Gaál Péter: Fogós, ravasz helyzet ez (szabadíts meg a gonosztól)

Ma kilencszáztizenhat hivatalos új fertőzés Magyarországon. Valamiért nem találtam a „rekordot döntött” kifejezést az Origón, illetve igen, a spanyol új fertőzöttek számánál.


Pedig az rekordot döntött itt is.

Előre, új rekordok felé, mondja a gyanútlan Olvasó, aki csak az előbbi mondatot olvasta el. Hát nem nagyon szoktak többet. Hosszú volna. Fárad a szem. Meg különben is, ez csak fejtegetés, jósolgatás, semmi dermesztő. Mi dermesztőt akarunk, azonnal.

Csak türelem.

Fájdalom, most sem fogok riogatni. Nem jósolom meg, hogy megy ez a szám még bőven ezer fölé is, és mennyivel. Leírtam, leírtam, de nem fogom cizellálni. Jelen pillanatban azt csinál – nem csak nálunk – ez a vírus, ami úri kedvéből telik. Nem a patikus úr miatt, még csak nem is a hülye kormány miatt, hanem az egész elcseszett eddigi intézkedéssorozat miatt, hangsúlyozom, nem csak Magyarországon. Doktor Gődény következmény. Meglehetősen következetes következmény, de akkor is okozat, nem ok. A kilencszáz-valahány új esetet lehet szépítgetni, szokták is – kormányoldalon, mert ellenzéki oldalon mintha éppen az ellenkezője történnék, oké, ellenzék az ellenzék, de erről nem csak a magyar kormány tehet –, mondjuk úgy, hogy „de milyen kevesen haltak meg”. Ami merőben hamis illúzió, kivéve a vírus már említett úri kedvét, mondjuk mutálódását, amint merőben hamis illúzió a napi esetek összehasonlítása, az átlagéletkor, és így tovább is.

Ez a cumó nemigen válogat.

Mintha ezt észrevette volna szeretve tisztelt miniszterelnökünk is, és a golyóálló mellény fölé mintha már egy maszkot is húzott volna, megadva a propagandának is, ami jár neki. Golyóálló maszk persze nincs, sajnos, és, hogy ne gúnyolódjunk akkorát, még az se biztos, hogy az „operatív törzset”, vagyis azt a szajkócsapatot, amit ennek neveznek, annyira veszélyesnek tartja, mint anno a kisdedeket.

A golyóálló mellény tehát ez esetben csak rosszindulatú feltételezés, na.

Talán eszébe jutott ama régi Diogenész-anekdota is, amelyben Nagy Sándor egy kupac csont felett elmélázva találta a filozófust. „Min töprengsz?” – kérdezte a király. „Ezek itt egy rabszolga csontjai”, válaszolta Diogenész. „Azon gondolkodtam, miben különböznek apád csontjaitól?”

Hagyjuk a Vezér szapulását, elég neki saját maga is. Hagyjuk a járványt is, mint olyat, az megy a maga útján, Isten akaratából valahova. Túléltünk már néhány pestis- himlő- kolera- tífusz- tüdőgümókór- és egyéb járványt is, globalice, persze. Valaki marad, valaki megy, de valaki mindig marad, egyelőre.

Akkor mit akarok én ma mondani?

Nem ezt. Inkább csak Isten kifürkészhetetlen útjait csodálom. Azt a helyzetet, amiből nehéz jól kijönni egy diktatúrának. Többnek. Egy „demokráciának” is nehéz volna, csak ott a diktatúra a jelen alternatíva, ezekben a pártidőkben, emitt viszont… nem kell(ene) persze ennek sem annyira örülni, mert szenvedés lesz, több lehetséges kimenettel, de ezt se akarjuk boncolgatni most. Valami változni fog, nem is nagyon sokára.

Ennyi a lényeg.

Hogy mióta szajkózom, dátumra belőve, azt meg azért nem írom megint le, mert előre nem zsírozzuk a medvebőrt, ami sokkal jobban hasonlít medvebőrnél arra a bizonyos pohárra, amit Jézus emlegetett a kereszten. Amit, amit, amit, pongyola az ember így szombat déltájt, és már ma pongyola is marad. Egyék, vagy ne egyék. Önöket, ritka kivételtől eltekintve úgysem ezek a dolgok érdeklik, akkor meg mindegy is.

Képzeljék, mennyien olvasnák A teljesség felé jóslatait, ha nem volna divatos, és nem Weöres írta volna. Mert hát abban is benne van, sokkal jobban, elismerem. Meg Hamvasban, meg még a nyolcvanas évek eleji new-wave zenékben is. Hallgassák csak meg például az Európa Kiadótól a Szabadíts meg a gonosztól-t. És a többit.

Jókat lehet depizni rajtuk, Méhes Mariettán és a Balatonon meg pláne.

A pesszimistának mindig igaza van, de miben van az öröme? Ezt próbálnám meg felvázolni, vakon és süketen, nem nézve távolabbra. Hátha, gondolom Madách Ádámja és az isteni tanács után.

Nos, a „jó”. Az a bizonyos megrendülés. A körülmények olyan pálfordulása, plusz a pálfordult körülmények olyan sűrűsödése, ami már nem vagy nagyon keservesen védhető a szokott módon. Amiben a védelem – értsd hasznosra fordítás – után is több marad a sértő, mint a gyógyító. Nem példálózok más országokkal, bár azok se kivételek, maradok a saját kaptafánál, akarom mondani környezetnél.

Ez nem a kormányon múlik. Nem Orbán Viktoron. Nem a Fideszen. Bármennyire is meglepő: nincs a világon az a tirannus, aki azt csinálhatná, amit akar. Azt kezdheti el. Aztán, ahogy a maga megalapozta rendszer épülget, fogja őt belekényszeríteni abba, amit talán nem is akar. Talán? Megfelelő idő elteltével biztos. To the death, baby, a tiédig, vagy a rendszeréig, esetleg mindkettőig, ki tudja.

Egy sakkjátszma közepétől, nem beszélve a végéről, már nem lehet annyi mindent csinálni, mint elébb. Annyi mindent?? Mind kevesebbet. A sakkjátszma is rendszer, a párt is rendszer, az állam is rendszer. A rendszerek kényszerítenek.

Ha most jól jönnének össze a dolgok, az is maximum haladékot jelenthetne. Mert mindig fordul a kocka. Mindig. A rendszerek mindig erodálódnak, legfeljebb egy ideig nehéz észrevenni.

És most mi van?

Most az van, hogy eddig kvázi kormányszempontból jól alakultak a dolgok, és ezekre rá lehetett fogni, hogy a kormányzás miatt alakultak jól. Kicsit kellett csak rásegíteni, mint pár éve a Keletiben gyülekező, majd onnét elinduló „migránsmenetre”. Ma már a legkisebb borzalagútból kell halálos veszedelmet faragni, ami csak a Hír tévé stábjának jó, annak is csak nyáron. Felső kategóriás szálloda, motorcsónakázás a Tiszán, van ennél jobb munka?

Eddig futott a gazdaság, azaz jöttek a támogatások, csak kevéske ment vissza belőlük, hála a német ipari lobbinak, az Európai Parlamentben ugyanez történt, hála – ugyanezért – Merkelnek, Trump győzött, Putyinnak legfeljebb a botoxszal kellett megküzdenie, kicsi száhár, kicsi csaj, kicsi polónium, a többit ezek elintézték, eddig. Ők egyelőre maradnak, Trump nem biztos, de azért a vereségéhez szükséges minimum négymilliós szavazati különbség nem semmi. Világválság sehol, illetve lappangva, még a tavaszi visszaesés se gyűrűzött úgy be, hogy azt a fideszes középosztály nagyon megérezné, a nyugdíjasok meg… az inkább pszichológia, a lét értelme kontra a nélkülözés. A lélek elsőbbsége, valami kis plusz arra az érdemre, hogy magyarnak születtünk, már aki.

Eddig így volt.

Eddig Nagy Katalin csak elsuhant a Krímbe tartván Patyomkin herceg falvai mellett (a valóságban nem, de kit érdekel a valóság?). Most azonban majd szállást is kell ott találnia. Van egy csomó sérelem, ami már régen érik. Egy csomó olyasmi, ami köztudott, de le lehetett söpörni az asztalról, vagy a terítő alá, viszont mint jövőbeni indokok lehetőségei, ott maradtak a terítő alatt. Mindegy, hogy volt pontosan. Volt. A Színművészeti már rágósabb falat. A gyorsuló inflációval mindenki találkozik. Tavasszal még személyesen ki lehetett jönni jól a megszorításokból, különböző állami üzletekkel, de az se volt ingyen. A német cégek továbbra is működnek, csak ha ott és másutt visszaesik a kereslet… a tőkés lehet tőkés, de nem lehet hülye, mert különben záros időn belül nem lesz tőkés. A forinttal is el lehet shortolgatni, talán csinálják is bőszen, de lesz majd egy olyan állapot, amit már nem a shortolás gerjeszt, hanem a magyar gazdasággal szembeni bizalmatlanság, ami persze nem Mészáros Lőrincet jelenti, meg a többi élősködőt, hanem a tényleges fenntartókat, a külföldi befektetőket. Ez a szerkezet erre predesztinál.


És mindennek a tetejébe itt a járvány. Két lehetőség kínálkozik a kormány előtt: a tavaszi zár plusz a teljes bezárkózás, ami az eleve meggyengült gazdaság számára maga volna a katasztrófa, illetve az, amivel próbálkozik. Muszáj neki próbálkoznia. Egyensúlyozni akar, de ebben a helyzetben nem lehet egyensúlyozni. Mindezt tetézi saját eddigi – a körülmények említett szerencsés alakulását kihasználó – sikerpropagandája, ami most látványosan és letagadhatatlanul csődöt mond. Előbukkan a rút valóság. Most már csak szépíteni lehet, azt se sokáig. De a járványról nem Orbán Viktor tehet! Nem. De ő fogja meginni a levét. Alphonse Gabriel Capone is adócsalásba bukott bele. A háborúkat addig éljenzik, ameddig meg nem érkeznek az első koporsók. Utána már csak megpróbálják magyarázni. A Fidesz nem a járványba fulladhat bele, hanem saját propagandája lelepleződésébe. A valóságba, hogy úgy mondjam. Saját tényleges gyengeségébe, ami az országot is legyengítette.

A kitátott száj mögött a fogatlanságba. És ez a fogatlan száj a néhány megmaradt foggal mit fog csinálni, ha senki nem figyel már arra, amit mond? Azt, amit az összes diktatúra a végén: megpróbál harapni.

S aztán? Aztán vége lesz neki. Ez volt a jó hír.

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!