Gaál Péter: Dominó

Egy – megérett a meggy,
Kettő – csipkebokor vessző,
Három – te vagy az én párom,
Négy – te kis leány hová mégy,
Öt – érik a tök,


Hat – hasad a pad,
Hét – zsemlét süt a pék,
Nyolc – üres a polc,
Kilenc – kis Ferenc,
Tíz – tiszta víz,
Ha nem tiszta, vidd vissza,
Majd a cica megissza. (gyermekmondóka)

Az ormon üldögélsz s térdeden néked ért
ifjú asszony alszik, mögötted szakállas
haditettek, vigyázz! kár lenne éltedért
s kár világodért, mit enmagad kapartál
tíz kemény körömmel életed köré, míg
körötted körbe-körbe lengett a halál
és íme újra leng! s lepotyognak a kert
fészkei rémülten a fák tetejéről
s minden összetörik! figyeld az eget, mert
villámlás rengeti már s cibálja a szép
kisdedek ágyát s mint ők oly vékonyan és
sírva sirdogál most az alvó férfinép;
hogy álmára fú a szél, forog; dörmög és
fölriad! s bámul rád, ki ébren üldögélsz
míg szálldos körötted körbe röpke dörgés,
mert takaros csata készül itt, a cifra
szél beszél felőle fennen és a felleg;
jó lesz szerelmed terítni asszonyodra. (Radnóti Miklós: Vihar előtt)

A világ (az emberi világ) – is – rendszer. Hadd emlékeztessem Önöket: minden rendszer különálló, önmeghatározó, és elidegenedett az alkotóelemeitől. Hiába gondolja azt egy vezető (elnök, miniszterelnök, ajatollah), hogy ő szabja meg a történések irányát, nem ő szabja meg. A történelem szolgái vagyunk, mondta nekem egyszer Iványi Gyuri barátom. Ez éppúgy érvényes az emberi életre, mint a társadalomra, bármely szervezetre, pártra, a pártok szövevényére, a hivatalokra, mint a nemzetközi szövetségekre, és e (különböző) szövetségek hálójára.

Minden rendszer kényszerít.

Azt csinálja, amit akar, ha nincs is emberi értelemben akarata. Nincs tudatos akarata, de nincs is rá szüksége. Az akarat bele van kódolva. És nem adhat mást, csak mi lényege.

Na de valamit csak csinálhatunk? Hogyne csinálhatnánk. Elkezdhetjük. Megalapozhatjuk. Leülhetünk sakkozni és megnyithatjuk a játszmát. Hogy viszont mit alapozunk meg, az már nem tőlünk függ.

Innentől szolgák leszünk.

Konstatálni viszont mindig lehet. Akár abban az illúzióban is, hogy még változtathatunk a végkimenetelen. Pedig nem változtathatunk. A rendszernek csak behódolni lehet, vagy kilépni belőle. És ha nem lehet kilépni? Akkor bajban vagyunk a bolyban.

Ezt látják most a magyar Fidesz-KDNP történetének alakulásában, ahol az a bizonyos alap – a nevében is benne van – az Alapszabály volt, ami aztán a győzelmük után kiterjedt a kormányzásukra és az alaptörvényü(n)kre, és ezt fogják látni a Momentum-DK kormányban is, ha lesz olyan. Ha így lesz, a farok fogja csóválni a kutyát, némiképp hasonlóan, mint az egykori MSZP-SZDSZ kormányoknál. A retorika és technokrácia a Fideszre fog hajazni (már most arra hajaz – nézzenek meg egy DK-s kiadványt vagy próbáljanak ellenvéleményt megfogalmazni bármely hívőnek, esetleg próbálják meg kicselezni a Momentum belső cenzúráját), a szerkezet a Teng Hsziao-ping újjászervezte kínai állampártra és államapparátusra. (Természetesen Teng is a rendszere foglya volt, ha nem azt csinálja, amit csinált, hanem marad a maói úton, Kínában is bekövetkezett volna, ami a Szovjetunióban és csatlós államaiban bekövetkezett, és ami – hacsak nem kapnak észbe – például Észak-Koreában is be fog következni.)

És ezt látják a világpolitikában is. Nagyon régen mondogatjuk páran, például Piroska Józsi barátom is, mások is, hogy valamiféle háborús eszkaláció elkerülhetetlen. Már régen folyik, mondaná Hargitay Zoli, egy harmadik barátom, csak nem harci, hanem virtuális eszközökkel, de nincs egészen igaza. Harci eszközökkel is folyni fog, és ezt anélkül írom, hogy bele akarnék bocsátkozni bármiféle végkimenet találgatásába. “Helyi vagy globális lesz?” Kérem. A világ Önök szerint a lokális elszigetelődések vagy a globalitás felé halad? (Orbán Viktor és a hasonló demagógok Önöknek szánt mondókái vajmi keveset nyomnak a latban.) Ha ezt a kérdést meg tudják válaszolni, márpedig meg tudják, akkor az előbbit is.

Játsszunk egy kicsit. Véres játék lesz, illetve már véres, de hát vértelent rakétákkal és robbanótöltetekkel elég bajos játszani. Az Amerikai Egyesült Államok kilőtte Kászim Szulejmáni iráni tábornokot. Válaszul – eddig – Irán megtámadott két amerikai támaszpontot, ezzel egyidejűleg – mintegy véletlenül, motorhiba miatt, mondják, de mondták azt is, hogy az iráni légvédelem lőtte le tévedésből – Iránban lezuhant egy Teheránból startoló ukrán utasszállító repülőgép. (Érdekes volna tudni, kik utaztak rajta, de ezt csak a rossz májam mondatja.) Tegyük fel, hogy tényleg motorhiba volt. Akkor ez már nem írható emberi szándékosság számlájára. A nyugalmat – hogy szépen magától elrendeződik minden – viszont nem erősíti. Se lent, se fent. Akárhogy is történt. A repülőgép nemzeti hovatartozása sem erősíti a nyugalmat.

Ha Amerika ennyibe belenyugszik, fifty-fifty, mondja Donald, ne vedd a szívedre, Vlagyimir, kellett valami, hogy bizonyítsam a függetlenségemet, te se vedd a szívedre, Hszi, csak törődj továbbra is a közben szép csendben megháromszorozott iráni kőolajimportotokkal, tehát, ha Amerika ennyibe belenyugszik, se lesz vége. Gyengeségnek fog látszani – a világot a vélemény (a látszat) igazgatja -, ami a Donaldhoz hasonlóan belső problémákkal küszködő Alit és Hasszánt további akciókra sarkallja majd.

Donald azonban nem nyugodhat bele, mert szeretne még egy ciklust, és ez idő szerint az utóbbi ötven év három legnépszerűtlenebb amerikai elnöke illusztris körében jegyzik.

És van még egy bibi, amit ez idő szerint még nem tudunk, jelesül, hogy az iráni támadásoknak volt-e amerikai áldozata? Amerika politikáját is a közvélemény (lásd az előző bekezdést) alakítja, mégpedig, sok más országgal ellentétben szinte közvetlenül, és ez a közvélemény, hála az amerikai alkotmánynak és a modern technikának, minden korábbinál alaposabb tájékoztatásban részesül. Markánsan ez a Tet-offenzíva közvetítésénél jelentkezett először, és, noha katonai eredményt közvetlenül nem hozott a vietnamiaknak, elmondható, hogy jelentős részben ennek következményében nyerték meg a háborút. Nem véletlenül ódzkodtak az amerikai elnökök belépni az első- illetve a második világháborúba, de amikor a németek, majd a japánok a kezük alá dolgoztak, ha akarták volna, se maradhattak volna ki belőlük.

További bibi, hogy nem csak Donaldot és iráni kollégáit nyomasztja belső (és személyes) válság, hanem Vlagyimirt és Hszít is, sőt Bibit, ott Jeruzsálemben. Vannak ilyen sokat mondó becézések, kedves Olvasó.

Innét aztán – vaksi és korlátozott tekintetünkkel – nem láthatjuk a végét. Csak annyit láthatunk, hogy az első dominók eldőltek. Hogy aztán mennyi van mögöttük, hogy az összes többi mögöttük van-e, csak a rendszer tudná megmondani, ha lenne szája.