Gaál Péter: A vallás regressziója

Nem akarok az okokba mélyebben belemenni. Meghagyom A jó király-nak, aminek a befejezésébe azonnal belekezdek, mihelyt a Párhuzamos dimenziók-at befejeztem. Hogy jót tett-e neki az érlelés, majd meglátjuk. Nekem biztosan nem tett jót: ugyanúgy el kell olvasnom elölről, ahogy majd Önök is teszik, ha úgy döntenek. Most csak egyetlen rövid példát fogok ismertetni, ami kapcsolódik az örök slágerhez, a nőkkel való bánásmódhoz, és a házasság-élettársi kapcsolat vitájához is.


Mindennek, így a különböző tanoknak is van életpályája. Felfelé tart, eléri a zenitet, aztán hanyatlani kezd. Bogdán Enikő barátnőm említést tett egy érdekes könyvről, amely azt taglalja, melyik vallás mennyit veszített szellemiségéből az idők folyamán. Legkevesebbet a buddhizmus, legtöbbet az iszlám. A kereszténység valahol középen van. Az ember épp fordítva várná, de ha elkezd gondolkodni, rájön, hogy pontosan így a logikus.

Nem csak a vallásoknak, magának az emberiségnek is van életpályája ugyanis. Az emberi gondolkodásnak is. Hogy jobban megértsék, mondok egy példát. Az a ház, amelyben harminc évig laktam (Budapest, V. Múzeum krt. 39.) már az 1848-49-es osztrák katonai térképeken is fel van tüntetve. Átélt két világháborút, és egy forradalmat a főváros centrumában, és ma is áll. Gondolják, hogy a mai lakótelepek is állni fognak százhetven év múlva? Nagypapám cipői nagy részét még a második világháború előtt vette. 1976-ban halt meg. Élete végéig hordta őket, az öltönyeivel együtt. Önök szerint egy mai cipő is ugyanúgy bírná? És ami áll az anyagi minőségre, áll a szellemi minőségre is.

Ma a vallás valamiképpen a reneszánszát éli. Ugyanúgy, ahogy a történelmi reneszánsz: nem valódi ismétlésről van szó (nem is lehet), csak pszeudo-reneszánszról. Annak a valaminek a megelevenítéséről, amit ma gondolunk eredetnek. Ilyen volt a reformáció is: nemhogy nem tért vissza a kereszténység gyökereihez, hanem a katolicizmusnál is jobban eltávolodott tőlük. Nem a régi vallást újította meg, hanem egy új vallást teremtett. A vallás új nézetét. A korabeli magyar nyelv ezért nem reformációnak, hanem új hitnek hívta. Még Gárdonyi is így beszél róla az Egri csillagok-ban.

Ha igaz az, hogy maga az emberi szellem hanyatlik, akkor az is igaz lesz, hogy a tartalom a formának adja át a helyét. Az eredeti tanítás lényegét nem értik, ezért elkezdik szó szerint értelmezni. A vallásosság átadja a helyét a bigottságnak, prüdériának, ez maga után vonzza az álszentséget, és az erőszakot. Egy giccset – mostanában sűrűn le kell írnom ezt a szót – akarnak ráerőltetni az emberekre. Valaminek a giccsét, ami nem kiált, hanem sikolt a váltásért. Ez az iszlámra éppúgy vonatkozik, mint a kereszténységre.

Nem fogom bő lére ereszteni, a kvantumfizikában úgyis elfáradtak, ezért elmondom egy példával, majd hagyom Önöknek kipihenni a fáradalmakat.

Nagy Károly frank király (a magyar “király” és a szláv “král” szó Károly nevéből származik, ahogy a “császár” és a “cár” Julius Caesar nevéből) majd római császár (imperator Romanorum, ő magát kormányzó császárnak – imperator Romanum gubernans imperium – nevezte), Kis Pipin és Nagylábú Berta legidősebb fia a korai katolikus egyház legfőbb támasza volt. A frankok voltak az egyetlen germán törzs, amely a népvándorlás során azonnal katolikus hitre tért, mégpedig az “egyedül üdvözítő” változatra, elkerülve Arius átkos tévelygését. Éppen elég messze éltek Itáliától, hogy ne kerüljenek a pápával területi ellentétbe, viszont Kis Pipin erős hadsereget hozott létre – amelyet Károly még tovább erősített -, s így kívánatos szövetségesnek számítottak. Krisztus után 800. december 25-én III. Leó pápa a római Szent Péter bazilikában személyesen koronázta császárrá Károlyt. Karácsonyi ajándék volt, igazi meglepetés, egyben viszonzott szolgálat. Két nappal előbb még a pápának a fajtalankodás, hivatali visszaélés, hamis eskü vádjával kellett szembenéznie, amelyek alól éppen Károly mentette fel. Leó a testi épségét is kockára tette pártfogoltjáért: 799-ben a bizánci párt hívei (akik a nyugatival szemben a keleti szövetséget szorgalmazták) kivágták a nyelvét, és egyik szemét is kitolták, ha hihetünk a krónikáknak. 800-ra azonban – szintén, ha hihetünk a krónikáknak – isteni csoda folytán már kinőtt a nyelve, és a látását is visszanyerte. Egy szó, mint száz, Károly a pápa, a pápa Károly lekötelezettje volt, és mindez a keresztény vallás szorgalmas gyakorlásában és terjesztésében csúcsosodott ki, mintegy a frank birodalom növekedésének és a pápai állam létrejöttének üdvös következményeként.

A Karoling-birodalom Nagy Károly által is megerősített törvénykönyve a száli frankok törvénykönyve volt. A név még a hun háborúk időszakára nyúlik vissza: a száli (tengerparti) frankok az Atlanti-óceán partjáról, a ripuári (folyómenti) frankok a Rajna mellől származtak. Nos, ami a nőket illeti, ez a törvénykönyv éppen annyira eltért a későbbi keresztény törvényektől és gyakorlattól, mint ahogy a mai dzsihadista és wahabista törvény és gyakorlat eltér a Korán szellemiségétől. Mindenekelőtt: a Lex salica carolina – károlyi száli törvénykönyv – a nőket és férfiakat egyenrangúnak ismerte el. Törvényesítette és szintén egyenrangúnak tartotta a házasságot és az együttélést. A többnejűséget tiltotta, de tiltotta a vérfertőzést is. A nőkkel szembeni bármilyen erőszakot vérbosszúval rendelte megtorolni. A nők bármiféle molesztálását, sőt, akaratuk ellenére való érintését is – jelentős pénzbüntetéssel – szankcionálta (ma ezt szexuális zaklatásnak nevezik). A válást, amelyet a nők is kezdeményezhettek – például, ha a férjük olyasmire akarta őket kényszeríteni az ágyban, amit ők nem akartak -, engedélyezte. Ami az uralkodót illeti: a király helyettese a királyné volt. Ha a király bármi okból nem tudta hatalmát gyakorolni, az a királyné kezébe került. A királyné beleszólhatott az uralkodásba, és felügyelhette a kincstárat is. És ez így maradt száz éven keresztül, majd a férfi uralkodó osztály – eleinte a férjek elleni támadás részeként – megkezdte a nők kiszorítását a közhatalomból, s ez gyorsan áttevődött az élet más területeire, köztük a családra is. A vallás a közfelfogással együtt változott, majd megdermedt. És mostanra az az érdekes helyzet adódott, hogy ha ezt a dermedtséget valaki fel akarná oldani, az olyan lenne, mintha egy jégkorszakban befagyott szibériai mamutot szeretne ismét konyhakész állapotba hozni. Nemhogy nem segít a visszaállításban, de épp ellenkezőleg: tovább fokozza az eróziót, ahogy ötszáz esztendeje a reformáció is tette.