Gaál Péter: Az Erőmű legyen veled

Ne aggódjanak: Önökkel van, és lesz is. Mármint a Mátravidéki Erőmű, per pillanat még a multifunkcionális gázszerelő zseni és sleppje többségi tulajdona, papíron mindenesetre. Soha meg nem szabadulnak tőle, ameddig rendszer ez a rendszer, a szerelőtől se, a szén-dioxidtól, akarom mondani az erőműtől se, vagy ha igen, lesz helyettük más.

Na de Ő miért vette meg 2017-ben? Miért vesz egy ilyen komoly üzletember egy veszteséges, elavult erőművet, még ha a csehekkel (Energeticky Prumyslovy Holding) közösen is? Hiszen látnia kellett volna, hogy



– egyre sürgetőbb a felújítás, ami már önmagában is horrorösszeg (lesz);

– folyamatosan emelkedik a széndioxid-kvóta, e pillanatban a még éppen kigazdálkodható hétszerese (!), de 2017-ben is többszöröse volt;

– az elektromos áram világpiaci ára csökken (az új tulajdonos földije/szomszédja/barátja meg más egyebe azért a rezsiharccal gondoskodott róla, hogy ez őt – a börtönszlengben komálóst – ne érintse);

– plusz a büdösség, ami nem egyszerűen ártalmatlan büdösség, szerencsére nem lakom a közelében, bár annak az elsődleges forrása nem az erőmű, hanem a csatolmányként az erőmű visontai telephelyén felhúzott búzafeldolgozó, nem mondom meg, kié, és azt sem, hogy részint miből lett (abból, amiből az erőmű veszteségét is csökkentették). Hogy ki fizette, na ki? Nézzenek a tükörbe.

Nos, miért? Azért a nyomorult telephelyért? Egy kis áramért, első kézből? Ugyan. Nagy vonalakban valami olyasmiért, mint amiért – abszolút jóhiszeműen képes vagyok ideírni, hogy “többek között” – a “rendszerváltozás” környékén felvásárolták a nagy állami vállalatokat, például az Ikarust. Egészen nagy vonalakban, mert azért egy földi mégis előbbre való, mint holmi nagytőkés, egyen bár a Vozsgy saját kezéből. A földi az szinte maga a Vozsgy.

Ne akarják tovább egyszerűsíteni, főleg, ha kormány/pártfüggő vállalatnál/hivatalnál dolgoznak. Nem tesz jót a megélhetésnek.

Aztán mára kiderült, hogy mégsem olyan jó biznisz. Vagyis jó biznisz, csak nem mint biznisz, hanem mint… ezt se boncolgassák, ha, lásd az előbbi okot. Másnak szánták, mint biznisznek, na. Kivé…

Kivéve. Nem kivéve, hanem kivéve azt, amit ki akartak belőle venni. Közben még jó biznisz is lehetett volna, mindenféle törvényekkel megtámogatva, de végül az nem lett. Na puff.

Akkor még mindig itt van Paff, a bűvös sárkány, Álomország partjairól.



Mármost tehát mi is történt? Történhetett? Volt egy előző tulaj, az szép szorgosan gyűjtötte az eredménytartalékot, német precizitással, majd rájött, hogy soha nem fog elég összegyűlni. Ezután jött ő, és a festőbrigád. A festőbrigád kezelésbe vette a könyvelést, eladta, ami eladható, na kinek? Ugyanannak, aki majd az üzletemberünk és az erőmű liaisonját illető végkifejlet főszereplője is lesz. Közvetve a Vozsgy az, közvetlenül… megint javaslom a tükörbe pillantást. Mindennél javaslom, ami veszteség. Ami nyereség, annál nem javaslom, mert még Önök elé áll valaki, és azért annyira – remélem – Önök nem kövérek. Talán a nadrágjuk szára se harmonika. Talán kolbászt se büfiznek fel minden reggel. Ő, aki büfizik, megtámogatta még ugyanannyival, mint amennyiből megvette, ami megvehető volt, hogy kinek az adójából, már igazán nem lehet meglepetés, amiként az sem, hogy vissza, mert egyszer már eladta, mégpedig ugyanannak az erőműnek.

Ez a “vissza” köszön vissza nemsokára.

Az eredménytartalék azért bent volt a kasszában, azaz a bankban, tökmindegy. Ő nem pitiánerkedik, mint anno Gyurcsány a leírható házipénztárakkal. Tízmilliárd az nem pár százezer vagy millió. Tizenegymilliárd. Tizenegymilliárd-kétszázmillió. Ez önmagában (és hol van még a többi?) körülbelül a kétharmada, mint amit az utóbbi tíz (!) évben a Sportkórházra, Bajcsy Zsilinszky Kórházra és az Uzsoki Kórházra összesen fordítottak.

Nemsokára lehet tetemre hívni megint. Tetem lesz bőséggel.

Tehát az eredménytartalék bent volt a kasszában, vagy hol, de ne aggódjanak, már nincs bent. Hogy hol van, nem érdemes találgatni, már nem utalok rá, hogy miért. Illa berek, nádak, erek.

Ej, mintha még az elébb láttam volna, mormolhatja ő.

Egyébként szerintem az ő házipénztárában sincs már. Átutazó volt, ha nem is Udvaros Dorottya előadásában. Kell a hely egy nagyobb summának, ami most, hogy nincs több – legalább tessék-lássék lepapírozhatóan – kivehető, maga az erőmű ára lesz. Ez a drága, mackó ember – a’la Esterházy Péter – egyszerűen nem tud veszteséges üzletet csinálni. Ilyenkor megy vissza az egész cumó a feladónak, pontosabban az eredeti eladónak, aki… nem megint az előtt a fránya tükör előtt találjuk magunkat?

Tudják, ki a kulcsa a vagyonkezelésnek? A gondnok. Akire bízzák. Hűtlen kezelésnek azt nevezik, amikor valaki a rábízott javakkal a sajátjaként sáfárkodik. De hiszen úgy kellene sáfárkodnia, kiáltottam fel, amikor először találkoztam ezzel a definícióval.




De hiszen pontosan ez teljesül nap mint nap! Akkor hát mi a baj a Vozsggyal és köreivel?

Az, hogy attól még, hogy valaki sajátjaként bánik a kezelésébe adott idegen vagyonnal, az attól még idegen vagyon marad. Akar Ő börtönbe kerülni? Nem akar. Mit csinál hát? Az idegen vagyont saját vagyonná alakítja. Úgy ügyeskedik vele, hogy előbb-utóbb jogilag is az övé legyen, vagy azé, aki őt helyettesíti. Onnantól már nem tud hűtlenkedni, legfeljebb tékozolni, ameddig van másik forrás.

Vagy ameddig ő a gondnok.

Ha túlzottan koncepciózusnak tartanák mindezt – bár csak részben az -, találgatásnak, így a végén felvetek Önöknek két vidámabb lehetőséget arra a kérdésre, hogy miért vásárolta meg Mészáros Lőrinc a Mátravidéki Erőművet.
Az első, hogy kezdettől rokoni érzelmeket táplált irányában, pontosabban a helység irányában, ahol működik, és csak az alkalomra várt, hogy találjon ott valamit, amit, ha áldozatok árán is, a magáénak tudhat. Háza már volt dögivel, mindegy, milyen neveken, de erőműve még nem volt.
A Mátravidéki Erőmű pedig véletlenül éppen Lőrinciben füstölög.

A másikat Spiró György írta meg (Mátyás király Jajcéban). Még szerb-horvát szakos egyetemistaként két társával vizsgázni ment. A professzor mindössze egyetlen kérdést tett fel mindhármójuknak: miért foglalta el Mátyás király Jajcét? Spiró azt se tudta, hogy egyáltalán elfoglalta, mindazonáltal alakított valamit, akár a többiek, és várta az eredményt. Miután mindhármuknak megadta az ötöst, a professzor felnézett, el a messzeségbe a fejük fölött, ahogy a novellában áll, és ezt mondta: “Kérem szépen, azért foglalta el Mátyás király Jajcét, mert se közel, se távol nem volt másik város arrafelé, amelyet elfoglalhatott volna.”