Gaál Péter: Ideiglenes élet

Ködellik a Mátra,
Eső akar lenni,
Eső akar lenni.
Korog a manga nyáj,
Haza jakar menni,
Haza jakar menni. (gömöri magyar népdal)

A magam dolgait nem tudom megjeleníteni. Jól is van ez így, egyetlen író sem tudja, bár mindig azt csinálja. Nem arra törekszik, csak hát hozott anyagból kénytelen dolgozni, a hozott anyag pedig a saját élete, mi is lehetne más? Elolvastam Spiró novelláit, Álmodtam neked címmel. Nem ő álmodta, hanem az apukája, nem nekem, hanem neki, amit ő álmodott nekem, az már a következő átirat. Nem volt szép álom. Nem akarom, hogy engem is az nyomasszon, ami őt nyomasztja, mert hogy nyomasztja, az hétszentség. Nem szeretnék se rákfóbiát, se cserbenhagyni senkit. Hogy mi? kérdezheti az Olvasó. Olvassa el ő is, nem fogom külön kivonatolni. Úr ír, olvasó olvas.

“Ó, te írónak tartod magad?” Ez olyan kérdés számomra, mint a “Vallásos vagy?”, “Tudsz autót vezetni?”, “Voltál már szerelmes?”

Nem tudok válaszolni rájuk. Az én világom az én világom, amiben mindent értek valahogy, úgy, ahogy értem, de távolról se biztos, hogy Önök is ugyanezt értenék alattuk. “Nekem vidám a szomorú, mert az ősz is szép addig, amíg a Napisten tekintete magába nem fordul.” Defensor 50.

Önöknek is vidám a szomorú? Önöknek is szomorú, ami nekem az? És ha igen, úgy szomorú? Van szomorúság, ami jó. De… ki a papot szereti, ki a papnét.
Tudom, hogy értik.

Az ideiglenes élet. Elmismásolhatom azzal, hogy elég, ha a szexmunkásokra (csakazértsem írom vulgárisan) vagy a bűnözőkre asszociálnak, romantikusabbak a kalózokra, nem a halhatatlan Kabir Büdivel, vagy a magát elszántan halálra inni igyekvő Johnny Deppel, hanem az igaziakkal, akik soha nem adták fel a tisztes polgári élet álmát. Csak addig egy kis rosszalkodás, a vége pedig rendszerint az akasztófa.

Szeretve mind a vérpadig.

Ezúttal nem mismásolom el. Az ideiglenes élet az az élet, amiről az ember nem vesz tudomást. Nem lehetséges senki helyett pontosan visszaadni, hivatalból mindenki másként éli meg, mert mindenki más. A fogalmak egyezései nem tartalmi egyezések, hanem vonatkozási egyezések.

Nekem pap, neked papné.

A saját ideiglenes életemről írok.

Olyan időszak, ami nincs. Hasonló a Res Publica Romana, Római Köztársaság diktatúráihoz vagy a mai szükségállapotokhoz. Igen. Szükségállapot, ez a megfelelő szó. A rendes állapot felfüggesztése. Innentől a kérdés a megélés kérdésévé válik. Nagy levegő, és aztán, ameddig a delikvens újra elkezdhet lélegezni.

Ő csinálja magának, persze hogy. Valóban nincs? Számára nincs?

Sajnos van. Számára is van, de nem vesz róla tudomást. Úgy tekinti, mint ami nincs. Nem volt és nem lesz. Ausradieren. Nem része az életnek.

Az ideiglenes élet nem egyszerűen a (hétköznapi értelemben) szenvedő élet. Nem az az élet, amire rossz visszaemlékezni. Az az élet, amit az ember már akkor, amikor megéli, úgy él meg, mint egyfajta önhibernációt. Téli álmot, mackók nélkül. Messzemenően össze van kötve az emberi létformával. Az emberi létforma alapja nem a differenciált és absztrakt gondolkodás. Nem a halálra való reflektálás. Nem a diszkurzivitás képessége. Az emberi létforma alapja az erkölcs.

Az állatnak nincs ideiglenes élete, csak élete van.

Az embernek viszont lehet. Az ideiglenes élet – mint az erkölcs felfüggesztése – az emberinek tekinthető lét felfüggesztése. Lennék kő, falomb vagy búvó patak, de leginkább kő.

Vagy még az sem. Semmi nem lennék, ami van. Az ontológiailag nem érvényes területre lépek, neve sincs, kiterjedése sincs, tehát az időben sincs.

Ilyen lehetett Einsatzguppe-tagnak lenni. Fokozatbeli különbség. Gyilkos vagy inkább gyilkos. Bűnöző, vagy inkább bűnöző. Számít?

Édeskeveset számít.

Fel lehet függeszteni az életet? Úgy lehet venni. Hogy aztán felfüggesztődik-e, azon mérhető le, hogy visszajár-e? “És amilyen biztosan visszajárnak a hidegek; ahogy a fecske visszajár: visszajár a lélek, sötétség vándora…”, Defensor 126. S ha visszajár, akkor mégsem függeszthető fel?
Mégsem. Meddő kísérletek tehetők csak, hogy eltüntessük. S ha nem tűnik, mert nem tűnik?

Akkor írjuk a legszebbeket.

Bűn – bűnnek érzett bűn – és emberi élet elválaszthatatlanok. Hogy miként kezeljük, fakultatív, talán úgy nem bolondulunk meg, vagy nem ragadunk bele, amibe nem szeretnénk beleragadni. Talán maradnak jó pillanataink. Ez lesz az életünk, a maradék maradéka, tiszta lelkiismeretünk morzsáin. De mi van, ha valaki soha nem érzi magát bűnösnek? Ha soha nem csinál semmi olyat, amire ne akarna később emlékezni?

A bűn legjobb indikátora az abszolválására tett meddő kísérlet. Az ideiglenes élet az az élet, amit az ember szégyell.

Tehát mi van, ha az ember semmi olyat nem tesz, amit szégyell? Közben, mert az ideiglenes élet azonnali. Mi van, ha az ember semmi olyat nem tesz, amit közben szégyell? Tegyen, mondaná egy gyóntató. A gyónás és a katolikus kereszténység elválaszthatatlanok. A bűn? A bűn következetes keresztény/keresztyén kezelése református specialitás. Kálvin szerint az ember mindenestől bűnös. Az egész élete ideiglenes élet. A katolikusok szerint is? A katolikusok szerint is bűnös, de vezekelhet. Nemhogy nem szabad felejtenie, de állandóan emlékeznie kell. Egy konzekvens reformátusnak mindegy. Vagy megkapja a kegyelmet, vagy nem. Próbálkoznia lehet, hogy ne üljön tétlenül, de ezzel az erővel akár keresztrejtvényt is fejthetne.

Memento mori.
Potest non ad mortem.

Ha az ember semmi olyasmit nem tesz, amit szégyell, akkor ott van még a kísértés. Hogy akarna-e tenni, csak erőt vesz magán. És ha akarna tenni, csak erőt kell magán vennie, akad-e olyan terület, amin kiélheti magát. Ahol lenullázhatja a folttalanságát. Ahol foltra tehet szert. Ahol úgy dagonyázhat, ahogyan mi, bűnösök dagonyázunk. És ha nem is akar? Ha nem is akar, már üdvözülnie sem kell.

Az üdvösséget (megszentelődést) a bűnösöknek tartogatják, nem a szenteknek. Számukra értelmetlen lenne.

Ők már szentek anélkül is.