Gaál Péter: Bayer-Csókay

Megnéztem. Először csak a vudus részt vetette fel valaki, és azt – úgy, ahogy felvetődött – akkora baromságnak találtam, hogy jó, mondom, akkor már végignézem az egészet.

A műsor első részén azért bevallom, átsiklottam. Bayer mester magyarázott ott az amerikai elnökválasztással párhuzamba vont hitleri autópályákról, ha valaki nem látta volna, konkrétan arról, hogy Bernie Sanders anno megcsodálta a moszkvai metrót, egy színházat, meg egyebeket a Szovjetunióban, s ezzel az erővel, mondja a mester, akár Hitlert is csodálhatta volna. Az ő lelkivilága, mármint Bernie-é, ilyen. Hiszen Hitler tényleg csodás gazdaságpolitikát folytatott. Itt elsült még a soha meg nem unt autópálya-hasonlat, hogy az összes mostanit ő építtette – ezzel szemben az igazság az, hogy nincs már Németországban egyetlen olyan autópályaszakasz sem, mely hozzá kapcsolódna, az utolsót, az A11 négy kilométeres szakaszát 2015-ben újították fel. A gazdasági csodával kapcsolatban pedig nem ártana utánanézni a Reichsbank egykori elnöke, Hjalmar Schacht 1939. január 20-i távozása okainak.

Ezzel elvolt a műsor egy darabig, majd jött Csókay.

A vudu úgy a közepe táján (30:50) került szóba. Azt mondja az én András barátom, hogy a liberalizmus még az afrikai (sic!) vudunál is rosszabb. (A vudu sajnálatos módon nem afrikai, hanem karibi, a hívei sem afrikaiak, legfeljebb az őseik voltak azok, amikor viszont még nem volt vudu, de… szóval, de. Ezzel az erővel az inka, olmék-tolték-maja-azték kultúrát is nyugodtan lehetne észak-szibériainak nevezni, mert hiszen az ő őseik meg onnét jöttek, kivételesen önként és dalolva és még száraz lábbal.) A liberalizmus, mondja András, a legveszélyesebb eszme vagy vallás. Így, nem másként. Vallás? Ezzel az erővel minden vallás, amit megvallanak. Confessio. “Betörő a mesterségem, nincsen abban semmi szégyen.” Ez is. Bármi. Hogy veszélyes? Ha fingunk nincs róla, se segédfingunk, akkor hogyne. Akkor itt a veszély, csak az nem a liberalizmus, hanem mi magunk a magunk számára. A vudu legalább “valamiféle istenfélelmet elárul magáról”, de a liberális “önmagát helyezi bele az Istennek a szerepébe”. Huhh. Nehéz lehetett ezt így összehozni, majd az egészet átkonvertálni tudományba, mint valláspótlékba. A tudomány vagy tudomány, vagy vallás. Van olyan változata is, csak akkor nem tudomány: ha előre megválaszolja a kérdéseket, amiket föltesz.

Épp, mint András, az orvostudor.

“Amikor az ember önmagát helyezi bele az Istennek a szerepébe, akkor történnek a legnagyobb problémák, hát ez történt a fasizmusban (sic!) és a kommunizmusban (sic!)… csak ott azt mondták, hogy az ember eredendően rossz (jajjj, ez már tiszta kálvinista eretnekség, hiába, aki a vallás zagyválásában tölti napjait), van egy-két privilegizált ember, mint Hitler meg Sztálin, aki majd megmondja, mi a jó…”

Te szentséges Szűz Mária. Ezt a kotyvalékot már nem is kell elemeznem, ugye? Nem fognak rákényszeríteni. Önök megértőek és irgalmasok. Legalább Önök.

Viszont, hogy azért legyen ebben olyasmi is, amivel Önök nem értenek egyet. Én is irgalmas leszek, ígérem, és nem mondom ki.

A beszélgetés Bayer és Csókay között azzal kezdődött, hogy Bayer mesélt egy szívsebész ismerőséről, akinek egy gyilkosba kellett beültetnie azt a szívet, ami például a listán utána következő, társadalmilag hasznos ember életét is megmenthette volna. Nem kaptunk pontos állásfoglalást se itt, se ott, bár volt benne az igazságot (sic!) felülíró krisztusi irgalmasság, meg szemlesütés bőven (majd figyeljék meg: András szökőévenként emeli csak fel a tekintetét, tudom, Bayer maga a Nap, rá nehéz is, de Napok egymás közt talán… mindegy, nem ez a lényeg).

Innét aztán eljutottunk az eutanáziáig, onnét az abortuszig, közben a liberálissal, aki Istennek képzeli magát. Holott egészen egyszerű a dolog. Egészen egyszerű lehet, ha nem zagyválunk bele olyasmit, ami csak emocionális fék a gondolkodásmentes tömegeknek. Az egész történet, írtam pár perce Andrásnak privátim is, nagyszerűen felfűzhető, a szívcserés gyilkostól a méhmagzatig és menthetetlen betegekig, ha nem állítjuk meg azt,  ami nem lehet megállítani. Ha folyamatában nézzük az életet, sőt életeket. Egymás után. Ha nem végpontokat keresünk, melyek nincsenek, nem a jelent, ami már akkor múlt, amikor megéljük, hanem a jövőt.

És akkor mindennek értelme lesz. A megfogant gyermeknek, a haldoklónak, a gyilkosnak. Ha nem önmagára nézve, akkor arra, ami utána következik. És ha ez egy lánc, akkor arra a bizonyos utolsó láncszemre nézve.

Ugye, a balladai homály hozzám képest nyári verőfény? Pedig ezért írtam le az egészet, így, két nap határán.

Pont akkor, kedves Olvasók.

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!