Gaál Péter: Gliwice

– Naujocks Ádám, TEK. Nebojša Grujić határőr ezredes úrral szeretnék beszélni.

– Én vagyok.

– Dobro utro! Kérnénk egy kis szívességet.


– Miben állhatunk szolgálatukra?

– Átküldünk néhány embert. Olyan harminc-negyvenet, a pontos szám még nem tisztázott, de nem lesz kerek, őket kellene visszakísérni. Ha lehet, szivárogtassanak valamit a sajtójuknak is, nem ártana pár riporter.

– Mennyi idő van rá?

– Pár óra. Holnap reggelig. Már így is kikezdtek minket a sorosista liberálbolsik, hogy miket hazudozunk összevissza.

– Az nehéz lesz. Senki nem ér ide addig, meg nem is érdekel senkit. De várjon. Krstić bácsi, a portás. Tegnap kapott új telefont, és ki szerette volna próbálni a kameráját. Ha az is jó…

– Jó hát, csak ne nálunk fotózzon. Aztán majd amikor átadják a fiainkat, lője már át nekem a képeket. Maguk meg…

– Tudom, tudom. A szokásos. Kiadunk egy rövid közleményt, hogy fogtunk pár migránst. De mondja csak… miért adnánk át a mi migránsainkat maguknak?

– Hozzánk akartak bejutni. Ez a legenda, ne kérdezze, ki találta ki. Parancs az parancs.

– És mi mit csináltunk addig, ameddig eljutottak a maguk kerítéséig? Pláne ennyien.

– Mit tudom én. Találjon ki valamit. Aludtak. Malmoztak. Más határszakaszon szorították vissza a több tízezres tömeget.

– Több tízezres? Ki fogja ezt nálunk bevenni?

– Nem maguknál kell bárkinek is bevenni, hanem nálunk.

– Az alighanem menni fog. Megbocsásson a nevetésért, nem tudtam magamban tartani. Josip Broz mint láncos kutya, előtte a kassai bombázás, Németország védelmi háborúja… jut eszembe erről, honnét olyan ismerős nekem a maga neve? Mintha… de ő nem Ádám volt, ha jól emlékszem.

– Jól emlékszik. Alfred.

– Alfred Naujocks Sturmbannführer? A gleiwitzi incidens?

– Gliwice. Ne sértsük meg lengyel barátainkat. Apai dédnagyapám volt. Régi, mondhatni dinasztikus szakemberek vagyunk, kérem.

(Kiemelt kép: MTI/Kelemen Zoltán)