Gaál Péter: Kiállok majd a Tejútra

Kiállok majd a tejútra,
Arra visz az isten útja,
Az újjamat majd felnyújtom,
Majd felnyújtom,
Majd felnyújtom,
Ha elsétál a tejúton.

Észrevesz az isten engem,
Megszólalok szépen, csendben:
„Kérem én még nem játszottam,
Nem játszottam,
Nem játszottam,
Játszani akarok mostan.” (Szép Ernő: Nem volt játékom)

Sertésvírus, korona, ilyenek. Meg az Elit mesterkedése, ha nem volt elég a korona, amelynek a második hullámához képest a lecsengő első könnyű nyári szórakozás volt. Ma kaptam, mailben, és még mennyi hasonlót kaphatok. Nem mintha érteném, mégpedig pontosan az Elit fejével gondolkodva, feltéve, de meg nem engedve, hogy van ilyen. Mert hogy kikből áll, azt akkor is jól tudjuk, ha nincs. Vagy nem úgy van. Befürödtek a kondenzcsíkokkal, bocsánat, a Chemtraillel, nem tudták meginni a világ legnagyobb vízkészletét itt alattunk, e vírusoktól ölelt kis ország alatt, ahol Árpád, a méd mágusok, Buddha, Jézus, a szittyatürkszkítaárjaparthushüperboreusok népe, Európa permanens megmentője éli már Wass Albert által megénekelt, szorgos mindennapjait.





Vagyis élné, ha hagynák és nem zargatnák állandóan. Ha nem akarná az egész Univerzum pont őt leigázni.

A gyíkok. Szürkék. Szürke gyíkok. Gandalf az ablakban.

Szóval nem értek valamit. Tessék nekem megmagyarázni. Az első világháború után azért nem alkalmaztak harci gázt – a tiltások soha nem érdekelnek különösebben senkit -, mert semmi garancia nem volt a szélirányra. A szelek szeszélyesek. Na de a vírusok és egyéb kórokozók is szeszélyesek, pláne, ha kimunkálásuk még gyerekcipőben jár! Mi a garancia – különös tekintettel arra, hogy az orvoslás nem egzakt tudomány –, hogy rendelkezzen bár akármilyen védőoltással, sokkal jobbal, mint amivel minket hitegetnek, Ő nem kapja be? „Meg”. Talán, kimondani is rettenetes, éppen a vezetőjük? A vezetőség tagjai, akik egyébként, mint írtam, tudjuk, kik. De menjünk tovább. Legyen rájuk abszolúte nem veszélyes, lévén gyíkok. Na de a gyíkok, pláne egy másik bolygóról, esetleg éppen a nekünk tökéletesen ártalmatlan cumókra fogékonyak? Hiszen nem véletlen, hogy minden világűrből hozott porszemecskét átvizsgálnak laboratóriumban. És a meteoritok? Azokat is? Nem, azokat nem. Azaz igen, csak nem lehet megakadályozni, hogy ne burokban érjenek földet. És ha…? Akkor így jártunk, ettől függetlenül mindent megtesznek, hogy legalább készakarva ne legyen gebasz.

Ehh, ne kötözködjek itten, szól rám az őt momentán nem érintő minden rettenetre éhes Olvasó. Mert hogy mi lesz, azt ő se tudja, nem is akarja tudni, ő azt akarja tudni, amit szeretne, hogy legyen. Például a derék, becsületes… Hogy is énekelte Ian Anderson a Passion Playben? „Show me a good man, and I show you the door.” Aki nemrég Boris Johnsonnal… nemnem, Orbán Viktorral… dehogy, az más. Azok mások. Apropó, tudják, hogy ő is szereti a mezőgazdaságot? Negyvenhárom lazacfarmja van. Akkor mégis? Ördögöm volt és eltaláltam? Gyíkom. It’s a long way to Tipperary? Hagyjuk ezt most meg a „Das Boot” tengerészeinek.

Nademármostakkor. Félre a zavaró részletekkel. Az Elit nem fogékony semmire, talán csak a pénzre, különben is univerzális védettsége van, plusz oltása, mit oltása, oltásai, vagy ez nem is maga az eredeti hüllőtársulat, hanem az avatárjaik (mire nem jó a hindu mitológia? You can, guru, you can, shouted Newt, hogy maradjunk a Jethro Tull opusánál, akkor persze minek a hüllőalak mindenféle holografikus praktikákkal, elvégre Jake Sully se mint ikran látogatott a Pandorára), bár ezt így most nem hallottam, de csak idő kérdése. Adok én ötleteket akárkinek, ingyen szeretetből.




Apropó, Idegenek és pénz. Mennyit érhet egy dollár a Szíriuszon? Vagy az Epszilon Eridani nyolcas bolygóján? Mit dollár, Euro? Francokat Euro. forint. Mekkora nagyokat lehetne shortolni onnét! Hogy is van a mottóversünk tovább?

Megkapom ott kardom, csákóm,
Szép sárgaréz messzilátóm,
Képes könyvem, színes kockám,
Szines kockám,
Szines kockám,
Lesz kastélyom, lesz tornyocskám.”

Így valahogy. A hüllők kifejezetten kedvelik a tornyocskás kastélyokat, királylányokkal ízesítve.

Csak hát mindezekkel továbbra sem oldottuk meg a talányt. A cél a világ totális ellenőrzése, tudtam meg az írásból. Még sokkal totálisabb ellenőrzése, mint eddig, Madách és Orwell karöltve mehetnek a sóhivatalba. Totál totális ellenőrzése, ami nekik valamiért a „legoptimálisabb”, nem „degradálom le” őket, tényleg, mert iszom a szerző minden szavát. Ne aggódjanak, tudok magyarul, és még ő sem írt le ilyeneket. Az marad a célközönség szájában.

Jó, legyen. Let it be, ez már a Beatles, nem a Fulham Road, hanem az Abbey. Nem azért megyünk mezítláb, mert nincs cipőnk, hanem mert úri kedvünk és a marketing így diktálja. A szimbolika, velem lehet alkudozni.

Tehát a cél a világ totális ellenőrzése. Ülnek a rezisztens gyíkok a monitorjaik előtt itt alattunk, szürcsölgetik a vizünket, miközben mi megdöglünk a negyven fokban, amit szintén ők…, és… hát ezt nem értem. És mi a bánatos lófaszt akarnak? Sto ti hócses, kérdezné bármelyik valamirevaló verőember. Jó, mindenkit ellenőriznek. Számon tartják, mit telefonoztunk, s mikor, miért, kinek. És akkor mi van? Több pénzük lesz? Nem lesznek lázadások? Akkor lesznek csak igazán, ki kell várni. És ezt a hülye gyíkok nem tudják? Pardon, a gyíkot már én tettem hozzá, a hülye Elit? Egy ujgur, két ujgor, száz ujgur, haj. Ott is lesz ebből kalamajka még, amikor nem száz ujgur, hanem másfél milliárd han kínai, haj. 1989, ha még emlékszünk rá. Hongkong. Meg mindenütt. A falanszterek nem örök darabok, még a jófélék sem, mint a dél-amerikai jezsuita redukciók voltak, vagy mint az izraeli kibucok. Hogy mi okozza a konkrét véget, mindegy, a vég a lényeg. Utána az özönvíz, nosztalgia vagy megkönnyebbülés. Az is mindegy.

Miért? Miért? Miért? Why, oh why?

Miért akar az Elit…? Mit is? Még több pénzt? Egyetlen szomorú, vizes síkot a mostani zűrzavar helyett? De hát éppen ezért találta fel – az Elit, ugye – a demokráciát! Azt, amit annak hívnak. Már Periklész rájött, hogy sokkal több lehetőség van a Pnüxben, a szavazótérben, mintha három arisztokrata család váltogatná egymást, kettőnként kigolyózva a harmadikat, majd az éppen nem uralkodó, megirigyelvén addigi szövetségese pozícióját, a száműzött harmadikkal összefogva most őt golyózná ki, hogy így folytatódjon a végtelenségig? Megvan. Saját végzetét akarja. Vagy szimplán idióta.

Hacsak úgy nem, mondaná az egyszeri rabbi.

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!