Gaál Péter: Akiért a harang szól

Árpád, jön a karácsony.

– Jön, főnök.

– Ki kellene valamit megint találni. Elvégre a hatszázezres megtakarításomból nemigen futja még ajándékra is.

– Már csak a fele, főnök.

– Pláne. De hát valamit mégiscsak be kellett vallanom, azt nem hiszi el senki, hogy a virágok illatán élek.

– Elhiszik. Mindent elhisznek, csak tálalás kérdése. Virágozzék ezer virág, ésatöbbi. Sok virágnak sok illata van. És csak rád kell nézni.

– A Galamb majd eltünteti. De térjünk vissza az eredeti témához. Mit is szívsz te? Tudod, az a fehér izé, amitől olyan mókásan néztél ki Ibizán. Amitől olyan zseniális ötleteid szoktak támadni. Bár engem nem is ez érdekel. Honnét szerzed?

– Innen-onnan. Legutoljára Mexikóból. Juárez-kartell, ha hallottál már róla.

– Juárez, Juárez… az valami szabadságharcos, nem? Olyasmi, mint mi.

– Már meghalt, főnök, százötven éve. Ő végeztette ki Miksa császárt, Ferenc József egyik öccsét. Egy indián törp…

– Árpád! Ki ne ejtsd nekem itt azt a szót! Se az indiánt. Ha nem dakota, akkor sima vadember.

– Majdnem cig…

– Árpád!!!!!!

– Jó, jó, értem én, főnök. Maradjunk Mexikónál. Az mégsem Graz, hehe.

– Te már megint beszívtál? Mi van Mexikóban?

– A Juárez-kartell. Aureliano Guzmán Loera, jó barátom. Csak alvezér, ezért egy ideig még talán nem kell félnie, hogy… vezérnek lenni nem életbiztosítás, tudod. Jó, jó, ne idegeskedj. Ott. Itt életbiztosítás, különben is van TEK, meg mellény, meg… és ha minden kerék törik, a honvédségi Airbusok, tele tankkal, Tokmak, akarom mondani Baku beprogramozva.

– Na. Nem vásárolhatnánk mi is onnét…?

– Mit?

– Hát azt az izét. Ami a kólában is van. Szijjártó gyorsan letárgyalja, közben seperc alatt összedobunk egy új részvénytársaságot, nem Lölő neve alatt, mert neki már így is túl sok van, az elnök-vezérigazgató lehetne Nusika, a harmadik unokám, elvégre lassan három hónapos. Kell neki egy külön hely, ahol ordíthat kedvére, és ne menjen Rási agyára. Magyar embernek pedig magyar kóla!

– Sajnos már van, főnök, nem is egy. És az az izé rég nincs benne az amerikaiban sem.

– És ha a miénkben benne volna?

– Tiltjuk. Akarom mondani, tiltják a törvényeink.

– Hát az éppenséggel nem volna gond. Majd módosítjuk. Tünde megírja, aztán valaki beadja, teszem azt, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye ötödik választókörzetének a képviselője, vagy az ököritófülpösi állatorvos, nyírjákói hentes, paposi plébános, mit bánom én, ki. Ha valaki kárálni kezd, Péter kikéri magának, Jani talán visszaküldi megfontolásra, ezen majd még gondolkodunk, és csak azután szignózza le, ha megjött az újévi csukázásból.

– Nem jó, főnök. Zsoltinak se tetszene. Tudod, az imidzs, az imidzs. És a múltkor is elhibázta miatta a szomszéd tehenét. Azonban, most, hogy mondod…

– Azonban?

– Megvan! Zsoltiról ugrott be. Templom!

– Mi?

– Templom.

– Van Mexikóban templom?

– Egy rakás. Katolikus ország. Most min nevetsz, főnök?

– Eszembe jutott az a szakállas zsidó. És a nép ópiuma.

– Ez övön aluli volt, főnök.

– Nem is rád céloztam. Te messze nem vagy a nép. Van a népnek Gucci táskája?

– Nincs.

– Na látod.

– Tehát templom. Építsünk Mexikónak templomot!

– Minek, ha annyi van már neki?

– Azért, mert az jól hangzik. Egybevág azzal, amit naponta sulykolunk magunkról az emberek fejébe. Mi vagyunk az újkor keresztes lovagjai.

– Legyünk inkább egyszerűen keresztesek. Úgy hallottam, a keresztes lovagok nem túl szépen végezték.

– Na de addig, főnök! És hol van az megírva, hogy nekünk is úgy kell végezni? Esetleg neked.

– Árpád!!!!!!!!!!

– Vicceltem. Térjünk vissza a templomra. Mit is akarsz venni? Kétmilliárd, gondolom, elég lesz rá.

– Hát majd takarékoskodom. Elég. Adjunk Mexikónak kétmilliárdot? És ha ellopják, hogy jön vissza?

– Nem lopják el. Azt majd mi fogjuk. Nem azt mondtam, hogy adjunk nekik kétmilliárdot, csak megkérdeztem, annyi elég lesz-e neked. Nem adunk nekik semennyi pénzt.

– Akkor hogy lesz templomuk?

– Úgy, hogy azzal, amit adunk, semmi mást nem tudnak majd kezdeni. És a mexikói elnöknek is szüksége van egy kis fényezésre, plusz így az én kis személyes szükségleteimet is könnyebben át fogja engedni. Több legyet egy csapásra. Megvesszük az építőanyagot itthon, felpakoljuk a másik Airbuszra, és elküldjük Mexikóba, aztán csináljanak vele, amit akarnak. Onnantól az ő saruk.

– Kezdem kapiskálni. Megvesszük, mondjuk…

– Megvesszük mondjuk két és fél milliárdért, annyi lauf még belefér, a többit pedig szépen le… leadózva kivesszük. Vagy nem leadózva. Megveszi. Kiveszi. Andris befogja a száját. Ha meg túl sok minden összegyűlik, jöhet egy nagy központi áramszünet és adattörlődés. Mint… apropó, néha irigylem Lajost. Nekem csak a munka…

– Rád még szükség van. És ha túl sokat szemtelenkedsz… a te korodban már vigyázni kell az embernek a szívére. Milyen építőanyag legyen?

– Hát ez adja magát, főnök. Egy ilyen szép, komoly templom, mint amit mi szánunk a testvéri Juárez-kartellnek, akarom mondani Mexikónak, nem lehet akármiből.

– Mire gondolsz?

– Dolomit főnök. Csakis dolomit. És kézcsókom a kedves papának.

(Kiemelt kép: Facebook)