Gaál Péter: A jelölt

– Volna kedve képviselőjelöltnek lenni?

– Mit képviseljek?

– Amit csak akar.

– Ön kicsoda? Most látom életemben először.

– Én az Elnök vagyok.

– Minek az elnöke?

– A pártunké.

– Megkérdezhetem a párt nevét?

– Természetesen. Hiszen ennek a színeiben kellene indulnia.

– És mi volna az?

– Tini Nindzsa Teknősök. Rövidítve Tinintek.

– Sose hallottam ilyen pártról.

– Nem csodálom. Tegnap jegyeztek be minket, a kedves hivatalvezető hölgy még egy palack pezsgőt is adott a határozat mellé.

– Pezsgőt?

– Pezsgőt, egy csokor virággal. Mi voltunk a kerek ötszázadik bejegyzett politikai párt. Nem mondom, amikor múlt hónap utolján beálltam az Alapítványi Irodához várakozó sor végére, elég reménytelennek tűnt az egész, de kellemesen csalódtam. Pik-pakk átvették az Alapszabályt, és már mehettünk is sörözni a kollégákkal.

– Jut eszembe: a Tini Nindzsa Teknősök nem egy animációs film volt?

– Sőt több. A filmgyártás se más, mint a politika. Annyi bőrt húznak le egy kutyáról, amennyit csak tudnak.

– Maga nem is tini.

– Valóban. Idén töltöm be az ötvenötöt. A nindzsákat is utálom. De a teknős passzol. Maga még nem látott munka közben.

– Jó munkához idő kell. Egy alapszabályt nem könnyű megalkotni. Az a rengeteg egyeztetés, vita, gondolom, veszekedés…

– Ne gondolja. Ne volt ott semmiféle vita. Megírtam, aztán a többiek aláírták. Slussz.

– Megkérdezhetem, mi van benne?

– Megkérdezheti. Van benne egy nagyon szép részlet A kis herceg-ből, tudja, a Róka, aztán a Micimackó Tigrise, az nagy kedvencem, amikor a többiek azt hiszik, hogy el fog tévedni az erdőben, végül ők tévednek el, na, azt az elnökről szóló fejezetbe raktam, van benne néhány sor az Emberi Jogok Nyilatkozatából, meg a szokásos blabla: esélyegyenlőség, demokrácia, jólét, biztonság, rend, jövő, múlt, ilyenek. Pál apostol Szeretethimnuszával fejeződik be. Magam is megkönnyeztem.

– És a jelen?

– Jelen? Minek magának a jelen?

– Hát abban élünk.

– Ugyan, kérem. Ismeri a régi mondást: “Haladjon ön is a korral: zabráljon az oroszokkal”? Hetvenkét éves pesti szlogen. Hetvenkét éves. Tapasztal változást?

– Hát, ami azt illeti…

– Na látja. Jelen nincs. Múlt van, és jövő lesz. A múlt dicső, a jövő fényes. Már, ha ránk szavaznak. Mindjárt meg is van a válasz az első kérdésére.

– És ránk fognak szavazni?

– Dehogy fognak. Hiszen ahogy maga mondta, a kutya sem ismer minket.

– De így minek a képviselő? Kit képvisel?

– Miért képviselne bárkit? Nem elég Önnek saját maga?

– Most, hogy mondja… még sok is. De ha magamat se tudom rendesen képviselni… Miért akarnék képviselő lenni?

– Mondtam, hogy nem lesz képviselő. Maga csak jelölt lesz.

– Mit kell csinálnom?

– Amikor kiírják a választásokat, elballag a kerületi választási irodába, felvesz annyi ajánlóívet, amennyit csak elbír, de legalább annyit, amennyire ötszáz plusz a biztonság kedvéért még ötven százalék aláírás ráfér. Vigyáz mindegyikre, mint a szeme fényére, mert ha elveszti, ívenként ötvenezer forint a bírság. Aztán kiáll valamelyik térre, mindegy, melyikre, és minden arrajáró orra alá dugja. Ha kész, elhozza nekem, és kap érte… kap érte annyit, amennyiben megegyezünk, feltéve, hogy hivatalosan elfogadják a jelölését.

– Ez így nem tűnik bonyolultnak.

– Nem is az. És a riválisai is segítenek majd.

– Miért segítenének?

– Mert nekik is szükségük van a megfelelő számú aláírásra. Maga átvesz tőlük egy-két ívet, pluszban azokat is aláiratja a palimadarakkal, akiket megállít, azoknak úgyis mindegy, csak gyorsan szabaduljanak, ők pedig hasonlóképp tesznek a maga íveivel. De még az is lehetséges, ha nincs meg az elegendő aláírás…

– ?

– Semmi, felejtse el. Legyen elég annyi, hogy meglesz. És utána jöhet a pénzéért.

– Miből futja maguknak erre? Hiszen még csak most alakultak.

– Hallott kampánytámogatásról?

– Hallottam. De azzal el kell számolni.

– Hát majd elszámolunk. Annyi mindennel el kell számolni, például a kormánynak is. Őt sem izgatja, akkor minket minek izgasson? Valahogy majd csak megoldjuk. Nyomunk egy-két pólót, plakátot nem kell, fillérekért megkapjuk a filmforgalmazótól a raktáron maradtakat, Ernő bácsi, a propagandistánk majd ír hozzájuk valami gyalázkodót.

– Gyalázkodót?

– Hogy hitelesebbek legyenek. Akkor csak felül kell ragasztani vele az eredeti szöveget, következő éjjel pedig, miután elég térfigyelő kamera rögzített minket, letépkedjük az összeset, persze kapucniban. Volt, nincs, embernyi ember legyen, aki utólag megmondja, mennyit helyeztünk ki. Marad a nyomdaszámla, ugye, amire Tibike, a feleségem öccse már feni a fogát. Szereti a nagy számokat. Na, áll az alku?

– Áll. De volna még egy kérdésem, ha nem haragszik. Már az elejétől motoszkált bennem. Mit csinált volna, ha kiderül, hogy én titkosrendőr vagyok?

– Titkos? Maga azt hiszi, hogy van ebben az országban bármi titkos?

– Ha nincs, akkor miért nem veszik észre?

– Mert nem akarják, édes uram. Mert nem akarják.