Gaál Péter: Homo erectus

Péniszt mégsem írhatok címnek. Sűrű nap áll (natessékezis) mögöttem, és itt van ez a szegény Norbi, szinte adódik, van miről írni, mit nekünk felcsúti Góliát (aki úgy százhetvennégy centi, ahogy Rákosi volt), rohadó metrókocsik, szétszart egészségügy, egyik oldalt Orbán le nem cserélt zakója a választókerületi elnökök raportja közben, jó, inget azért váltott, az ember gyanakszik, hogy nem is volt az a raportsorozat olyan hosszú, talán csak egy fotó erejéig tartott per koponya, másik oldalt Karigeri biciklije, Norbert viszont Isten ajándéka, ő mindenütt jelen van. Mindegyik oldali sajtóban.

Norbert örök és omnipraesens. Mindenütt jelenvaló.

Nem akart ő rosszat, csak egy kis bizniszt. Kicsi mászlo, kicsi hlebuska, kicsi-kicsi száhar. Kis marketing. Nem lélekbúvárnak készült, tudtuk, most kiderült, hogy marketingesnek se, de azért elég jól el tudta adni eddig magát. Sok éve fekszik benne. És ez is reklám neki. Olyan baromságot nem lehet mondani, ami ne tetszene valakiknek, ahogy olyan okosságot se, amit valakik ne tartanának baromságnak.

Ha annyi húszezresem lenne, ahányszor hallottam életemben az “a férfi ilyen és ilyen”, illetve “a nő ilyen és ilyen” summázatokat, akkor nagyon gazdag ember volnék. Nincs “a férfi”. Éppen annyira nincs, mint amennyire nincs “a nő”. Feri van, Gyula, Géza, Farkas (Róka, Medve, Ló), illetve Terike, Gizuka, Irénke.

Ahány ház, annyi szopás, hogy témánál maradjunk.

Szóval, az örök Éva, mit beszélek, az örök Norbert szerint (aki nem Garp) a Férfi, régiesen az Ember (Homo) gyakorlatilag egy merev (felállt, azaz erektált) fallosznak tekinthető, mert ha ez a fallosz már nem fallosz, csak egyszerűen fasz, az már nem férfi, hanem… itt egy bizonyos név következne, le nem írom, nem én, mert akkor perkászhatok, mint a katonatiszt.

Mert hát több név is következhetne itt, bár most csak egyikükről beszélünk.

Ez még csak a bevezető gyalázkodás, nekem is jár, ezt csípik az Olvasók, és nekem se kell közben gondolkodni. Elvégre a fejemben más van, legalábbis Norbi szerint, amennyiben férfinek tartom magam.

Csak az van benne, no. Már szerinte. Szerintem viszont nem.

Önök abban tévednek, ha tévednek, hogy Norbert a nőkről beszélt úgy. Nem, kérem. Ő mindenkiről úgy beszélt. Mert ha a férfi csak akkor kíván meg egy nőt, ha az a Norbi-divat szerint esztétikus (mert például Rubens ízlése kifejezetten eltérőnek tűnik, a zsírfarúságot csípő afrikaiaké is, s félő, hogy vélük sokaké, és eddig csak az esztétikumról beszéltünk, hol van még a tavalyi hó, pardon, már, és hol van még a hálószoba), nem érezvén szükségét semmi egyébnek, akkor, kérem, a férfi, “a férfi” en bloc egy állat. Úgy, ahogy leírtam.

Állat vagy, Vili, állat.

S ha az a nő, aki Norbi szerint nő, ezt elfogadja, akkor innentől akár műanyagból is lehetne. Lesz is, ne aggódjanak, csak kicsit kell rá várni, és bárki meg tudja majd fizetni, mert noha most is van, de most még drága. A digitális hüvely itt döngeti a nyitott kapukat, s várja, hogy őt döngessék, addig meg marad nekünk, állatoknak a Norbi-féle

fapina. Vagyis a nő Garp – mit is beszélek – szerint.

Na de a műanyag nő kevés update-t eszik, jelesül semennyit. És akkor Önök is rájöhetnek, mit akkor, most rögtön, hogy Norbert korunk Zénónja.

Az ember, felebarátaim, nem a tetves (tetvetlen) testétől ember. Pont nem attól az. Hogy azért egy kis többlet is legyen ebben az írásban, és ismételjünk is, az ember (az emberek túlnyomó része) jelen lesüllyedt állapotában olyan, mint a kentaur. Egy szörnyszülött. Ember is, meg állat is, egyben. A testtel összenőtt szellem, ami így se szellem, se test nem tud lenni. Ezt jelképezi a kentaur. Lehet belőle ember is, és állat is. Az, amire a Norbi-féle szemlélet mutat, az állat. Egy szép ló, oké, fej nélkül, de hát ha az egyszeri bakternak megfelelt… ismerik a viccet, ugye? Két bakter beszélget: “Te, a múltkor egy olyan gyönyörű nővel szeretkeztem a töltés oldalában… kemény cicik, lapos has, feszes fenék…” “És a feje milyen volt?” “Ja, feje az nem volt.”

Maradjunk csak a fallosznál.

A szexepil, kérem, és az esztétikum az kettő. A szexepilhez nem kell update kaját enni. Vagy van, vagy nincs. Pontosan annyira lényege az emberi szexusnak, pontosan annyira leírhatatlan, mint amennyire leírhatatlan, amitől egy bokor bokor, egy virág virág, vagy egy fa fa. Ettől szexus a szexus, nem a feszes fenéktől. Ha férfiról, ha nőről van szó. Nekem például sokszor elég volt egy arckifejezés, egy pillantás, vice is és versa is, pro is és kontra is. Valami, amit nem tudtam és most sem tudok kifejezni. Egyet viszont tudok, hogy az égadta egy világon semmi köze nem volt az esztétikumhoz. Vannak – hódításaik számát tekintve – tizedesek, századosok, ezredesek, én százados vagyok. Jó, többszázados, de nem azért írom, hogy dicsekedjek, hanem azért, mert ennyi hölgy között bőven akadt mindenféle. Kövér, sovány, szép, sőt gyönyörű, csúnya. Életem második barátnője – szám szerint, érzelem szerint az első – kifejezetten csúnya volt. Annyira csúnya, hogy ha elutazott kis időre (Kalocsán éltek a szülei), és visszajött, átlag három napba tellett, ameddig megint megszoktam. De. De. De. Gemencen nem lőttek olyan kapitális gímszarvast (cervus elaphus, fejből), amilyenné én lettem két éves románcunk végére. Fürtökben lógtak rajta a férfiak. Csúnyasága ellenére jó nő volt. Volt benne valami, valami kifejezhetetlen valami, ami azzá tette. Nem evett update-ot, már csak azért sem, mert korunk Zénónja, akiről elhiszem a százhetvennégy centis magasságot, akkor pont négy esztendős volt.

Még csak nem is tornázott.

Tutibiztos, hogy a nők ugyanígy gondolkoznak a férfiakról. Nem a fapinák, hanem a nők. Al Pacinóról például még nem hallottam lefitymáló megjegyzést, pedig… a többiről folytassa Karinthy (Így írtok ti – Népiesch):

“- Mi járatban erre, Turi uram – kérdingette a hercegzasszony csak úgy közömbösen.

– Instállom, usgye, aszongya, butykos, lölkem – mondta Turi Dani makacs-mereven. S egyszercsak, fogta, s akkorát bömbent, ordantott a torkával, hogy a szája kétoldalt kirepedt a füléig.”

Vagy inkább a farkáig, ahol a férfiasság honol, ha hiszünk a marketingzseninek, ugye.