Gaál Péter: Királyság és dinasztia

Orbán Ráhel mint királynő. Bartus mester látomása. Ha Orbán jól megtanulta, ami annak idején a Naplóból eljutott hozzá, akár el is tudom képzeni, hogy el tudja képzelni. És innentől akarja is.






(Nézzenek utána, ha kíváncsiak: hmp-hikszosz.hu. Minden, ami eddig forma szerint Magyarországon 2010 óta történt, és lényeges, benne van. Az is, amit Bartus megálmodott. Forma szerint, mondom. Nem lényeg szerint. És idő előtt. Ajánlott olvasmány Isaac Asimov Alapítványa, különös tekintettel az Öszvérre. És ne gondolják, hogy nem merítettek belőle. Merítettek bizony, 2009-től. Ismerték kezdetektől. Szó szerint idézték a Demokratában, természetesen forrásmegjelölés nélkül. Kifejezéseket vettek át belőle, maga a Vezér is. Ha nem hiszik, olvassák el szintén a portálról A hamis fáraó-t. Nézzék meg a dátumokat. Évre, órára, percre ott vannak. Nem tudok rajtuk változtatni. És másutt is megvannak. Azon pláne nem. Nézzék csak meg, mi volt előbb.)

Miről van szó? Cél – helyzetértékelés – cselekvési terv – cselekvés. Lásd szintén a Naplót. Célt csak úgy érdemes kitűzni, mintha mesét írnánk. A céllal kapcsolatban nem akarom azt a szót hallani, hogy “realitás”, mondtam hat éve. Ha a célt a másik három bármelyike után  tesszük, akkor annak (és az azt megelőzőknek) a függvényévé válik. Tehát van egy célunk, van egy helyzetértékelésünk, és úgy fogunk cselekedni, hogy a mindenkori lehetőségeket figyelembe véve a cél felé tartsunk. Csak olyan célt szabad (célszerű) kitűzni, ami a horizonton is túl van. Akkor húz. Sőt: csak elérhetetlen célt érdemes kitűzni. Orbán Ráhel királynőségén is jóval túlmutatót. Olyat, mint amit mondjuk Palpatine szenátor tűzött ki maga elé George Lucas Csillagok háborújá-ban. A Galaktikus Birodalom császára. Vagy császárnője. Az Abszolút Dinasztia. Sőt, az apoteózis, megistenülés. Nehogy azt gondolják, hogy ez csak az ókori monarchiák és az Orbánhoz hasonló újkori monarchiateremtők fejében fordulhat meg. Menjenek el az Egyesült Államok fővárosába, és keressék fel a Capitolium kupolacsarnokát. A közepén egy klasszicista festményt csodálhatnak meg, az amerikai Michelangelo, Constantino Brumidi művét. A festmény címe: Washington apoteózisa. Még Dan Brown is írt róla (Angyalok és démonok).

Ilyenkor sajnálom, hogy még nincs kész A jó király. Alcíme: “avagy a fogalmak álarcosbálja”. Egy mondatban összefoglalható: az a világ, amiről gondolkodnak és amire reflektálnak, nem az a világ, mint amiben élnek. És ez különösen igaz Orbánra és Orbán Magyarországára. De igaz volt a reneszánszra is, a reformációra is, minden latin eredetű kifejezésre, ami re- (vissza-) előtaggal kezdődik. Bizony, még a forradalmakra is. Királyság nem attól lesz, hogy valaki a fejére tesz egy koronát. A mennyei Jeruzsálem sem e földön épül.




László András – amennyire én ismerem – undorral tiltakozna. Ha mégsem, azt a hetvennégy évének kell betudni. 1983-ban, amikor először találkoztam vele, még egészen biztosan így tett volna.

Suprematia (fensőbbség) – dominatio (uralom) – potestas (hatalom). E három egysége (mégpedig felülről lefelé ható egysége) a legális (szakrális) uralkodás alapfeltétele. De nem csak azé, hanem minden (de facto, nem de jure) legális hatalomgyakorlásé. Azt a hatalomgyakorlást, amelyben ez nem teljesül, úgy hívják, hogy usurpatio. Bitorlás.

Nem úgy működik, hogy jön valahonnét a paraszti létből egy parvenü, és királlyá koronáztatja magát, fiát, vagy leányát. Félreértés ne essék: semmi bajom a paraszti léttel. Még a kiugrással sincs semmi bajom: a Fényes szelek népi kollégiumait kifejezetten reprodukálandó dolognak gondolom. Nekem azzal van bajom, ha az ember nincs a helyén. Neki magának kellene, hogy a legnagyobb baja legyen ezzel, van is, elég ránézni, de görcsösen ragaszkodik ahhoz a pozícióhoz, ami nem való neki. Ez már az új idők szelleme. Az utóbbi négyszáz évé. Hogy mindenki minden lehet. Hát, nem. Nem lehet mindenki minden, legfeljebb mindenkinek szabad mindent. Óriási különbség.

Egy királyi ambíciókat dédelgető alattvaló, aki a monarchiák tagadásának köszönheti, hogy királyi ambíciókat dédelgethet. Ugye, érzik? És ugye, tudják, hogy ebből minden kisülhet, csak jó nem? Tényleg olvassák el az Alapítványt. Tízezer év barbárság helyett egymillió év barbárság.

De mit mondanak minderről a mesterek? Orbán (tudatosan és nem tudatosan választott) mesterei? (A mester-tanítvány kapcsolat egyébként nem úgy működik, hogy elhatározom, hogy tanítvány leszek, vagy elhatározom, hogy tanítok valakit. Mindkettőnek egymásra kell találnia.) Tehát mit mondanak a mesterek? László András például Habsburg-párti. Mindig is az volt. Ő a nemzetek feletti, nemesi eredetű uralkodóházakat tanította. Kifejezetten károsnak tartotta, ha egy tehetséges, alsó osztálybeli fiatal olyan pozícióba akar emelkedni, amely nem az ő szellemének van teremtve (én is kifejezetten károsnak tartom). Már a kibontakozni engedett tehetséget is kifejezetten károsnak tartotta, amennyiben az az alsó osztály tagjának jutott. Azt mondta, hogy ezzel százszoros erővel fogja a saját alsóbb szellemét kisugározni, mintha tehetségtelen volna. És lássuk be, van némi igazsága. Akkor, ha a tehetség nem párosul alázattal és akaraterővel. Ha az, akinek tehetség jutott, gyenge. Ha megszédül. És ha a társadalom úgy van berendezve, hogy mindenkinek mindent szabad, adva van a diktatúra összes feltétele. Nem a monarchiáé, hanem a diktatúráé, mert az eredet nem szakrális-monarchikus, hanem pragmatikus-demokratikus. Az (első) Francia Köztársaság önmagát megkoronázó császára, (első) Napóleon Bonaparte a legtökéletesebb példa rá.




Tudják, mi volt Napóleon császársága? Giccs. Hamis, hely, hamis idő, hamis anyagok. Az is giccs, amit Önök demokráciának neveznek. Orbán királysága már a giccs giccse volna. És a monarchiának (a valódi monarchia kialakulásának) árt a legtöbbet. Azt mondtam 2009-ben, hogy hatalomra jutásával Orbán azt is el fogja venni, amit a “demokrácia” az embereknek meghagyott, mert nem ezzel foglalkozott: a hitet. Hitet az összefogásban, hitet az akaratban, hitet a szellemben. Gúnyt űz belőle. Ha Bartusnak igaza lesz, ugyanezt fogja tenni a monarchiával is. Nem a zsarnoksággal, amivel a monarchiákat tudatlanságból és manipulációból azonosítják, mert a zsarnokság a monarchia kilengése (szemben a diktatúrával, ami az anarchián kívül a demokrácia természetes következménye), nem normatív állapot, hanem a valódi monarchiával. Azzal, amit Cicero res publicának, köztársaságnak (a köz érdekében gyakorolt hatalomnak) nevez.

Asimovból kiindulva és nem galaktikus méretekben száz év barbárság helyett ezer év barbárság következne, kedves polgártársak. Feltéve, de meg nem engedve.

(Kiemelt kép: Darth Viktor – Forrás: Okostojás blog)