Gaál Péter: A mi fényes jövőnk

A jegybankkal közösen 28 milliárdos kötvénykibocsátást tervez Mészáros Lőrinc cége.” Mai hír.
Így folytatódik:


„(…) A társaság vezérigazgatója a Világgazdaságnak adott interjújában elárulta: azontúl, hogy a jegybanki program segítségével még kedvezőbb hitelstruktúrája lesz a vállalatcsoportnak, lehetőségük lesz jövedelmező befektetéseinket építeni, fejleszteni. Gál Miklós szerint a közel harmincmilliárd forintot nagyobb részben finanszírozási restrukturálásra szánják, de juthat belőle a megléphető akvizíciók részfinanszírozására, és az ehhez szükséges saját forrásaik felszabadítására is.” (!!444!!!)

Úgy megnézném – meghallgatnám -, hogy Mészáros Lőrinc ki tudja-e mondani beszédsebességgel a „restrukturálás”-t. Vagy az „akvizíció”-t, mosolyognak Önök. Azt viszonylag könnyű, mindenesetre a jelentését – előbbi jelentésével egyetemben – megkérdezném tőle.

Mi azért fordítsuk le magunknak, amit fentebb olvastunk. Befektetői (például lakossági) tőkével felturbózzák e jóember cégét, és az egész egy részéért a Magyar Nemzeti Bank, tulajdonképpen a magyar állam – vagyis az adófizetők, Önök és én – kezeskedik. Gondolni kell az uniós források apadására is, ugye.

Első körben tehát ez lesz.

A mi fényes jövőnk, mondaná Virág elvtárs. A mi fényes jövőnk úgy fényesedik tovább, hogy nem lesz elég az önkéntesség. Valami megszűnik – mindig megszűnik valami -, valamiféle állami juttatás, csökken, vagy az érintettek számára hátrányosan átalakul. Ilyen hátrány például a jogosultsági kör szűkítése, a korhatár kitolása, lásd nyugdíj-társadalombiztosítás (azért vontam egybe, mert egybetartoznak), segélyek, etc.

S ha már ez sem lesz elég – mindez szigorúan az én személyes, pillanatnyi elképzelésem, nem aktuális tényvalóság -, jöhetnek Rogán mester „kabinetirodája” – a megboldogult Göbbels doktor idejében még propagandaminisztériumnak hívták az effélét – által megbolondítva és átdefiniálva az emelések, úgymint elsősorban az adó – és járulékoké (szintén adók), melyek aztán további emeléseket vonzanak az élet egyéb terein.


Hamis gulyás, ugye.

Mint a gulyáskommunizmus is volt. A neveken-elnevezéseken kívül e tekintetben sem változott semmi. Illetve változott: profibb lett. Még inkább gulyásnak néz ki, bár még inkább nem gulyás.

Térjünk vissza a joviális francia tejesgazdára, Lőrincre. A kötvénykibocsátás régi buli. Két arca van neki, akár Janus istennek, egy teljesen szokványos és gazdasági fejlesztéssel indokolt, valós tartalmú, illetve egy szintén gazdasági fejlesztéssel indokolt, de azzal ellentétes tartalmú.

Juhé és juhé között nagyobb lehet a különbség, mint Alsó-Cséphadaró romtemploma és a római Szent Péter bazilika között.

Ha az érzéseim nem csapnak be, ez a buli most olyasmi, mint amikor az óceánjáró kapitánya szokásos napi fedélzeti sétáján mind gyakrabban irányítja lépteit a mentőcsónakok felé.

Megkontrázom, kedves Olvasó: ez a buli IS. “Háthogyhogy? Mi volna a másik?” A másik a Nagy Testvér bulija. Állam bácsié, akié egyébként a jegybank is (nálunk, mert például az Amerikai Egyesült Államok központi bankja, a Federal Reserve System – FED – tulajdonosa csak részben az állam).

De Állam bácsi? Úgy fest, Állam bácsit jelen idő szerint szerelem fűzi Valakihez, aki a francia tejesgazda tejesgazdája is. A tej az övé, de azért vélhetően a gazdának is csurran-cseppen valami. Mintha az állam is rohamtempóban bocsátana ki kötvényeket, mint „kedvezőbb” kamatozással. Miért ez idézőjel? Azért, mert a hitel visszafizetése is csak olyan, mint a közlekedésben az elsőbbség: akkor van, ha megadják. (Nyugodjanak meg, lesz, akinek meg fogják adni. A tejesgazdára volna egy fogadásom. Dupla csavaros menetek ezek. Hogy aztán még ki fér majd bele a kosárba, az már fogós, ravasz kérdés.) Valahogy az egésznek néha olyan mézesmadzag-kinézete van, az én szememben legalábbis. Mondjuk, most. (Aztán persze, hogy tovább bonyolítsam, még olyan is lehetséges, hogy nem mézesmadzagnak szánják, de az lesz belőle. Az Ő halhatatlan szavai után: amikor odaértünk, ahol a hídnak kellene lennie.)



Nos hát, dear Sirs, csapjunk a lovak közé, mert Önöknek fogy a türelmük, nekem meg az időm. A “finanszírozási restrukturálás” a pénzbeli háttérszerkezet – pénzforrások – újraépítése. Kovács bácsi nem tud aludni, annyira vágyik egy OLED tévére, pénze viszont nincs rá. Hitelt már egyik pénzintézet sem ad neki, ezért Szabó bácsihoz fordul, aki az ő albérlője. Szabó bácsi első körben nem érzi, hogy valami bűzlene Dániában, tehát becsattog a bankba, és kiveszi a tartalékát. A hóna alatt a tévével hazaállító Kovács bácsi huncut mosollyal odaböki csodálkozó feleségének: „restrukturáltam a forrásaimat”. Aztán, amikor közeledik az első határidő, felemeli az albérlet díját.

Innentől Szabó bácsi alszik rosszul.

A megléphető akvizíciók részfinanszírozása: a megköthető szerződések-szerzemények (nem feltétlenül üzletek) pénzelése. Summa summarum, mit is mondott a vezérigazgató? A vezérigazgató ezt mondta: „A pénzetekből veszünk valamit magunknak, amit a sajátunkból nem tudunk vagy nem akarunk megvenni, mert azt még másra is költjük, szintén a magunk hasznára. Hogy miképp kapjátok vissza, azért fájjon a ti fejetek. De ne veszítsétek el a bizalmatokat. Ráértek még forgolódni az ágyatokban. Hátha minden jól sül el. Biztos lesznek köztetek szerencsések is.”

Apropó, Mészáros Lőrinc, a joviális tejesgazda. A minap beszélgettem valakivel, aki az ő egyik cégében dolgozik, nem segédmunkási pozícióban. Szerintem Lölő már csak aláír, mondtam neki. Azt hiszed? nézett rám nagy, mosolygós bambiszemekkel. Dehogy ír alá. Ráér ő arra? Ki jelenne meg helyette Horvátországban, a „jachtján” és „villájában”, ha a Főnök épp másfele repked?

Nem telik őneki dublőrre, kérem.