Gaál Péter: Ápol, s eltakar

Belehallgattam Takaró Mihály irodalomtörténész egy régi beszélgetésébe a Polgárok Házában (2009. 05. 26, a műsorvezető Kondor Katalin volt). Szégyen, nem szégyen, sokáig fogalmam sem volt, ki az a Takaró Mihály, ha képen látom, tuti, hogy Kásler mesterrel kevertem volna, talán így is, de majd igyekszem.

Nem kétlem, hogy ez a jóember ismeri az irodalmat. Még csak nem is ír annyira rossz verseket (felolvasott belőlük). Szépen rímelgetnek. Wass Albert pepitában. Tényleg. Szereti is Wass Albertet. De bizonnyal irodalomtörténésznek jobb, már ami az ismeretanyagát illeti. Történésznek kevésbé: felidézett Rózsaföldi Mátyásról és egykori irodalomtanáráról egy régi anekdotát. Az irodalomtanár maga Babits Mihály volt, a Nyugat nevű „zsidó szennylapocska” egyik szerzője és főszerkesztője (az ő halálával meg is szűnt a Nyugat), itt azonban ez elnézetett neki, mert Rákosiról rosszat mondott. Hát kérem, ha akarom, vemhes, ha akarom, nem vemhes. Én mondom meg, ki a zsidó (és mikor), bocsánat, ez már a vas-Hermann volt, meg a Luftwaffe.

Nos hát, a kisfiú, aki később Magyarország kommunista diktátorává vált, már akkor is kopasz volt, mondta Takaró mester. Legfeljebb, ha lenyírták a haját: Mátyásunk még a Tanácsköztársaság idején se volt kopasz, igaz, később annál inkább. De az később volt.

Még később pedig ott ült ez a joviális, korpulens, szakállas férfiú Kondor úrhölggyel. És ekkor, mint ámuló szarvas víz tükrében magát látva hőkölt hátra: (…) érezte, most újra a távol a közel, jövőnek újra a múlt jön el. (Takaró Mihály: Kánaán felé, ő egyes szám első személyben írta, remélem, a kedves Olvasó műélvezetét nem rontottam el nagyon az egyes szám harmadik személlyel). EZ a fundamentális tévedés, kérem. Ezért írtam ezt az egészet. Bartos Tibor, szintén irodalmár, egyben három per hármas besúgó (nem célzás), jó irodalmár, még jobb fordító, a Bartos-féle Magyar szótár (itt van a polcomon) szerzője, egyike azon nagyon kevés magyaroknak, akik tudtak magyarul, okos és cinikus ember volt. Pontosan tudom, mit mondott volna egy efféle kijelentésre: tessék akkor egy kis fizikát studírozni. Vagy történelmet, tehetném hozzá én.

A múlt, fájdalom, nem jön vissza. Azon egészen egyszerű oknál fogva nem jön vissza, hogy nem tud visszajönni.

Azt csak hinni lehet, a szó emocionális értelmében. Ebbe az ál-valóságba lehet beleringatnia magát az embernek. Ebbe is beleringathatja magát.

Én e pillanatban csak ennyit akartam mondani Takaróról. Ha azt várták, hogy nekiállok ócsárolni, amint ő teszi visszafele haladva az időben (ahogy ő szeretné) Spiró Györggyel, Kertész Imrével, Petri Györggyel, Kassák Lajossal, (paradox módon mint József Attila-díjas) József Attilával, a Nyugattal, csalódni fognak. Eszem ágában sincs. Amit szerettem volna, két bekezdéssel elébb elmondtam. Takaró csak takaró.

Ürügy.

Rántsák le, ahogy az ő hallgatósága és rajongótábora magára rántja. Rántsák le ezeket az önámításokat. Akkor is rántsák le, ha néha úgy tűnne, igaza van. Nincs igaza. A giccs három legfőbb jellemzője: hamis idő, hamis hely, hamis anyagok.

A visszatérő múlt nem a visszatért múlt. A történelem nem ismétli önmagát, csak sémák ismétlődnek, új tartalommal. S ha ez a tartalom egy letűnt tartalmat utánoz, az semmi más, mint utánzat.

Nem valódi.

Giccs.

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!