történések kockája, csak kicsit kellett besegíteni hozzá, és e besegítés lett egyben a garancia. Jó kis csemege lesz egy jövőbeni történelemkönyvben, hogy megint Bereményihez nyúljak, lábjegyzet, amiért csillagos ötöst lehet kapni majd az iskolában.

A birodalom mindig magasabb szint, mint az úgynevezett nemzetállam. Most tekintsünk el a nacionalizmus boncolgatásától, a nacionalizmusoktól és azok történelmi koronként változó felfogásától. Legyen semleges szó, egy nemzetközi jogi megnevezés. Egy kisebb egység, mint a több nemzet alkotta birodalom. Attól is tekintsünk el, hogy a birodalmakban általában létezik egy – vagy több, lásd az Osztrák-Magyar Monarchiát – névadó-uralkodó nemzet. Legyen ez is puszta formalitás, vagyis lehetne. Lehetne jog szerint, ha az államforma föderáció, és ezt tiszteletben is tartják, és lehetne belátás szerint is. Autonómia és közgondolkodás kérdése. Ami a magyarokat és az osztrákokat illeti, a Monarchia ilyen volt. Ami persze a többi népet, különösen a – horvátok kivételével – magyar alárendeltségbe tartozókat illette, nem ilyen volt, de sajnos Rudolf öngyilkos lett, Ferenc Ferdinándot lelőtték, így aztán a kérdés sokkal erőszakosabb megoldást nyert a végén, mint amit nyerhetett volna, ha ők életben maradnak és trónra kerülnek.

Nos, az ideálist – a népek egyenjogúságát – célzó birodalom – lehet másnak is hívni, ez nem változtat a lényegen -, mint szervezett egység mindig magasabb rendű, mint a szervezettség nélküli szétaprózottság (a nemzetközi szerződésekről már Hitlernek megvolt a jól megalapozott és teljesen reális véleménye, amiben a mai diktátorok és diktátorpalánták is osztozni látszanak). Tehát Törökország akár lehetne olyan is a kurdok számára, mint Nagy-Britannia például a skótoknak (nem az észak-íreknek, de az ottani brit jelenlétnek más oka is van, nem fogunk most belemenni) vagy a walesieknek, de fájdalom, nem olyan, pontosabban a török főhatalom nem olyan, hogy ezt megengedné magának. Európa beteg embere krónikusan beteg, nem akutan. Vannak látszólag jobb fázisai, de ez most éppen nem az.

A betegségek lefolyása hullámzik.

Na de a skótok és walesiek is berzenkednek! Előbb-utóbb… előbb-utóbb igen, mert semmi nem tart örökké, előbb-utóbb Nagy-Britannia is szét fog esni, részint, mert ez a természet törvénye, részint, mert az emberek nem tudják elképzelni, milyen lesz utána, hátha jó, mondják, csak változzon végre valami, ez már uncsi, de az is csak időleges állapot lesz. Jön majd egy új birodalom, ilyen vagy olyan, s ha meg már nem jön, akkor az egész emberiségnek is vége lesz, de ez momentán még nem aktuális.

Ismerik a lengyel himnuszt?

“Nincs még veszve Lengyelország,
Míg mi meg nem haltunk,
Hogyha földünk elrabolták,
Visszaszerzi kardunk.

Fel, fel Dąbrowski,
Zászlódat bontsd ki!
Ha te vagy vezérünk,
Népünkhöz elérünk.
…”

És a kurd himnuszt?

“Hé, Ellenség! A kurdok még élnek,
Semelyik kor fegyverei nem törték meg őket.
Senki ne mondja, hogy a kurdok halottak, a kurdok élnek,
Élnek és soha nem eresztik le zászlajukat!

A forradalom vörös lobogójának leszármazottjai vagyunk,
Nézd a múltunkat milyen véres!
Senki ne mondja, hogy a kurdok halottak, a kurdok élnek,
Élnek és soha nem eresztik le zászlajukat!

A kurd fiatalság bátran felkel,
És vérükkel színezik be az élet koronáját.
Senki ne mondja, hogy a kurdok halottak, a kurdok élnek,
Élnek és soha nem eresztik le zászlajukat!
…”

Ugye, emlékeztetik Önöket egymásra? És ugye, emlékeznek a lengyelek történelmére is? A Poroszország, Oroszország és a Habsburg-birodalom között szétosztott országukra?

Először vissza kellett szerezniük. Vagy valamit helyette, de ezt már az én cinizmusom mondatja. Azért a régi zöme megmaradt.

Lesz még Kurdisztán. Hogy legyen mit beolvasztani egy nagyobb egységbe (tartós akkor lesz, ha egyben, egyenrangúan, önként és dalolva), vagy legyen mit átvariálni.

Ez már a jövő zenéje.

És hogy a kurdok se angyalok? Nem hát. De hogy is írta Ivan Bunyin, Nobel-díjas orosz író az 1918-as naplójába? Fejből idézem, szó szerint: Ha forradalmat nem lehet kesztyűs kézzel csinálni, akkor ellenforradalmat se lehet fehér  kesztyűben csinálni.

Országot se lehet így szerezni. Úgyis elfelejtik. Majd legfeljebb festenek róla egy szép nagy körképet.