Gaál Péter: A szépség

“Kassa nem szép. Szép a főutcája, és annyi”, írta nagyjából így egy kedves Olvasóm. Van Dolgom, idézné a holland üzletember nevét Nyuszi, de erre már csak szánok fél órát. Ha összegányolt volna, elnézést kérek érte.





Tehát a szépség. Szép az, ami érdek nélkül tetszik, szól az ismert mondás. Nesze semmi, fogd meg jól, tehát fejtsük ki. Vagy fejtsünk ki mást.

Egy várost éppen annyira nem a főutcája határoz meg, mint egy embert a ruhája, vagy egy üzletet a kirakata. (Pont ebből a látszatra alapozott tévhitből él szeretett pártunk és kormányunk.) Az is, mint az egész része, de messze nem csak az, hanem maga az egész. És egy városban sokkal több utca és mellékutca van, mint főutca. Én például Kassán a legjobb képeimet egy sikátorban készítettem gyönyörű, kovácsoltvas falilámpákról. Semmi más nem volt ott, se számottevő portál, se csilivili szökőkút, virágágyás, szobor, semmi, amit említeni érdemes volna. Továbbmegyek. Egy régi barátnőmmel sokat jártunk Olaszországba, hosszába is, Milánótól Messináig és Trapaniig, keresztbe is, Velencétől Genováig, Rómáig és Nápolyig. A városnézések nála azt jelentették, hogy a legnagyobb forróságban nyakunkba vesszük az utcákat, és elindulunk műemlékről műemlékre, múzeumról múzeumra.

Nálam viszont azt jelentenék/jelentik, hogy bekukkantok ugyan mondjuk a firenzei Uffiziba, a római Szent Péter bazilikába és a Sixtus-kápolnába, ha van türelmem kivárni a sort (anyukámmal nem kellett, mert ő ilyenkor a mélybe merülő fókákhoz hasonlóan becsukta a füleit, és egyből a sor elejére vágott, amit, idős lévén, elnéztek neki, bár kétlem, hogy fiatalon másként tett volna), de mivel engem nem nagyon érdekelnek a régi sarkantyúk és rozsdás kardok – a képek fél óráig még csak-csak -, és jobban kifáradok, mintha harminc kilométert gyalogolnék hegyen, igyekszem az ilyesmit a lehető legrövidebbre fogni, és minimális mennyiségre szorítani (a British Museum és a Louvre két óra alatt megvolt, azaz, ne szépítsünk, átszaladtam rajtuk, akár kutyán a fájás).

Nekem a városnézés a város megízlelése. Nem tudom jobban kifejezni magam. Szó szerint és átvitt értelemben is. Szemlélődés, szaglálódás, séta, ha lehet, beszélgetés, kávézás, eszegetés. Cukrászda, vendéglő, de távolról sem a legdrágábbak és legfényesebbek. A lehető legtávolabbról se. Az emberek, akik benne laknak, a sikátorok, lépcsők, átjárók. Megpróbálok nem úgy közlekedni, mint az erdei állatok, azaz felfelé is nézek (ezért építik a magasleseket magasra). Próbálják ki, mondjuk Budapesten. Meg fognak lepődni. Egy másik város tárul Önök elé.

És ugyanez dettó a többi, már ha a szépségről van szó, tájaktól tárgyakig, tárgyaktól emberekig. A lélek. Ez a fontos, a lélek. A kisugárzás. Isten emanációja a tükörben. Az összhang. Az összhang alapja a mérték. A mérték pedig Isten maga. Mindennek mértéke az isten, és minden mérték maga az isten. Defensor könyve 22, úgyis rég idéztem már.



Az, ami mindenben az isteni. Egy japán azonnal megértené, sőt, megértenie se kell, mert ebben nő fel. Vagy nőtt fel régebben, mert ma már nem csak ebben nő fel. Akik a legmagasabban voltak, zuhanhatnak a legmélyebbre. A szellemre is igaz, lásd pont a Távol-keletet. (Kínára, hogy az etalont említsem.) Arra igaz csak igazán (jó kis szójáték, nemde?), de en bloc mindenre és mindenkire.

A szépség semmi mástól nem függ. Az égadta egy világon semmi mástól, mint a szellem kisugárzásától. Se a kortól, se a társadalomtól. A társadalom nem erkölcsfüggetlen, már csak azért se, mert az anyagi erkölcs társadalmi termék, de a szépség erkölcsfüggetlen és stílusfüggetlen. Képzeljék, a bűn is lehet szép, nem mint bűn, hanem mint az előjel nélküli szellem alakot öltése. A stílus szépség szempontjából egyetlen funkciója a harmónia. Az ókori görögök és rómaiak (általában az ókoriak, ez a zsidókra, a kereszténység előfutáraira és az Újszövetség hivatkozási alapjára, az Ószövetség néven ismert iratgyűjteményre is vonatkozik) például az erotikában nem tettek különbséget nemek között. Ábrázolásban sem. Az egyetlen szempont az esztétikum volt. Nézzenek meg egy férfiszerelmet megjelenítő, fekete alakos görög vázaképet. Némely ind templomot. Pompeii némely falfestményeit és mozaikjait, különös tekintettel a fürdőkre. Vagy egy olasz keresztény templomot. A Sixtus-kápolna mennyezetét, de előtte olvassák el az ott látható festmények történetét is, beleértve a későbbi változtatásokat. Édesanyám “pornográf” képnéző templomtúrákat szervezett nekem Milánóban. Hogy ezeken a képeken bibliai jelentek voltak? Mi mások lehettek volna? Akkoriban a Bibliát voltak kénytelenek használni mindenre, akár a szocializmusban Marxot és Lenint, gondoljanak A tanú Marx-idézetére.

A Biblia mindent legalizált, beleértve a hét főbűn közül mindjárt az elsőt, a kevélységet (aminek része a hiúság) is. Ha egy bíboros vagy pápa megrendelt egy festményt, a legtöbbször hozzátette, hogy ez és ez a szent ő legyen. Ugyanez vonatkozott a meztelenkedésre is. Elvégre mondjuk a fürdőző Betsabé mégsem lehetett ruhában.

Ez azonban már annak a szemforgató és velejéig hamis világnak a terméke volt, ami giccsként visszajönni látszik, például a mai Magyarországon, kormányzástól a köznapokig, rendeletektől az előítéletekig.

A szépség nem Ken és Barbie. Nem az az utánérzés, ami most készül a budai Várban. Az szimpla giccs, politikai propaganda, nagyzási hóbort és üzlet a kis unokatestvéreknek, strómanoknak és fizető klienseknek. Bonaparte Napóleon szánalmas követése. A pápa hóesésben egy műanyag búra alatt, a félkarú Aphrodité a nappaliban, a Szent Korona másolata eskütételekhez, és így tovább. Látszat, tartalom nélkül. Uborkafára felkapaszkodott parvenük szánalmas önigazolási kísérlete. Ökrök oroszlánjelmezben.




A szépség nem a főutca. Nem helyfüggő, nem külcsínfüggő, egyáltalán, nem csínfüggő. Nem függ a kortól, sem a stílustól, sem az anyagtól. A szépség csak hiteles lehet, tudniillik a szépség önhitelesítő. Dogma.

Egy idős ember sokkal szebb lehet, mint akármely kidolgozott testű fiatal. Lehet kövér, lehet sovány, lehet ráncos, lehet fogyatékos, lehet bármilyen. A homoszexuális Oscar Wilde kénytelen volt vádlóként beperelni akkori barátja (Lord Alfred Douglas) őt homoszexualitással meggyanúsító apját (a homoszexualitás a viktoriánus Nagy-Britanniában bűncselekménynek számított). Sokáig úgy nézett ki, megnyeri a pert, egészen addig, ameddig a lord meg nem gyanúsította egy kocsissal. “Azzal is viszonyt kezdett.” “Soha”, hörrent fel Wilde. A vádló rögtön rácsapott: “Miért nem?” “Mert csúnya volt”, szaladt ki Oscar Wilde száján. Két év fegyházra és kényszermunkára ítélték.

Egy város nem attól szép, ha tiszta, gazdag vagy rendezett. A rendezetlenségben is lehet harmónia. A koszban is lehet tisztaság. A legjobb példa erre Thessaloniki/Szaloniki. Vagy az arab Kairó. Ezek még szemetesek is, utóbbi kifejezetten büdös. Lehet szép (gyönyörű) mezítelen kilencvenévesek szerelme, egy himlőhelyes arc, kemoterápiás kezelésen átesett, kopasz modell, vagy nem modell, egy non-figurális tusrajz, absztrakt ábra, halandzsa vers (Weöres Sándor is írt ilyet: Barbár dal), mi több, szavak nélküli vers (Hal éji éneke, Christian Morgenstern), abszurd dráma, kifejezetten trágár vers (szelídebb kivitelben például a már említett Weörestől a Grancorn lovag, kevésbé szelídben a Pajzán Toldi, Pálóczi Horváth Ádám megzenésített Ötödfélszáz énekei, etc.), minden. Minden szép, ami szép. Minden szép, ami összhangban van önmaga előjel nélküli lényegével. Még a giccs is lehet szép, ha giccsként kezelik és nézik. Minden összhang szép.

Én nagyon egyszerű vagyok: egyszerűen igényes, abban, amiben szerintem igényesnek kell lenni. A szép meg egyszerűen szép, kedves barátaim.

(Kiemelt kép: Kassa – Wikipédia)

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!