Gaál Péter: De a boci nem akarta

Nem tehetem ki Magyarországot annak a kockázatnak, hogy olyat kényszerítsenek a magyar emberekre, amit nem akarnak”, mondta ez a briganti (javítva: a magyar miniszterelnök) tegnap.

Nem átallotta ezt mondani.

Először nem akartam hinni a szememnek, amikor olvastam, félúton a Corvin köz és a Corvin köz közötti tegnapi huszonhárom kilométeres pályámon, a Villányi úton. Pont ott, jól emlékszem rá.
Fordítsuk le: a magyar emberek nem akarnak jogállamban élni.

Merthogy ezt jelenti, amit mondott.

A többi rizsa. Terelés. Nekünk szól, pontosabban annak az ostoba két és fél milliónak, akik a választási rendszer által pozícionálva kétharmados teljhatalmát biztosítják. Egyelőre.

Elsősorban a migráció, a nemzeti szuverenitás és a gender kérdésében vannak viták az unióval, és ezért kell élni a vétóval. Téved, aki azt hiszi, hogy ez egy pénzügyi kérdés…” (Origo)




Lóf.szt téved. Nem írom, hogy senki nem hiszi azt, mert az átlagember szeret hinni, különösképpen szereti azt hinni, amit hinni szeretne. Azt sem írom le, hogy a „magyar ember”, mármint az Ő magyar embere jogállamban akar élni, mert úgy tűnik, nem akar, bár csak úgy tűnik, erről még ejtünk pár keresetlen szót. Hogy van még hét és fél millió további magyar ember is, addig nem tűnik számára fontosnak, ameddig valamennyi összebuherált (ő hatalomtechnikának hívná) jogszabályát benyelik, mint kacsa a nokedlit, benne a választások mind durvább manipulálásával. Márpedig benyelik. Gyenge mancsrázás, ez a legtöbb, ami eddig történt.

Ami viszont az Uniót illeti, kizárólag a pénzügyi vita az, ami érdekli. A genderrizsát és migránsrizsát belföldre tartogatja. A halandzsa címzettje nem az Unió, mint fentebb említettem.

Pedig már a farktollait is megerősítette, hogy ne járjon úgy, mint az egyszeri szarkakolléga. Ő, barátai és üzletfelei leginkább egy fordított bőségszaruhoz váltak hasonlatossá az évek alatt, amit hatalomban töltöttek.
A legvisszataszítóbb a tegnapi szövegben az volt, és itt kanyarodunk vissza a jogállamhoz, hogy azt minden valószínűség szerint az ő két és fél milliója is akarja, persze vele együtt. És persze azt hiszik, hogy ami itt van, az már az. Hiszen legálisan került hatalomra, és törvényesen teszi, amit tesz. Ne menjünk ennek a mélyére, mármint, hogy mitől legális a legális, és mi a különbség a de jure és de facto törvények között, mert nem akarunk most órákat beszélgetni. Legyen elég annyi, hogy ez is, mint minden, definíció kérdése.


Önök okosak.

Érdekes volna megtudni, amit valószínűleg akkor tudunk meg, amikor Donald Trump beismeri, hogy vesztett, hogy mi történne, ha Orbán Viktor egyszer csak kijelentené, hogy Magyarország az ő vezénylése alatt nem jogállam, csak állam, amiben vannak olyan változók, melyeket jogszabályoknak neveznek, és amelyeket eleve úgy fogalmaznak meg, hogy így is lehet őket értelmezni, meg úgy is, az értelmezést pedig az ő hatalmi gépezete végzi. „Ezt meg sem értenék”, csóválja a fejét az okos Olvasó. Rendben. Mi volna, ha az igazságnak megfelelve egyszerűen kijelentené, hogy Magyarország nem jogállam?

Az attól függ. Mitől? A pozicionálástól. Hogy milyen körülmények között mondja. És itt el is érkeztünk az egyik sarkalatos tanulsághoz: a tartalom önmagában az égvilágon semmit nem számít.

Csak a forma. Hogy beleillik-e a puzzle-ba, vagy nem. A tartalom anyag. Massza. Hogy milyen anyag, azt a forma adja meg. Emlékezzenek a gimnáziumi kémiára és a szerkezeti képletekre.


Hogy egy efféle beismerés nagyot szóljon, valamiféle nyilvánvalóan kezelhetetlen vagy rosszul kezelt válságra van szükség, nem arra az e nélkül impotens ellenzékre, amit látunk. Mindegy, mifélére. Hogy valami változzon, mindig is azokra volt szükség. Háborúra, járványra, természeti katasztrófára, éhezésre. Olvasgassák csak egy kicsit a Bibliából Mózes Exodusát, azaz a Kivonulás könyvét, különös tekintettel a pusztai vándorlásra.

Táncolni kell, uram, a zene majd csak megjön valahonnan, mondta Zorbász, a görög. Kérdés, meddig kell hozzá táncolni. Van-e hozzá türelem? A tánc nem hoz zenét. Nem az hoz, még ha meg is jön. De fordítsák csak meg: ha zene van, megjön a tánchoz való kedv is.


Ezeket jól tudjuk. Jól tudom. De mégis! De mégis végtelenül taszít, amikor azt a maszlagot akarják nekem (bárkinek) beadni, hogy mi magunk szeretnénk, ha a kormányuk szabadon ellophatná, amit nekünk szántak.
Mert az a dolog abszolút veleje. Ez és nem más.



Volt nekem egy akkor négy év körüli kislány ismerősöm, két gyermekem féltestvére, bár akkor a két saját gyermek még pajzán gondolatban sem létezett. Tanult egy versikét az óvodában:

Boci-boci megfázott,
Varrtunk neki nadrágot,
Nem akarta felvenni,
Ágyba kellett fektetni.

Amikor beteg lett, eszébe jutott ez a versike. Rögvest el is szavalta, ahogy érezte, szívéből, úgy igazán:

Boci-boci megfázott,
Varrtunk neki nadrágot,
De a boci nem akarta,
Ellenben ágyba fektették.

Úgy, úgy.


 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!