Gaál Péter: Feketepiac

Ne gyűjtsenek forintot. Tudom, hogy pusztába kiáltott szó, de ne gyűjtsenek. Bármi mást gyűjthetnek, mongol tugrikot, kazah tengét, azeri manatot, ezek akár jók is lehetnek, arrafelé gazdag a föld, mármint belül, gyűjthetnek dollárt, fontot, eurót, frankot, ha lehet, azért ne ruandait vagy kongóit, jó, Fülöp-szigeteki pesót, botswanai pulát, nigériai nairát se, de azért marad választék bőven.

A magyar forint most még shortolható – az egyik legkönnyebben shortolható valuta a világon, nem véletlen az eurótól való húzódzkodás -, élnek is vele, de nem lesz mindig így. Van, amit már a Jóisten se tud felállítani, és ez nem csak az idős bácsikra vonatkozik.

Talán nem is akarja.

Csúszik szépen lefelé, mármint a forint, nem újság, elég elmenni pár naponként egy pénzváltó előtt. Háromszáz-háromszáztíz-húsz-harminc-negyven, és így tovább, egy lineárisan növekvő számsor, most épp olyan háromszázharminchét körüli, legalábbis tegnap ott tartott. A svájci frank, amikor – tíz éve – voltam oly botor, és jelzáloghitelt vettem fel ebben a pénznemben – később szerencsém lett, mert szeretett kormányunk valamelyik tagja, tagjának unokatestvére, csókosa, üzletfele érdeke így kívánhatta, és átmenetileg, ameddig e belső körök adósságai nem abszolváltattak, létrehozta a fix árfolyamú végtörlesztés műintézményét -, tehát a svájci frank akkor olyan százharminc forintot ért, ma pedig… hát igen, már az is a háromszáz-tízet verdesi lassan.

Szóval ne forintba fektessenek, azaz ne a forintot fektessék, és a bankokkal is legyenek óvatosak. A hasitasi nem csak kódot nem kér, kezelési költséget se, negatív kamatot se, adót se, nem ragad benne semmi, hacsak a cipzár nem, de az néhány káromkodás kísérte mozdulattal orvosolható. Nem követhetők vele. Nincsenek technikai malőrök, nem nyeli be a kártyát, mert nem kell hozzá kártya, csak őrizniük kell. Biztos helyen tartaniuk, és figyelni a zsebesekre, azzal a megnyugtató érzéssel, hogy a legnagyobb zsebest, saját kormányukat kizárták e körből.

Nem akarok huhogni (az eredeti huhogók, mint emlékeznek, a nagy francia forradalom ellen lázadó legitimisták voltak), de készüljenek fel arra, hogy mindent maguknak kell megoldaniuk. A társadalom és az állam már rég elváltak egymástól, érzékelhetik Önök is, még egyelőre csak úgy, mintha az a gépezet, melyet elvben a társadalom hozott létre a saját kiszolgálására, csak akadozna. Nem akadozik, hanem teljesen önállósult, mint a kutyát csóváló farok. Az állam innentől önmagát szolgálja, vagyis ennen apparátusát, abból, amit azoktól hajt be, akiket szolgálnia kellene. Mint egy győztes törzs vagy ország a legyőzött törzsektől vagy országoktól.



Két külön világ.

A mai Magyarország állama egy rákos daganat a társadalom testén. Nem csak az orbáni Magyarországról van szó, az volt az előző is. A kádári állam, minden anomáliája ellenére nem az volt. Nem volt annyira az. Ott is voltak privilegizáltak, mert azok mindenütt vannak, de nem voltak annyira privilegizáltak, és nem vettek el mindent. Hogy az egész mennyire volt úgy életképes, azaz milyen – jó vagy rossz – alapokon nyugodott, mennyire kongruált az elképzelés a valósággal, nem ide tartozik.

Ez egy darabig működik. Működött a Bourbonok Franciaországa is, a Romanovok Oroszországa is. Legalábbis úgy látszott. A történelem – nem a nép – nagylelkű. Legalább egy emberöltőnyi haladékot azért szokott adni. Adott XIV. Lajos fényűzése és háborúi után is (többet), adott III. Sándor után is (egy emberöltő körülbelül 25-35 év).

Aztán egyszer csak nincs tovább.

Jöhet egyik percről a másikra is. Lefekszenek ebben, és felébrednek abban. Jelei viszont mindig vannak. Még a gyorsan ölő betegségeknek is vannak jelei. A figyelem viszont fakultatív. Nem mindig muszáj figyelni. Nem mindig fáj. És többnyire pont az nem fáj sokáig, ami a leghalálosabb. Olvassák csak el Esterházy Péter Hasnyálmirigynaplóját. Rá fognak ismerni saját ontológiai derűjükre is talán. A végét pedig tudják, legalábbis ami szegény Esterházyt illeti.

Néha nincs semmi különös. Vagy semmi különös van. Felhívnak egy orvost, aki volt olyan kedves, és minden herótja ellenére évtizedeken át kiszolgálta az Önök hipochondriáit, mint én felhívtam tegnap a Sportkórházat, az asszisztensnő vette fel, szintén több évtizede ismerem. Nem volt jókedvű, pedig csak egy apróságot kértem volna, megtesszük évente négyszer. Hívjam január elején, nem időpontért, hanem azért, hogy megtudjam, lesz-e még Sportkórház, lesz-e még osztályuk, lesznek-e még ők, vagy szabadságra kell menniük, esetleg végleges szabadságra.




Zsebrebassza a zsoldkönyvét, meg a leszerelő civil levelét. Ordítva énekelte a Néphadsereg összes öreg katonája, már a saját ruhájában, már az utcán, már részegen, miután elfogyott a centi.

Ennek a centinek is a végén járunk.

Mész a Gellérthegy oldalán, felfelé a Kelenhegyin. A Gellért fürdő mellett ócska csotrogány, még járó motorral, mellette két fürdőnadrágos ember a november végi éjszakában, nyakában törülköző. Csak azt várják, hogy jó távol legyek, akkor egy villanás alatt a motor le, ők fel a kerítésen, és már bent is vannak, a méregdrága, de istenien gőzölgő vízben. Kétszer ötezer-kilencszáz forint a minimum, ennyi volt a megtakarítás. Néhány órás történet.

Majd ennek is lesz feketepiaca, mert az egészségügynek már van. Nem a magánrendelők-kórházak, azok magánrendelők-kórházak, hanem a kórházakban magánrendelő orvosok, és a kórházak laboratóriumaiban elvégzett, de magánrendelőkben megrendelt vizsgálatok. Még lehet forinttal fizetni. A piacot nem kell félteniük, az mindig van, volt a hiperinfláció alatt is, csak nem pénzzel fizettek, hanem arannyal, műkincsekkel, ruhával, minden egyébbel, amit elfogadott az árus. Vagy jó pénzzel, például dollárral, nem a rossz magyarral.

Csak tudják megfizetni. Minden lesz itt, kérem, a mi kis másik közösségünkben is, ami nem azonos a magyar állammal.

Ebben a kis feketében.

Előtte, vagy utána, illetve előtte is és utána is egy ideig. Mi előtt vagy mi után?

Hát ez az. Akarok én tovább huhogni? Tíz perc múlva éjfél. Elég sötét van enélkül is.

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!