Gaál Péter: Haramiák évadja

Egyfelől kérést teljesítek. P. F. F. barátomét, aki azt kérte tőlem, hogy hasonlítsam össze az MSZP és a Fidesz lopásait, másfelől, ha lesz még rá érkezésem, odarakok a végébe néhány teljesen másféle és másról szóló észrevételt.


Ki mennyit lopott, és ezek miben különböznek, ha van különbség a lopások között. Szeretné egy “hiteles embertől” hallani. Ez igazán kedves, hogy rám gondolt. Tényleg kedves, hogy hitelt ad nekem. Egy bank már nem adna, más kérdés, hogy nem is kérnék. Tán mert F-nek még eszébe jut, amit a saját megvesztegethetőségemről írtam: mindennel meg lehet vesztegetni, amit magammal vihetek a túlvilágra. De már csak azzal. Öreg vagyok már ahhoz, hogy segget csináljak a számból. Elég kevés hívság létezik ebben a siralomvölgyben, “mely ganajdomb nem Paradicsom, mely kénkő nem jáspis, mely féregnek rágása nem csiklándó öröm” (John Donne, fejből, remélem legalább megközelítőleg pontosan), amiben ne lett volna részem.

A “ki mennyit”-re nem tudok, de nem is érdemes válaszolni. Eddig mindketten sok évig voltak hatalmon, de ez a két időszak nagyon sok mindenben különbözött, mindjárt elsőként a nemzetközi gazdasági-pénzügyi helyzetben. És a magyar gazdasági-pénzügyi helyzetben, teszik hozzá Önök. 1998-ban a Fidesz egy Bokros Lajos utáni, nagyjából rendbe rakott, növekvő pályára állított gazdaságot-pénzügyi rendszert vett át, és a következő négy éves regnálása alatt se történt semmi katasztrófa. Azonfelül nem volt kétharmada, mosolyognak Önök. Hogy mi várható, ha mégis lesz neki, arra intő példa lehetett (volna) a 2002-es két forduló közti idő. De a tapasztalatok nem halmozódnak, hogy ha már szóba hoztam, idézzem is Bokrost. 2002-ben jött Medgyessy Péter két és fél éves miniszterelnöksége, és az MSZP-SZDSZ kormány, Medgyessyvel pedig azok az ígéretek, amelyek lehetővé tették a Fidesz legyőzését. Én ugyan nem hiszem, hogy ezek tették lehetővé, pont annyira nem hiszem, mint azt, hogy az utóbbi két választás eredményei akár megközelítőleg is a magyar valóságot tükrözik, de ettől még elhangzottak. Muszáj volt, mondaná egy hajdani propagandista, köztük az akkori szocialista stáb tagja, a legjobb gimnáziumi barátom. Ha muszáj volt, muszáj volt, azt viszont nem volt muszáj, ami utána következett: a beváltás elkezdését. Egyszerűen oda kellett volna állni a nagy plénum elé, és azt mondani, hogy gyerekek, nekem meggyőződésem, hogy a Fidesz, ha hatalmon marad, tönkretenné az országot (amint az 2010 óta be is következett, csak még nem látszik, mert még – bár mind kevésbé – el lehet róla terelni a figyelmet, és még úgy-ahogy eltakarható csilivilivel, önfényezéssel és tirádákkal), tehát ígérnem kellett, hogy megválasszatok, de ezeket az ígéreteket sem azért nem tudom maradéktalanul beváltani, mert nem akarom elkótyavetyélni a jövőtöket, sem azért, mert akkor még nem láttam bele a valós számokba úgy, ahogy ma belelátok. Bátorság kellett volna hozzá. Ugyanolyan bátorság, mint Botkának Szegeden, amikor ott ült mellette a miniszterelnök, ugyanolyan bátorság, mint ami Simicska Lajosnak kellene, és ugyanolyan bátorság, mint ami Márki-Zayban megvolt, akárkinek is a támogatottja. Több emberről nem tudok, aki ennyit fordíthatna az ország sorsán.

S ha ezt annak idején Medgyessy megteszi, nincs őszödi beszéd, nincs Fidesz kétharmad, nincs Alaptörvény, és közelebb vagyunk még a gödör pereméhez, mint az aljához.

De nem tette meg. Jött Gyurcsány Ferenc, de jött vele a 2006-ban kezdődő, 2008-ban tetőző világgazdasági válság, ami ugyan 2009-ben lecsengett, de ez az MSZP-SZDSZ kormányon már nem segített. És Gyurcsány Ferencen sem, vetik közbe Önök. Igen, rajta sem, de ő sokkal inkább saját pártjának köszönheti a bukását. És a Fidesz hőzöngésének? A Fidesz csak azt csinálta, amit a magyar történelemben eddig mindenki. Saját érdekeit nézte, semmi mást, és ha úgy hozta az ország balsorsa, akkor az ország érdekeivel ellentétben is azokat nézte. Ugyanezt csinálta az MSZP is. Hogy ez mennyire nem új, arra elég most két példa, Magyarország egyik legnagyobb katasztrófájáról, a mohácsi vészről, és a közvetlenül hozzá vezető Székely (Dózsa) György-féle parasztháborúról. Utóbbinak az volt a közvetlen oka, hogy egy parasztból (jobbágyból) felkapaszkodott (ismerős?) bíboros, az ország akkori legnagyobb hatalmú ura, Bakócz Tamás pápai ambíciókat dédelgetett. Amikor mégsem őt választották meg, kieszközölt egy – teljesen felesleges, minden realitást nélkülöző, és idejétmúlt – keresztes hadjáratot, amit aztán mint keresztes hadjáratot el se tudott kezdeni. Annyit viszont elért vele, hogy összegyűjtött néhány tízezernyi, földesurával (akik nem akarták őket elengedni) összekülönbözött parasztot, élükön egy több erdélyi megyében körözött, alkoholista útonállóval, aki addig életében egy tucat embert se vezetett soha, majd e sereggel… nem tudván mit kezdeni, magára hagyta. Az meg annak rendje-módja szerint elszabadult, nagyobb vérveszteséget okozva az országnak, mint tizenkét esztendővel később Szulejmán. Nem csak a vérengzéssel, majd ellenvérengzéssel, hanem – földművelőkről lévén szó – a megműveletlen-learatatlan földek okozta éhínséggel, amiről nem szoktak beszélni. A “mohácsi vész” ezt a legyengített országot érte. De az se lett volna akkora katasztrófa (vagy egyáltalán nem lett volna katasztrófa), ha egy bizonyos Szapolyai János, aki viszont királyi ambíciókat ápolt magában, szándékosan el nem késik a csatából (azaz el se indul oda), egy akkora sereggel, mint a csatát megvívó. Hogy számokat is írjak Önöknek: volt a mohácsi síkon körülbelül harmincezer magyar, és hatvan- (nem kétszáz-) ezer török. De volt további huszonötezer magyar is, aki Szapolyai vezérletével… a Tisza partján táborozott, és várta a végkimenetelt, miközben futárokat küldözgetett Mohácsra, hogy nélkülük ne vállaljanak csatát. Ebbe viszont a szultánnak is volt némi beleszólása, bele is szólt. A többit tudjuk. Ha a magyarok győznek, gondolta Szapolyai, annyira legyengülnek, hogy az övé marad a legerősebb katonaság Magyarországon. Ha a törökök, akkor kieszközli a szultántól, hogy ő legyen a király. Ki is eszközölte: később ugyanazon a mohácsi síkon csókolt kezet ugyanannak a Szulejmánnak.

Akkor mégis, mi a különbség? Végeredményét tekintve semmi. Bonyolódását tekintve azonban van különbség. Egyfelől az eltérő gazdasági-pénzügyi környezet, egyszerűbben az ellophatók menyisége. Azért az MSZP-t se kellett félteni. Amikor Gyurcsány Ferenc kiesett a hatalomból, és látszott a katasztrófa, akkor odaraktak egy bürokratát, Bajnai Gordont, aki mellesleg előtte… az uniós pénzek elosztásáért felelős Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kormányzati felügyelője volt. Zökkenő nélkül levezényelni a hátralevőket. Úgy gondolom, ez volt az egyetlen feladata. Hogy aki lop, lophasson továbbra is, a várakozó tolvajaspiránsok hallgatólagos jóváhagyásával, és előzetes mentesítéssel. Még ezt a másfél évet csak kibírják valahogy. Hangsúlyozom, ez csak az én pillanatnyi és részletek ismerete nélküli véleményem.

De miért eshetett ki Gyurcsány Ferenc a hatalomból? Hát nem Orbán Viktor miatt. Neki úgy kellett Gyurcsány Ferenc, mint Vonának a bankárok, zsidók és cigányok. Nagyobb reklámot csapott neki, mint bárki más. A negatív reklám is reklám: nézzék csak meg a volt miniszterelnök kézivezérlésű pártját, a DK-t.

Akkor miért? Ugyanazért, ami a lopások közti másik különbség. A pártszerkezetek különbsége miatt. A Fidesz egy Führerprinzip, vezérelv alapján működtetett rablóhadsereg (maffia, Magyar Bálint találó elnevezésével), míg az MSZP egymással (is) versengő érdekcsoportok (rablóbandák) laza szövetsége, amelyben a rablók pluszban saját zsebre is dolgoznak. A Fidesz egyetlen, céltudatosan kialakított gereblye, központi elosztással, illetve jóváhagyással (ami a dontól függ), az MSZP egy széteső seprű. Ahány szál cirok van benne, annyifelé seper. Hagy is bőven. Hát a Fidesz nem hagy.

De mindenhol vannak tisztességes emberek! Természetesen vannak. Mit sem változtat a lényegen. Az MSZP-ben – talán, egy ideig – bent maradhatnak, mert miért is ne, a Fidesz befolyásosai között nem. Azért nem, mert ott a tisztességtelenség alapfeltétel. A kölcsönös kiszolgáltatottság (cinkosság) nélkül nincs bizalom. Bizalom nélkül nincsenek közös bulik. Márpedig a Fidesz… életem bulija, nyilatkozta bő tíz éve maga a mostani házelnök.

No és a többi párt? Fájdalom, de mindaddig, ameddig ők – mint pártok – a hatalom potenciális és tényleges gyakorlói, mások nem lehetnek, hacsak annyiban nem, amennyiben az alapszabályaik különböznek (az irányításuk módja különbözik). Potenciális és tényleges tolvajok, hogy egyszerűbben fejezzem ki magam. Másként lopnak, de lopnak (fognak lopni). Ha egy pártrendszerben – mert azért a pártrendszerek is különböznek – van valami jó, az nem a pártoknak köszönhető, hanem az alkotmánynak (ami nem feltétlenül párt – egyetlen pártra írt – alkotmány, és nem feltétlenül egy vonaton dobták össze pár óra alatt). Másképpen a fékeknek és ellensúlyoknak. Pártrendszer csak rossz lehet és kevésbé rossz.

És akkor mit is akarok még? Semmi különöset, csak néha megüti a szememet ez vagy az. A 444-en például az, hogy “ott indul sok kamupárt és áljelölt, ahol a Fidesznek izgulnia kell”. Pompás kis összeesküvés-elmélet, éppen olyan, amilyet metsző iróniával figuráznának ki, ha a kormányoldal csinálná. Nem. Nem azért indul sok kamujelölt ott, ahol a Fidesz és riválisai gyengék, mert a Fidesz ezt így szervezte meg. Lehet kivétel, de nem ez az ok, hacsak úgy nem, hogy azért lett a választás finanszírozása ilyen, amilyen, hogy sok induló legyen. Majd ha nem érték el az egy százalékot, felszívódnak a támogatással, vagy már eleve egy hajléktalanbrigád a formális vezetőség, akitől aztán kérhetik. Az ok az, hogy azokban a körzetekben a legkönnyebb összegyűjteni az ötszáz érvényes ajánlást. Plusz természetesen, amit az elébb leírtam.

A rénszarvasvadász se helikopterről vadászott. Ettől még a helikoptert ő fizette (vagy más, de végső soron mi fizettük), de a Fővadász szeret a talajon gyilkolni. Gyalogolni nem szeret, viszont tud lovagolni. A rénszarvasokat, mint korábban írtam, a lappok tenyésztik, csak ugyanúgy hagyják szabadon vándorolni őket, ahogy a románok a Duna deltájában szabadon makkoltatják a (szintén félvad) házisertéseket, vagy a franciák a Rhône-deltában a híres camargue-i lovakat hagyják szabadon legelni. Pont.

A Fidesz kapkodása pedig már engem is kezd zavarni. Mostanában majdnem naponta vagyok kénytelen leírni, hogy egyik megmozdulásuk rosszabb, mint a másik. Egy hatalom addig hatalom, ameddig erősnek hiszik, ha egyszer meginog, nincs az az isten, aki visszaadhatná a régi csillogását, ez a lényeg: az erő hite-, és ezek után nem az történik, hogy szép csendben ejtik az egészet, hanem elkezdik erőltetni. Maga a Tábornok is blamálja magát, aztán sorban mindenki. És nincs semmi fantázia, csak ugyanaz a szöveg, az unalomig. Mintha mindig működne, az idők legvégéig. Az első pohár jólesik. Felold. A második is. A harmadik is. Szeretnénk, hogy ez a jóleső érzés örökké tartson, ezért megisszuk a negyediket, majd az ötödiket, a hatodikat, ameddig le nem fordulunk a székről. És másnap jön a macskajaj. Katonai példával a húsdaráló. Verdun, Somme, Gallipoli, Sztálingrád.

Budapest. Itt és most.

Élvezzék a napsugarakat a héten, mert ha hinni lehet a jóslatoknak, aztán átmenetileg megint jön a zimankó. Jaj néked, Békemenet.